Néprajztudós és sokgyermekes anyuka

„Senki nem születik úgy, hogy a nganaszan nép kultúrájával, mitológiájával szeretne foglalkozni. Milyen volt az életutad addig, hogy felébredt az érdeklődésed e kis szamojéd népcsoport iránt?

Már korán kiderült, hogy elvarázsol a különböző kultúrák hitvilága. Ez a kedves mondat arra utal, hogy hetedikben egy osztálytársamnak bemeséltem, hogy boszorkány vagyok, és mindenféle praktikát is megtanítottam neki, amelyeket Dömötör Tekla: A magyar nép hiedelemvilága című kötetéből merítettem, ami az első általam olvasott néprajzi szakmunka volt.

Azután tizenegyedikben, tizenhat éves koromban csodálatos magyartanárom, Sályiné Pásztor Judit azt a feladatot adta, hogy írjunk fogalmazást valamelyik általunk választott finnugor (uráli) népről. Végignéztem a családfát, és a 800 fős nganaszanokat választottam. Nagy lelkesen munkához láttam, de hamar kiderült, hogy az iskolai könyvtárban nincsen semmi velük kapcsolatos irodalom. Nos, ez nem maradhat így! – gondoltam. Itt egy nép, biztos gyönyörű, Istentől forrásozó kultúrával, és úgy tűnik el a világból, hogy még csak nem is foglalkoztak vele! Világmegváltó kamaszkorom teljes lendületével elhatároztam, hogy majd én... Ennek eredménye lett a doktori kutatásom. (...)

A közösségi médiát bejárta egy fényképed, amelyen egy tudományos konferencián éppen előadást tartasz, miközben legkisebb gyermeked rád van kötve egy kendővel. Mintha azt sugallaná a kép, hogy anyaság és tanult hivatás összeegyeztethető. Te hogyan tapasztalod ezt az öt gyermeked mellett?

Számomra a kérdés nem egészen így fogalmazódik meg. Arra törekszem, hogy ott legyek, ahol aktuális tudásom-érzésem szerint Isten szívesen lát engem. Ahol megáld azzal, hogy az időm nagy részében érzem a belső békét, összhangot, nyugodt a lelkiismeretem, úgy érzem, hogy a helyemen vagyok. Olyankor megkapom hozzá a szükséges segítséget is, drága nagymamáinkat, akik mellettem állnak a gyerekvigyázásban, az időt, az erőt.

Hogyan tovább? El tudod-e képzelni az életed még több gyermekkel? Szeretnéd-e folytatni a néprajzi kutatást, vagy más utak is vonzanak?

Engem teljesen lenyűgöz a részvételünk a teremtésben, a várakozás, a szülés és az új kis élettel való foglalkozás. Férjemmel együtt azt éltük meg, hogy az a mi utunk, ha házasságunkat nyitva tartjuk a gyerekek érkezése felé, és Istenre bízzuk, hogy mikor és kit küld hozzánk. De nemcsak a saját szülésem tölt el istenélményszerű csodálattal, hanem nagyon hálás vagyok azoknak, akik odaengednek, odahívnak engem életüknek ebbe a titkos folyamatába. Dúlaképzést végeztem, és szüléskísérés közben át- meg átjár a csoda, az Isten jelenléte és mindent betöltő ereje. Szüléskísérésen kívül nagyon szívesen tartok szülésre felkészítő beszélgetéseket, valamint szülésre bocsátó ünnepeket is vezetek. Úgy érzem, nemcsak egy hivatása lehet az embernek élete folyamán, hanem több is. Figyelni kell, merre hív Isten, mi éppen a dolgom, hol van rám leginkább szükség.”