Vallásszabadság, kisebbségvédelem és az ésszerű engedmények – Válasz Schwezoff Dávidnak, Sayfo Omar cikke kapcsán

Kisebb sajtóvita alakult ki azt követően, hogy a Kanadai Magyar Hírlapban némi kritikával illettem Sayfo Omar reflexióját az iszlámellenességről és a vallásszabadságról.

Schwezoff Dávid is beszállt a vitába és elmondta, hogy a mai Magyarországon a zsidók és a muszlimok számára sokkal inkább létezik egyféle stabil jogbiztonság – azon belül vallásgyakorlásuk is jobban biztosított –, mint az általa idézőjelbe tett „nyugati demokráciákban”. Schwezoff úr szerint ez azért is van így, mert Magyarország „társadalmi nyitottsága” sokkal inkább befogadja a vallási kisebbségeket, mint például a holland, a német vagy éppen a svéd társadalom. 

Ezért – értelemszerűen – Schwezoff urat felháborítja, amikor az Orbán-kormányt bírálat éri. Szerinte aki a kormányt kritizálja, az Magyarország ellen intéz támadást és még hozzáteszi: Sayfo úr cikkére írt reflexióm úgy fest, mintha „kényszeres kötelességem” lenne Magyarország „lejáratása”. Szerinte azért bíráltam Omar Sayfo írását, mert ő erre nem volt hajlandó. Schwezoff úr szavait olvasva mar szinte vártam, hogy mikor jelenik meg az obligát, de népszerű összeesküvési elmélet arról, hogy vajon „kik” állhatnak a Magyarországot érintő „támadások” mögött. Ezek szerint egy kormányt, illetve kormánypártot bírálni egyenértékű egy egész ország szervezett lejáratásával. Aki ezt elfogadja, az hajlamos lehet arra is, hogy homályos konspiratív szándékot véljen felfedezni egy olyan diskurzus mögött, ami a „nyugati demokráciában” teljesen megszokott. 

Schwezoff úr érvelése szerint a kisebbségek iránt mutatott példaértékű toleranciát és tiszteletet mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy magyar egyetemeken széleskörű engedményeket tesznek annak érdekében, hogy vizsgák és egyéb kötelezettségek ne ütközzenek a diákok és alkalmazottak esetleges vallási gyakorlataikba. 

A vallási kisebbségek irányába tett ésszerű engedmények – hogy szükségtelenül ne kelljen megakadályozni őket abban, hogy vallásszabadságukat gyakorolhassák - a legtöbb nyugati demokráciában a mindennapi valósághoz tartoznak. Nem elsősorban egy absztrakt elvi vita vagy távoli, ritkán alkalmazott lehetőség. Elsősorban azért, mert szemben Magyarországgal – ahol például a vallásukat gyakorló, vagy identitásukat felvállaló zsidóság létszáma százezerre tehető, így a magyar összlakosság 1 százaléka és ahol a KSH valószínű kissé alábecsült számai szerint 2 ezer 500 muszlim él –, Kanada muszlim lakossága 1,1 milliós és a metropoliszok közül Toronto népességének 8 százaléka muszlim. 

Kanadában – elsősorban Québec tartományban - hosszú társadalmi vitát és kormányzati vizsgálatot folytattak az úgynevezett l'accommodement raisonnable (ésszerű engedmények) területén. Éppen azt elemezték, hogy egy szekuláris állam meddig mehet el a vallási és nemzetiségi kisebbségek szokásait prezerváló közjogi engedmények területén. Nem mindig volt polémiamentes ez a vita és közben az iszlámofóbia is felütötte fejét. Ugyanakkor a Québec tartományi kormány által elindított konzultáció és a felállított vizsgálóbizottság által készített tanulmány sok szempontból értékes lehet a mindennapi multikulturális valóságban élő társadalmak számára. 

Az úgynevezett Commission Bouchard-Taylor észrevette munkája során, hogy a kulturális és nyelvi kimúlástól tartó francia többségi lakosság sokszor messze felülbecsülte a kisebbségek – különösen a muszlimok – arányát. A közoktatással és helyi kezdeményezésekkel lehetne befogadóbbá tenni a többségi társadalmat. Az ésszerű engedményekhez tartozik, hogy diákok fejkendőt, turbánt és kipát viselve járhassanak iskolába, ugyanakkor Bouchard-Taylor szerint ésszerűtlen lenne megengedni Québecben, hogy bírók, ügyészek és az erőszakszervezetek képviselői is hasonló engedményeket élvezzenek.

Továbbá Bouchard-Taylor lefektette, hogy melyek azok a területek, ahol vallásszabadságra és kisebbségi jogokra hivatkozva sem lehet engedményt tenni. E három terület a francia nyelv elsőbbsége Québec tartományban, az állam és az egyház szétválasztása, valamint a nemek közti egyenlőség. 

E konklúzió és javaslat úgy született, hogy a vizsgálóbizottság 17 québeci városban tartott nyilvános konzultációt, illetve lakossági fórumokat, melyek során a helyiek kamerára rögzítve – a média képviselői előtt - tehettek vallomásokat arról, hogy miképpen látják a vallásszabadságot és a kulturális sokszínűséget saját közösségeikben. Több millió québeci követte a hosszú konzultációt televízión.

E kanadai „nyugati demokrácia” - Schwezoff úr idézőjeleivel élve – egy helyenként problémás, ugyanakkor átfogó, független, szeriőz és önkritikus konzultációba kezdett, ami szöges ellentéte annak a silány és propagandisztikus fércmunkának, amit Magyarország kormánya végzett e területen, akár nemzeti konzultációjának becézett gyűlöletkampányával, akár szégyenletes óriásplakátjaival. 

Kanadában például valós kérdés, hogy miképpen válaszol egy szekuláris társadalom, vagy egy intézmény, amikor ortodox zsidók azt kérik, hogy a helyi konditerem ablakait takarják be vagy tegyék azokat átlátszatlanná, mert számukra sértő, hogy kívülről látniuk kell, ahogyan nők rövidnadrágban és polóban tornásznak. A montreáli avenue du Parc-on lévő YMCA – a haszid közösségtől érkező nyomásra – úgy döntött, hogy átláthatatlan üvegre cseréli az ablakokat, annak ellenére, hogy sokan ellenezték, főleg azon az alapon, hogy így lényegesebben kevesebb természetes fény jutott az épületbe. Asher Wieder rabbi, az eltakarást támogató közösségi vezető szerint kérésük ésszerű volt. 

Szintén társadalmi vitát kiváltó kérdés a kanadai demokráciában, ésszerű-e engedni, hogy muszlim nők arckendővel takarják el arcukat kanadai állampolgársági eskütételük alatt, vagy szavazhatnak-e eltakart arccal szövetségi választásokon? A Legfelsőbb Bíróság szerint ésszerű, az előző konzervatív kormány azonban ezt vitatta és a fellebbezés jogával élt. Az úgynevezett „niqab vita” harsány része lett az őszi választási kampánynak és a konzervatív párt a társadalomban rejlő előítéletekre építve próbált szavazatokat nyerni. Például ingyenesen hívható telefonvonal felállítását ígérte, ahol a kanadaiak feljelenthetik „barbár kulturális szokásokat” gyakorló szomszédjaikat. De ellenben Magyarországgal, Kanadában ezzel a kommunikációval végső soron nem lehetett választást nyerni. 

Nem azzal mérjük, hogy egy társadalom vagy állam mennyire befogadó vallási kisebbségek felé, hogy hány egyetemen tesznek engedményeket azért, hogy maroknyi diák szükségtelen akadály nélkül gyakorolhassa hitét. Sokkal inkább úgy mérjük fel a vallásszabadság és a kisebbségi jogok valós állapotát, hogy amikor egy bizonyos szint felé emelkedik az ésszerű engedményeket esetleg igénybe vevő állampolgárok aránya, akkor miképpen reagál a társadalom és az adott kormány. A kormány esetleg irracionális, de politikailag talán gyümölcsöző félelemkampányba kezd? Van annyira erős a társadalom immunrendszere, hogy ettől nem lesz megfertőzve?

Sayfo Omar eredeti, a vallásszabadságról, illetve az európai iszlamofóbiáról szóló cikkében azt nehezményeztem, hogy a szerző látszólag a külpolitikába „menekülve” kerülte azokat a fájdalmas belföldi példákat, amelyek érvelését erősítették volna. Politikusok szoktak a viharos belpolitikai vizeket kikerülni úgy, hogy a számukra kellemesebb vagy reálpolitikai céloknak inkább megfelelő külpolitikára terelik a közbeszédet. De amikor magyar szerzőként írunk magyar lapba egy olyan tágabb európai jelenségről, ami Magyarországra maximálisan vonatkozik, de cikkünkben kizárólag nem magyar példákat hozunk fel, akkor olyan érzés támadhat az olvasóban, hogy egy lírai, szépen felépített mondat valamiért hirtelen és érthetetlen okokból félúton megszakadt. 

Sayfo Omar egy gondolkodó és tehetséges magyar fiatalember. Szeretném teljességében végig olvasni az általa elkezdett mondatot.

Christopher Adam