Klímahisztéria újratöltve II.

„Lassan elköszönünk mindentől, ami fosszilis és véges, és beköszönt a szép új megújuló-fenntartható korszak nappal és széllel; semmi gond, most még iszonyatosan drága, de a pénz az nálunk a legkevesebb. Legfeljebb a jóléti civilizációnk alapjait kell majd kicsit újradefiniálni. Csökkentjük az életszínvonalunkat, visszafogjuk a kutatás-fejlesztést, holott az új technológiák teszik egyáltalán lehetővé a környezetbarátabb megoldásokat, még több pénzt öntünk az elszámoltathatatlan fejlődő világba – ha ez nem segít a világon, akkor semmi.

Miközben ma azt sem tudjuk, hogy a jövő hét közepén vigyünk-e magunkkal esernyőt, mert csak sejtésünk lehet arról, fog-e kelleni, addig szigorúan megtervezett, konkrét intézkedéseket foganatosítunk egy pár száz év múlva vagy bekövetkező, vagy nem bekövetkező eseménnyel, a kismértékű melegedéssel kapcsolatban, ami vagy ártani fog a Földnek, vagy nem. Nem tudjuk. Azt sem, hogy a széndioxid kibocsátása valóban szerepet játszik-e a melegedésben, vagy ha igen, lehet-e akár áldásos kihatása is (lévén nem igazán káros anyag, ahogy azt most az IPCC egyik korábbi tudósa is megerősítette).

Nem tudjuk, mert a Globális Klímaváltozás Egyházának széles körben osztott tantételével szöges ellentétben klímaügyben a többségi álláspont dacára nincs konszenzus a világ tudósai között, ez egy mítosz, óriási vita van a klímaadatok megbízhatósága és a számítógépes modellek alkalmazhatósága tárgyában. A komoly klímatudósok egészen alapvető kérdésekben nem értenek egyet, így az ember felelősségében sem.

Több mint 18 éve nincs globális felmelegedés. Az eddigi klímamodellezések nem igazán váltak be. És amíg a sokszor állami kutatási pénzektől függő IPCC-orientált tudósok szabják meg, mi a reális veszély és mi nem, addig teljesen indokolt és racionális a klímaszkepszis.”