Csak emberek – Leszboszra újra jönnek a menekültek

„Itt baktat előttem ez az öregember, vizes cipőjével tapossa a néha teljesen váratlanul süppedős parti kavicsot, a balból hiányzik a fűző, jobb karját mellette egy fiatalabb tartja, segít neki, amikor bizonytalanná válik a lépés a nagyobb köveken. Szürke szövetzakója majd szétpattan a hátán, de hát a mentőmellény csak így fért be alá. Paul Irakból érkezett, hetvenegy múlt februárban, ezt külön lefordíttatja unokaöccsével, aki már, amikor fenn a busz mellett állunk az aszfalton sem engedi el a kezét. Asszíriai keresztény. Februárban jártam Alqosh környékén Észak Irakban, így meg sem lepődök, amikor nem valamilyen keleti hangzású néven mutatkozik be. Arrafelé ilyen angol hangzású újszövetségi neveket kapnak a keresztségben az asszíriai keresztények. Paul nem akart eljönni Irakból.

»De hát eljött a család és nem akarták, hogy egyedül maradjak otthon«, - meséli. Moszultól keletre a Ninive Síkság egy kisvárosában éltek, ám 2014. augusztusában az összes kereszténynek menekülnie kellett. Az Iszlám Állam foglalta el a területet. A keresztények pedig Észak Irak menekült táboraiba kénytelenek lakni. Ebből lett elege Paul gyerekeinek. És most ő is megérkezett Görögországba ezen a reggelen.

Már hajnali négykor kimentem a partra. A leszboszi repülőtértől délre, ott ahol a pari út elkezd emelkedni és elindul a sziget belseje felé, ott vártuk csendben a csónakokat. Persze ilyenkor látni semmit nem lehet, csak a nagy sötétség van. Egy fél órát bírtam, aztán kicsit hátrabillentettem az autó ülését és elaludtam. A mellettem parkoló autó ajtajának csapódására riadtam fel. Egy német rendőr ugrott ki a fekete terepjáróból, gigantikus méretű távcsővel a kezében. A szíjat a nyakába akasztotta mielőtt a szeméhez emelte a volna a távcsövet. Reggel volt már kétségtelenül, a nap a tengerszoros túloldalán lévő török hegyek felé emelkedett. A német meredten nézett egy pontot, aztán hátra fordult és biccentett az autóban maradt társának. Erre az is, meg én is kiszálltunk és vagy két lépéssel közelebb mentünk a tengerhez. A szemben felkelő nap miatt alig lehetett látni, de tényleg ott volt és közeledett. Egy menekültcsónak volt. Nem számított a szeles idő által felkorbácsolt tenger, a partok mellett járőröző hajók, ezek csak elindultak.

Aztán már jól látható volt a csónak, de egy idő után nem jött közelebb a parthoz. Vagy egy óráig csak sodródott dél felé, ám amikor már éppen eltűnt volna a szemünk elől megindult és percek alatt kiért a partra. Igaz nem oda ahova akart. Jóval távolabb és ezért kellett Paulnak, meg a többi menekültnek botorkálnia a kavicsos tengerparton. A csónakban mindenki iraki volt.

(...)

A hajó Pireuszba este nyolckor indul. A beszállás olyan gyarmatira sikeredik. A menekültek már hatkor szépen sorban állnak a kikötőben és várnak a jegykezelésre. Aztán megnyílik a rámpa. Beállok a sor végre és néhány percig araszolok előre. Aztán kiszúr egy sok aranycsíkos vállapú hajós ember és int menjek vele. Elkísér a sor mellett. Kiemelt a menekült sorból.

Mire belesiklunk az éjszakába a szönyegen, a kanapékon, minden sarokban emberek alszanak. Menekültek és hétköznapi utasok. Itt már nincs különbség. Ülök egy fotelbe sűllyedve, nézem a falra erősített tévén a görög közszolgálati csatorna az ERT adását. Az esti híradót ismétlik. Idomenivel indítanak. Ott még esik az az eső. A hétköznapi horror képei. Átázott emberek, sárba ragadt sátrak. Vicsorgó nyomorúság. Moria egy üdülőfalunak tűnik Idomeni mellett. És ott a fotelben űlve, félálomban én arra gondoltam, hogy ha mondjuk egy kutya, vagy macska, vagy tengeri malac, vagy bármiféle más házi kedvenc nyüszítene kifelé riadt tekintettel segítséget várva Aleppo romjai alól, az Égei tenger hullámai közül, vagy Idomeni sarába süllyedve, és akkor jönne néhány önkéntes, aki kihúzza, megmossa, betakarja, enni ad neki és akkor ez ott a Youtubeon százezres cukikedvenc lenne, pörögnének a lájkok, meg pozitív kommentek, a hősies (heroic) meg a tisztelet (respect) szavak váltogatnák egymást leggyakrabban és senkinek sem lenne bátorsága odaírni, hogy döglöttél volna meg te rühes dög (kutya, macska, tengeri malac), meg hogy maradtál volna vagy vissza veled az ólba, de hát ezek itt a gumicsónakokban, az elázott sátrakban, bokáig sárban, hát ezek itt nem kutyák, macskák, semmiképpen nem tengeri malacok.

Hát ezek itt csak emberek.”