Románok és magyarok: rémálomba illő páros?

2016. március 24. 16:43

De ez nagyon nehéz projekt, mert a románok és a magyarok jelenleg párhuzamos szimbolikus univerzumokban élnek. A románoknak is van egy Erdélyük, a magyaroknak is (valamikor volt egy szász is), mindenki a saját elképzelésével.

2016. március 24. 16:43
Sorin Mitu
Főtér

„Az erdélyi románok és magyarok rendelkeznek néhány közös, tartományuk történelmi-kulturális jellegzetességéből származó viselkedéssel és értékkel, melyeket nem tudnak megosztani bukaresti vagy budapesti nemzettársaikkal. A közösen birtokolt szimbolikus javak egyike épp az »ellenséghez« való hozzászokás. Ez az együttélés realista tudománya, mely azon az érzésen alapul, hogy csakis együtt élhetünk, még akkor is, ha elég okunk lenne birokra kelni. Végső soron hozzászoktunk mindezekhez a dolgokhoz, sőt regionális identitásunk összetéveszthetetlen részének tartjuk őket. Ha nem lennének, hiányoznának! Nagyapámnak, aki legionárius és nagy erdélyi román nacionalista volt, és akit a szükség átkényszerített a Regátba, mindig könnybe lábadt a szeme, amikor a vonat Brassóba érkezett és magyar szót hallott. Végre otthon érezte magát! Zárójelben legyen mondva, ugyanez a helyzet számos Romániában letelepedett fiatal besszarábiaival is, akiknek egy része nagyon is románul érez, de akik extázisba esnek, amikor a Zdob şi Zdub Bukaresten vagy Kolozsváron oroszul kezd énekelni. Eszükbe jut a Moldovájuk!

Az ilyenfajta közös javak alapot nyújthatnak az erdélyi identitás felépítéséhez, amit sokan hangoztatnak, de nagyon eltérő értelmezéssel: lokálpatriotizmusból, nosztalgiából és ideológiai-kulturális bovarizmusból, darts-táblaként a román radikális nacionalizmus számára és ennek tükörképeként átmeneti szakaszként a magyar irredenta elképzelések számára, az erdélyieket mozgósító választási eszközként cinikus és pragmatikus politikusok számára, vagy identitárius forrásként egy egészséges regionalizmus felépítéséhez az idealisták számára (itt említem meg Vasile Dâncu kollégát, ha már az ő folyóiratába írok).

De ez nagyon nehéz projekt, mert a románok és a magyarok jelenleg párhuzamos szimbolikus univerzumokban élnek. A románoknak is van egy Erdélyük, a magyaroknak is (valamikor volt egy szász is), mindenki a saját elképzelésével a történelemről, a saját utcaneveivel, a saját jelképtárával és ünnepeivel, ha lehet, akkor a másik teljes távolmaradásával. Ha Gyulafehérváron járnak, a romániai vagy magyarországi magyar turisták csak a római katolikus katedrálisba mennek be, Hunyadi János sírjához, akit a »saját hősüknek« tartanak és teljesen figyelmen kívül hagyják a román katedrálist, vagy – horriblie dictu – az Egyesülés termét. A román turisták, miután mindenekelőtt felkeresik az Újraegyesítés Katedrálisát és az Egyesülés Múzeumát, bemennek a római katedrálisba is, úgy vélve, hogy Romániában minden az övék és a saját történelmüket tükrözi, de – természetesen – Hunyadit nem a magyar történelem szereplőjének fogják tekinteni, hanem a románok hősének. A sors iróniája, hogy mindezekre egy osztrák vár szűk falai között kerül sor, mely mégsem képes igazán összehozni a császár volt alattvalóit.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Agnieszka
2016. március 25. 07:56
Ez a rémálom a magyaroknak, székelyeknek lassan 100 éve tart. A kín nem finomodik, talán csak azzal, h. szabadabban, könnyebben lehet eljönni. Fognak még hiányozni a magyarok, ahogy a szászok is.
Akitlosz
2016. március 25. 00:03
"a saját utcaneveivel," Olyan megoldhatatlan lenne 2 azaz kettő utcanévtáblát kitenni? S akkor mindenki boldog lehetne és ráadásul nem tévedne el. Amúgy erre törvény is van Romániában csak nem tartják be.
bölcsuhú
2016. március 24. 20:56
Csak annyit tennék hozzá, hogy mik az erdélyi magyarok semmiben sem akadályozzák a románokat, hogy megéljék az erdélyiségüket, de fordítva ez már nem igaz! Ergo, a normalizálódás köve az ő kezükben van!
Onurisz
2016. március 24. 18:55
Tanulságos és román létére jóindulatú írás ez. A szerző történész professzor ezért nagy jelentősége van annak, hogy nem képes lemondani a dák mítoszról; Erdélynek a teljes Romániához csatolt területet nevezi, nem a történelmi Erdélyt, amely ennek csupán a 60%-a; Horthy-megszállásról beszél; megmarad a szokásos román mitológiai, nemzetkarakterológiai összehasonlításnál, s a világért sem menne bele a szociológiai összehasonlításba, mert akkor szembe kellene néznie azzal, hogy miért is van akkora jelentősége a magyar nemzeti identitás szempontjából Erdélynek és a Kelet-Közép-Európában egyedülálló székely szabadparaszti társadalmi státusznak és kultúrának; s kerüli a magyarok státuszáról folyó vita tartalmát - ugyanakkor, ha jól értem, nem kérdőjelezi meg, hogy az Erdélynek nevezett terület Trianonig a magyar államiság része volt. (Hogy meg fognak majd lepődni a legújabb magyar eredetkutatások eredményein.) Számos érdekes és pontos észrevétele mellett azon kissé megütköztem, hogy úgy véli, szerintünk az erdélyi románoknak tudniuk kellene magyarul. Azért erre kíváncsi volnék, hogy mi alapján. S noha nem vitatható, hogy a román-magyar együttélésről realista és viszonylag kiegyensúlyozott képet fest, azt azért nem hiszem, hogy lenne olyan magyar, aki hozzá hasonlóan "sikertörténetként" jellemezné ezt az együttélést. A professzor úr szemlélete fontos lépés a román-magyar megbékélés felé, de román részről alighanem szükség lesz azért még néhány további határozott elvi és gyakorlati lépésre.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!