Horthy, Sztójay és hírek a holokausztról

„Sajnos nem tudjuk, hogy ilyen és ehhez hasonló, hivatalos magyar szervektől származó jelentések, beszámolók elértek-e a kabinetirodához, ahhoz a szervhez, ami Horthy titkárságaként szolgált. S ha el is jutottak, azokat referálták-e Horthynak. Azonban nem volt erre mindig szükség, mert fontosabb esetekben Horthy kormányzói kihallgatások keretében első kézből szerezhetett tudomást az eseményekről. Az 1942-es délvidéki razziasorozat esete példázza, hogy napokkal a január eleji vérengzések után először Csirics Irinej újvidéki szerb püspök, majd Bajcsy-Zsilinszky Endre képviselőházi tag is naprakész információkkal látta el a kormányzót. Az már természetesen már kérdés, hogy Horthy hitelt adott-e ezeknek az akár első kézből származó információknak.

Amit tudunk, hogy Horthy személyesen magától Hitlertől és a német külügyminisztertől hallhatta 1943 tavaszán, hogy mi is történik a megszállt keleti területekre deportált zsidókkal. Április 16-án Horthy a klessheimi kastélyban találkozott Ribbentrop külügyminiszterrel, valamint Hitlerrel. Utóbbi komoly kritikával illette a magyar állam zsidóbarát politikáját. A találkozóról készült német feljegyzés szerint Horthy azt mondta, hogy »mindent megtett, amit a zsidók ellen tisztességes úton-módon tenni lehetett, de meggyilkolni vagy más módon elpusztítani aligha lehet őket«. Hitler erre azt válaszolta, hogy »erre nincs is szükség. Magyarország éppen úgy elhelyezhetné a zsidóit koncentrációs táborokban, mint azt Szlovákia tette. [...] Ha már a zsidók meggyilkolásáról van szó, úgy kell megállapítania [a Führernek], hogy csak egy gyilkos létezik, a zsidó, aki a háborúkat kirobbantja, és befolyásával kialakítja annak a polgári személyek, asszonyok és gyermekek ellen irányuló jellegét. A zsidókkal kapcsolatban fennáll a lehetőség, hogy bányákban kapjanak munkát«.

Másnap, 17-én Horthy megismételte, hogy »mégsem ütheti őket [a zsidókat] agyon«. Ekkor Ribbentrop vette át a szót: »a zsidókat vagy meg kell semmisíteni, vagy koncentrációs táborokba szállítani«. Hitler ehhez annyit tett hozzá, hogy Lengyelországban, ha »a zsidók nem akarnak dolgozni, agyonlövik őket. Ha nem tudnak dolgozni, el kell pusztulniuk. Úgy kell őket kezelni, mint a tuberkulózis bacilusát, amely megfertőzheti az egészséges testet«. Ezek félreérthetetlen mondatok. Nem ellenséges propaganda, nem másodkézből származó információk, hanem a német politika legfőbb irányítójától származó kijelentések.

Horthy az 1953-ban megjelent emlékiratában nyilvánvalóvá tette, hogy pontosan tudta, mit jelent a zsidókérdés végleges német megoldása. A kormánypárt német orientációjú szárnya által, 1944 februárjában előterjesztett memorandummal  kapcsolatban így írt: »Az úgynevezett német kurzus – ahogyan az általa ajánlott politikát maga az emlékirat nevezte – legkevésbé sem vált vonzóbbá amiatt, hogy a zsidókérdés hírhedt „végleges megoldását” is magában foglalta, vagyis más szóval, hozzájárulásunkat követelte 800.000 zsidó kiirtásához. Én magam szóval és írásban is igyekeztem Hitlert meggyőzni és elébe tártam, hogy az erőszakos »megoldás« nemcsak a rendet és jogbiztonságot ássa alá, nemcsak az erkölccsel és az emberiességgel összeegyezhetetlen, hanem a termelésben is zavart idézne elő«.