Nyílt válasz Kovács Miklós Ahmednek

Kedves Ahmed,

Kedvenc rajzfilmsorozatom, a South Park egyik epizódjában az általános iskola „gótjai” egy napon – megelégelve a számkivetettséget – szögre akasztják fekete ruháikat, koponyás ékszereiket és szegecses öveiket. Másnap már hétköznapi ruhákban üldögélnek a szokásos mélabús módon kedvenc lépcsőiken. Hamar kiderül viszont, hogy extravagáns ruháik nélkül a „kövér lány”, a „pattanásos gyerek” és a „nagyorrú fiú” válik belőlük. Megértik, hogy jobb nekik „gótokként”, ezért gyorsan visszavedlenek.

Való igaz: az embernek nagyon nehéz eljutnia arra a pontra, hogy az őt ért támadásokért, sérelmekért ne automatikusan másokat tegyen felelőssé, hanem első körben önkritikát gyakoroljon. Különösen nehéz ez, ha az illető egy kisebbségnek a tagja, így az alibi már-már automatikus. Nem könnyű tükörbe nézni és azt mondani: az embereknek nem az a bajuk velem, hogy cigány/zsidó/muszlim/piréz/gót vagyok, hanem az, hogy nem megfelelően viselkedtem, esetleg hülyeséget csináltam.

Bevallom, nekem is sokáig tartott eljutni odáig, hogy a származásomra vonatkozó támadásoknak örülni tudjak. Idő kellett ahhoz, hogy megértsem: kevés nagyobb elismerés van annál, mint amikor valaki már nem tud érvekkel vitatkozni, így személyedben próbál meg diszkreditálni. És persze vannak bunkók és zsigeri rasszisták is. Velük azonban nem érdemes foglalkozni. Higgy nekem nyugodtan. Te mintegy tíz éve lehetsz muszlim, én viszont már harminchárom éve félig arab. Vagy a másik oldalról nézve félig magyar.

Éppen ezért kicsit visszásnak éreztem bejegyzésedet, melyben a „Dzsihádfigyelő” nevű iszlamofób portál cikkére reagáltál, ahol a Hungexpón lőtt gépfegyveres fotódról írtak. Abban mindenképp igazad lehet, hogy a hozzád hasonlóan szelfizők között bizonyára volt „keresztény, ateista, hitgyülis, zsidó is”. De legyünk kicsit objektívek. A Magyar Iszlám Közösség elnökeként  közszereplőnek számítasz, szavaidnak, posztjaidnak súlya van. Ezt nyilván tudod is, hiszen Te magad írtad: figyelted, sőt, vártad, mikor ülnek már fel a provokációdnak. Hát felültek. Gratulálok. Elérted a célodat, igazolódott a gyanúd: egy iszlamofób oldal iszlamofób cikket írt. Indulhat az iszapbírkózás.

Ezzel együtt méltatlan így felháborodni egy periférikus gyűlöletportál viszont-provokációján. Különösen, hogy Te kezdted. A felháborodást akkorra érdemes tartogatni, amikor embereket – muszlimokat vagy bárki mást – közintézmények, hatóságok vagy egyéb szervek részről ér sérelem és jogtalan diszkrimináció.

Önmagad efféle viktimalizálása talán azért sem méltó, mert – valljuk be – Te sem épp konfliktuskerülő attitűdödről vagy ismert. Gondolok itt az internetet megjárt felvételre, melyen egyik pénteki khutbád alkalmával egy társadalmilag a muszlimokhoz hasonlóan hátrányokat szenvedő csoportról, a homoszexuálisokról, szavaid szerint „buzikról” értekeztél nem túl cizellált módon. Értem, hogy az iszlám kategorikusan elítéli a homoszexualitást, így ebben a kérdésben nem szabad engedni. Ezzel együtt a nettó „buzizás” szerintem méltatlan a minbarhoz és egy magát tekintélyesnek tartó vallási vezetőhöz. Legalábbis én Marokkó, Tunézia, Egyiptom, Szíria, Libanon, Irán, de még Szaúd-Arábia mecsetjeiben sem találkoztam ilyennel. A magyar nyelv legalább annyira változatos, mint az arab. Könnyű lett volna kevésbé vulgáris kifejezést találni. Vagy egyszerűen csak hagyni a témát és felismerni, hogy egy olyan országban, ahol egy kisebbséget bántani lehet, ott előbb-utóbb a másik kisebbségnek sem lesz túl jó dolga.

Tény: Magyarországon egyre erősödnek az iszlámmal, muszlimokkal szembeni negatív érzések. Nem kételkedem abban, hogy manapság nem kellemes muszlim nőként végigsétálni az utcán. Mindezzel együtt nem lennék abban biztos, hogy egy Budapest utcáin végigringó hidzsáb több beszólást kap egy mély dekoltázsnál. És akkor még nem beszéltünk arról, milyen kommentek érik az iszlám világban a nem kellőképpen konzervatív viseletű nőket vagy épp a rövidnadrágos férfiakat.

Összességében nem gondolom, hogy magyarországi vagy európai muszlimként konstruktív dolog lenne önviktimizációval válaszolni a növekvő előítéletekre. Így is túl sokan harcolnak már a „legüldözöttebb kisebbség” címéért. Úgyis csak a sor végén lenne már hely. És egyébként is: mi van, ha egyszer tényleg megjelenik a farkas? A türelem, megértés és megértetés talán célravezetőbb taktika. Ez rád, született Kovács Miklósra különösen érvényes, hiszen – képzavarral élve –, Te vetted válladra ezt a keresztet. Viseld hát békével.