A hős anya. Petri Györgyre emlékezve

„Ez a régi és mindenki által ismert zsidó vicc jutott az eszembe, amikor befejeztem Forgách András Élő kötet nem marad című könyvét, amiben azt magyarázza, hogy anyja és apja miért váltak a kommunista rendszer kiszolgálóivá, sőt fizetett besúgóivá. Miért kémkedett rá, a fiára az anyja? Miért árulta el őt? Miért állt vele szemben a kádárista titkosszolgálatok oldalára? (...)

Egy ilyen feladathoz azonban kíméletlen őszinteség és igazi bátorság kell, amit nem helyettesíthet az esetleges mentőkörülmények feletti lamentálgatás. Aki erre nem képes, az hagyja, hogy a dokumentumokat érzelmileg elfogulatlan szemek pásztázzák át, szemezzék ki belőlük azt, ami egy kívülálló számára érdekesnek, tanulságosnak, vagyis jelentéssel bírónak tűnik. Az érintett, vagyis az ügyben érzelmileg elfogult pedig tartózkodjék attól, hogy elkezdje a magyarázkodást. Ahogy Szőcs Géza sem tette. Az a néhány tisztázó mondat, amivel saját besúgó apja lelepleződésére reagált, több és fontosabb tanulságot tartogat a számunkra, mint Forgách könyvének 244 oldala.

Ez lenne tehát a követendő példa? Ilyen egy hős anya? Ilyen védőernyőre van szükségük a gyermekeknek? Ez az az erkölcsi motyó, amit Forgách továbbhagyományoz gyerekeinek, unokáinak? Sohasem feltételeztem volna. Egykor közülünk valónak hittem őt.

Szögezzük le tehát, hogy nem bocsánatos bűn a kommunista titkosszolgálatok önkéntes fizetett besúgójának lenni. Nem jár kímélet annak, aki elárulta és kiszolgáltatta a barátainkat, visszaélt a bizalmukkal. Nincs bocsánat annak, aki titkosszolgálati akciók keretében besúgónak tűntetett fel, koholmányokkal járatta le és sározta be azt, aki nem volt az. Amit Pápainé, vagyis Forgách Marcellné tett, nem volt más, mint aljas előnyökből elkövetett árulások sorozata. Pedig ahogy Petri írta: »ami a legfontosabb: igenis lehet erkölcsösen politizálni.« Ahogy élni is. De legalábbis törekedni lehet rá. Aki magánügyeit a nyilvánosság elé tárja, közüggyé teszi azt. Akként kell tehát tárgyalnia. Mert a köz kötelez. »A besúgás, a becstelenség pedig nem tűr vitát.« (Camus)”