„Az igazán forradalmi feladatot, a »népgazdaság parancsnoki posztjainak« betöltését maradéktalanul teljesítette az Orbán-kormány, annak ellenére, hogy nem proletár-, csupán fülkeforradalmat hajtott végre. A leninizmusból pedig szépen elsajátította az imperialista gyarmatosítók elleni harcról szóló passzusokat, és az innen ismert kifejezéseket rendszeresen kamatoztatja kampányaiban. De nem éri be ezzel. Az 1968-as kiadású tankönyv szerint a tőkekivitellel a kizsákmányolás nemzetközivé vált, ami ellen a gyarmatosított országok tőkés osztálya fellép, és igyekszik korlátozni a külföldi monopóliumok hatalmát. Ha tudja, kisajátítással, ha nem, akkor diszkriminatív adózással, nacionalizálással. Utóbbi során »az imperialista országok monopolistáit arra kötelezik, hogy a tulajdonukban lévő vállalatokat adják el a hazai tőkéseknek«, a külföldieket »egyes gazdasági ágakból teljesen kiszorítják«. És bár némely hazai tőkések együttműködnek a gyarmatosítókkal, hasznot húznak a velük való üzletelésből, a nemzeti burzsoáziának – folytatódik a levezetés – »közvetlen érdeke a külföldi monopóliumok tőkeérdekeltségeinek államosítása«.
A külföldi monopóliumok elleni harcban, a közérdek érvényesítésének jelszavával a kormány minden eszközt megenged magának: a befektetők megkopasztásáig hatoló diszkriminatív adók, díjak és illetékek kivetését, a multik működésének adminisztratív korlátozását, nyereségük átszipkázását a költségvetésbe, azon keresztül a nemzeti cégekbe, végső soron teljes kiszorításukat a honi piacról. Aki pedig szót emel ez ellen, az a nép ellenségeként a bankok, a multik oldalán áll. Ez a politikai gazdaságtan voltaképpen megtagadja annak a közösségnek az egyezményes szabályait – például a normativitást, a diszkrimináció és az állami támogatások tilalmát –, amelyhez Magyarország önként, a jobb élet reményében csatlakozott.
Mindez kísértetiesen emlékeztet a szocializmusból ismert kedvezmények és korlátozások gyakorlatára, a tervalkuk világára. A nyers voluntarizmusra. Annyiban persze más, hogy ma már az állam és a magánvállalkozások különalkui zajlanak, ám ezek piactorzító hatása túlontúl ismerős. Olcsó poén lenne felidézni Marx szellemes mondását, mely szerint a történelem ismétli önmagát; ami egykor tragédia volt, másodjára komédia lesz. A magyar kormány harca az uniós gyarmatosítók ellen erősen tragikomikus színezetű: a retorika inkább komikus, a hatásait tekintve azonban annál tragikusabb.”