„Apám. Állambiztonsági tiszt volt, évek óta rá-rákeresek a nevére, hogy mit írnak róla. Ma a kommunizmus áldozatainak emléknapján, őt is publikálták. Vártam ezt, készültem rá, de ettől még szarul vagyok.
A linken látható életrajzban (karriertörténetben) egy fénykép is van. Nagyon szerettem ezt a képet, fiatal rajta, életerős, mosolyog. Az apám. És most szégyenpadon vagyunk. Nem azért mert, valaki gonosz velünk, hanem mert az én szeretett apám egy gonosz rendszert szolgált ki. Jó volt abban a hitben élni, hogy hiszen ő hírszerzőtiszt volt, és hát informácókat szerezni más országokról nem olyan nagy gáz, kémkedni meg egyenesen vagány. És persze tudtam, de most fájdalmas, szegyenteli és dühítő újra szembesülni, hogy a legsötétebb Rákosi időktől, 1946-tól része volt az elnyomó gépezetnek.
Azt mondta, hogy ő nem bántott senkit, és ez talán igaz is, hogy ő személyesen nem ütött, de asszisztált, talán utasított, de biztosan eltűrte. Sőt: »1956. november 12-től a BM épületében tartózkodott, és a forradalmárok elleni akcióban vett részt.« Erről nem tudtam, nem beszélt.
Kérem, hogy fogadjátok, és hangosítsátok ki: sajnálom, amit tett, szeretném az ő összes személyes és kollektív, közvetlen és közvetett, fizikailag bántalmazott, életében, karrierjében ellehetetlenített, szabadságától, vagyonától és esetleg életétől megfosztott áldozatát megkövetni. Fájdalommal, szégyennel, hajtom meg az áldozatok, és családjuk, gyermekeik előtt, az egyházak előtt akik ellen szintén dolgozott. Sajnálom.
KÁROLYI András”