Ma már nem az számít tudásnak, amit a miniszter gondol

„A mostani világban az ismeretek és az eljárások nagy részét is gépekben tároljuk és gépek képesek azokat elvégezni, az így felszabadult szellemi kapacitás kreativitásra, innovációra, együttműködésre fordítható, ezért ez is lesz a tudás mérője. A tárgyi tudás már csak egy (nem is a leglényegesebb) eleme a tudásnak. Tudni kell hol keresni, jó kérdéseket megfogalmazni, ami ismeretek nélkül nem lehetséges, viszont az aprólékos részletek sorolása helyett inkább a nagy kép átlátására van szükség hozzá. (...)

A magyar oktatásirányítás ebből a változásból semmit sem vesz észre. Mintha a szekéren ülve csak bámulná, ahogy az egyre gyorsabb autók elhaladnak mellette és ahelyett, hogy átülne egybe, csak egyre jobban csattogtatná az ostort. A szoros tantervi szabályozás, ami nem hagy helyet az innovációnak és a projekt-szerű tanulásnak, a tényanyag hangsúlyozása a kerettantervben vagy akár az az apróság, hogy az idén már nem használható olyan atlasz a történelemérettségin, amiben kronológia is van – tehát a diákoknak az összes lehetséges évszámot fejben kell tartaniuk –, mind azt mutatják, hogy a kormányzat a tudásról egy 19. századi paradigmában gondolkodik. Nem csoda, ha a PISA-eredmények nem javulnak (hiszen az OECD felmérésében egyszerűen más számít tudásnak mint a mi iskoláinkban).

A tanárok pedig abban a helyzetben vannak, mint a korábbi példában a ló: csattog az ostor a hátukon, de pontosan tudják, hogy ettől még nem fogják utolérni a mellettük elhúzó Ferrarikat. Hiába kell központi tantervekből és tankönyvekből tanítaniuk, portfoliót és önértékelést írniuk, 32 órát az iskolaépületben tölteniük és a gyerekeket is bent tartaniuk késő délutánig, hiába kell egyre több és több tényt belepréselniük a gyerekek fejébe, tudják, hogy ez egy lépést sem visz közelebb a 21. századi tudáshoz. Közben ők is látják, hogy a világ, a szülők, a gyerekek elvárásai nem azok, mint amit miniszter megkíván, látják, hogy ebben a rendszerben nincs helye projektmunkának, együttműködésnek, kreativitásnak, problémamegoldásnak, IKT eszközök alkotó használatának, pedig ez az, amit a világ elvár. De jelen pillanatban úgy tűnik, hogy a valódi problémáikat az oktatás irányítói megérteni sem képesek.”