„Az aktuális biztonsági helyzetből fakadó beavatkozási kényszer és a militáns iszlamizmust megkerülhetetlen tényezővé emelő előzmények és felelősök azonosítása egyszerre kell, hogy az európai válaszadás mikéntjét meghatározzák. Akármelyiket is tussoljuk el, a reakció taktikai szintű, ezáltal hosszú távon hatástalan marad vagy kontraproduktív lesz. Csak a stratégiai megközelítéstől remélhet a kontinens kielégítő eredményeket. Magyarán azt, hogy ne legyen fizikai létében odahaza fenyegetve, ne kelljen rettegve koncertre menni, vagy éppen repülőre ülni egy mediterrán nyaralásra tartva; másodsorban pedig azt, hogy elapadjon a közvetett és közvetlen veszélyeket egyaránt hordozó migránsáradat.
Mindebből nyilvánvaló lépések fakadnak. Európának csak az elfogadható állami lét helyreállításának potenciálját hordozó szereplők támogatásával szabad foglalkoznia, és mindenféle hagymázas, »mérsékeltnek« hazudott szélsőséges csoportok útján demokráciát teremtő elgondolást el kell vetnie; nem szabad tovább azzal áltatnia magát, hogy csak az ezzel kísérletező Egyesült Államok és említett, tekintélyelvű vazallusai lehetnek a hasznos szövetségesei. Kezdeményezni kell, nagy levegőt venni, és keresni Törökország, Irán és Oroszország partnerségét is.”