A magyarok nem spórolnak, nem tesznek félre és nem mobilisak – gyakran hangoztatott vádak ezek. A mobilitás túlhangsúlyozásával vannak gondjaim, de mostanában nem érzékelem, hogy olyannyira egy helyben akarnánk maradni: inkább az elvándorlásra szoktunk panaszkodni, nem a helyben maradásra. Nem csak a külföldre távozókról beszélek: a vidéken felnevelkedettek jelentős része a fővárosban próbál szerencsét. Többségük egyetem alatt vagy a munkába állás idején bizonyosan albérletbe költözik.
A magyarok jellemző helyben kötöttsége részben annak köszönhető, hogy házban tartják a vagyonukat. A Csapd le csacsi! negyven éves kora körül is építkező házaspárja általános jelenség volt a Kádár-korban és a kilencvenes években. A ház biztos, hosszú távú befektetés; ám ha gyanútlan idegenként vendégeskednénk egy idős néni pesti belvárosi lakásában, egy család vidéki házában, azt hihetnénk, nyugati fizetéseket kapnak errefelé az emberek. Londonban kevesen laknak saját ingatlanban; Nyugat-Európában a legtöbben életük jelentős részében albérletben élnek. Ne is beszéljünk londoni költségekről és jövedelmekről − itthon a „harminc plusz rezsi” körülbelül a harmadát-felét vitte el egy átlagos vagy kissé átlag alatti fizetésnek. Eddig.
A fizetések nemigen emelkednek, ám az albérletárak drasztikusan megnőttek az előző hónapokban Budapesten, követve az ingatlanárak emelkedését. Nem tudom, ez annak a jele-e, hogy az ingatlanpiac feltápászkodott a válság utáni sokkból; vagy csak felzárkózunk a prágai, pozsonyi, varsói, krakkói, kolozsvári albérletárakhoz. Esetleg annyira megnőtt a kereslet, hogy minden főbérlőre jut elég albérletbe kívánkozó, magas fizetésű érdeklődő. Mert hogy mostanában a „százezer plusz rezsi” járja – nem, nem budai villa emeletén lévő, panorámás, száz négyzetméteres lakást kínálnak ennyiért, hanem szinte már kis lukakat is. Átlagos albérleteket.
Az albérlők jelentős része hagyományosan az egyetemisták és a pályakezdők közül kerül ki. Megtakarítani már a „harminc plusz rezsi” mellett is művészet volt számukra. De a „százezer plusz rezsi” bizonyosan elviszi például a kezdő tanárok, kórházi nővérek fizetésének szinte az egészét. Persze albérletben ritkán szokás egyedül lakni, de mégis: egy szobáért és konyha-fürdőszoba-használatért ötvenezer plusz fél rezsit fizetni? Kinek van pénze letenni a kauciót például? És ki a fene költözik ezekbe a méregdrága albérletekbe?