„A valóság jó eséllyel létezik. Csak még senkinek nem sikerült bebizonyítania” – vallja Esko Valtaoja némi iróniával, amely végigkíséri szellemesen, színesen szerkesztett gondolatmenetét, a Mindentudó kézikönyvet.
Gágyor Péter írása
„az agyam rabja vagyok… megtanultam kételkedni a saját állításaimban, és beláttam, hogy legalább ugyanolyan fontos megkísérelni cáfolatukat, mint bebizonyításukat.” (Esko Valtaoja)
A tudás örök, telhetetlen vágya jellemző a gondolkodó emberre. Mert nem gondolkodni lehetetlen annak, akinek ez a képesség megadatott. Az embernek megadatott: „gondolkodom, tehát vagyok” (Descartes). Ettől lesz igazán ember az ember, ez a legemberibb játék, ez a szellemnek az istenekkel vetekedő csillogása. És bizony, jó lenne mindent tudni, polihisztorrá válni – legalább álmainkban. Ez a „kozmikus” játék végtelen, mert a kreatív szellem az örök és tétovázó bűnhődések dacára sem adja fel az újrakezdést, a tudományos tételek, a törvények, a hipotézisek megismételt, új elemzéseit. Az igazi szellem akár a legnehezebbet is vállalja, a saját hipotéziseink megcáfolásait. „Mert a valóság jó eséllyel létezik. Csak még senkinek nem sikerült bebizonyítania” – vallja Esko Valtaoja némi iróniával, amely végigkíséri szellemesen, színesen szerkesztett gondolatmenetét, a Mindentudó kézikönyvet, a mai ismeretterjesztő irodalom valóban egyik legsikerültebb remekét.
Valtaoja csillagász, aki nem csak a csillagok közt van otthon, aki közben a hétköznapi mában él, akár egy finn tó partján üldögélve szemezget gazdag tudásában. Mert mindent jó lenne úgy vélni, hogy összefüggések közt élünk és át tudjuk ezeket tekinteni. A kozmosz hatalmas méreteivel hasonlíthatna is a kvantummechanika parányi világához, ahol szintén világot rengető törvények uralkodnak. Jó lenne a világnak ilyesfajta egyszerűsödése, legalább is elvárásaink alapján. De nem hasonlít, mi pedig szívesen ilyen rendet képzelnénk el. Hajlamosak vagyunk ilyenként látni a mindenáron rendszerező agyunkkal és műveltségünkkel ezt a világot. De a világ, mint Síva tánca, váratlan, hisztérikus meglepetésekkel szolgál, és ahogy nem létezik befejezett tudomány, nekünk a törvényszerűségek rendszere is végtelennek tűnik.
A fizika, a filozófia, az etológia, de a teológia is tele van ellentmondásokkal, amik esetleg az agyunkkal fel nem fogható ikszedik dimenziókban oldódnának fel, legalább is könnyen ráfogható ez a messzi, ismeretlen és elérhetetlen rendszerekre.
„Az általános relativitás mond egyvalamit, a kvantumfizika valami mást, harmadik elméletünk pedig az összes maga-tukmáló Einstein és kis Bohr ellenére sincsen. Ki tudja, valaki talán inflatorikus tágulásnak indította a nagyon fiatal kozmoszt, hogy a felfoghatatlanul apróból felfoghatatlanul naggyá nőjön – meg sem próbálok itt számokkal dobálózni, melyek mellett még a híres csillagászati számok is lekonyulnának saját jelentéktelenségük miatt. Talán valaki meghúzta a vészféket, mielőtt minden nem létezővé roskadt, és az előző világegyetem összehúzódása egy új világegyetem – a miénk – tágulásába fordult át. Talán, talán. Ha 10−43 másodpercnél közelebb jutunk a nulladik pillanathoz, maga az idő és a tér, a világképünk és a fizikai elméleteink e tartóoszlopai megszűnnek létezni – vagy legalábbis olyasmit művelnek maguk között, melyről jobb nem beszélni egy esetlegesen gyermekek kezébe kerülő könyvben.”
Vagyis ott tartunk, ahol Arisztotelész nyomdokaiban járó Szent Ágoston, aki tudta ugyan, hogy az idő van, de az idő lényegét megmagyarázni nem volt képes – és azóta sajnos senki sem.
És így vagyunk általában a tudományokkal. A természettudományoknak (sok tudós vallott már erről) terve, célja nincs, „csak” a jelenben működik. A társadalomtudományokra is ez a jellemző: a filozófiától a szociológián, pszichológián és a többin át a történelemig csak addig méltó valamennyi a tudomány címére, amíg követik ezt az alaptételt, különben manipuláló, kisipari eszközzé válhatnak minden akadémiai besorolásuk ellenére.
„A könyvnyomtatás tudománya hosszú távon jobban hatott életünkre, mint az összes európai háború együttvéve, emiatt Johannes Gutenberg és a papír feltalálójának kinevezett Caj Lun a top tízben végeztek. A legmagasabb helyre rangsorolt államférfi csak a tizenötödik: Lenin. És miért? »Egyértelmű, hogy a kommunizmus történelmileg igen jelentős mozgalom« – írta Hart 1978-ban. Most, több mint harminc évvel később, a kommunizmus jelentősége kezd valóban csak történelmivé válni, és Lenin helyezése is évről évre esik – ahogy a 20. helyre tett Mao Ce-tungé is.”
Elgondolkodhatunk ennek alapján azon is, miről kellene ma szólnia a történelem oktatásának, egyáltalán mi lehetne az oktatás alaptémája a jövendő nemzedékek okosítása érdekében. A változó kor krónikája helyett talán inkább a tanulságokra, a változó értékekre kellene összpontosítania. Minden szempontból roppant tanulságos, hogy még akár a könyvek könyvének minősített Bibliában is mennyivel brutálisabb az elején szereplő Isten valamennyi későbbi jelenésénél, megidézéseinél… Ugyan, miért?
A homo sapiens volna végül is a föld egyetlen élőlénye /„állatfaja”/ amely minden kényszer nélkül létrehozni (teremteni) akar. Legalább is szeretne teremteni. Ebben hasonlít a maga alkotta istenekre és ez a szempont sem véletlen a kozmosz végtelen sok nem várt eseménye között. Mindegy, hogy a művészetben vagy a tudományban szemléljük, az ember játszik a világmindenséggel, a világmindenség pedig játszik ővele. A világmindenség céljait nem ismerjük, talán nincsenek is, és olykor a saját emberi céljaink is ismeretlenek önmagunk előtt. Lehet, hogy ez a szellem evolúciójának a kezdete, a kozmikus, a fizikai, a kémiai és a darwini evolúció nyomában, ami majd megteremti … Mit is?
Esko Valtaoja parádés stiliszta, aki tudatosan korunk szélsőségesen gazdag forrásanyagait csoportosítja a filozófiától a paratudományokig, a szolipszizmus naiv (bulváros?) megközelítéseitől a fundamentalista vallási /extra ecclesiam nulla salus – az egyházon kívül nincs üdvösség/ tételéig, a dogmák árnyékából ironikusan kikacsint ugyan még Erich von Däniken rögeszmés fantáziálásaira vagy az ufókra (mi mást tehetne), ugyanakkor kedveli a sci-fikből a szellemes fordulatokat, szóvicceket, olykor hétköznapjaink közbeszédjének vulgarizmusait is.
Az olvasóknak remek, sőt váratlanul izgalmas olvasmányt kínál a Typotex kiadó, amely a „nagy kérdések” világában megérdemli az olvasók elmélyülését. És az sem mellékes, hogy ezt olvasmányos formában kapjuk meg, olykor még a krimikkel is vetekedő, izgalmas tálalásban.
***
Copyright © Esko Valtaoja
Kaiken käsikirja: Mitä jokaisen tulisi tietää
Minden jog fenntartva. A fordítás a finn nyelvű eredeti alapján készült:
Első kiadás: Ursa ry, 2012, Helsinki, Finnország
Hungarian translation © Bába Laura, Typotex, 2014
Hungarian edition © Typotex, 2014
A nagyszabású régészeti feltárás olyan valóságot villantott föl, amiről a kutatók nem is álmodtak. Luxuscikkek, gazdagság és hatalmas város képe bontakozott ki a szakemberek szemei előtt.
Számára nem volt megbocsátás, ellentétben másokkal, így például Szabó István rendezővel, aki hosszú időn keresztül gyártotta a terhelő tartalmú jelentéseket. Balogh Gábor írása.
Ha száz év múlva megírják az ezredforduló utáni két évtized történelmét, akkor annak a középpontjában nem politikusok vagy ideológiák lesznek, hanem a technológiai forradalom, és annak hatása a társadalomra.
Hogy a politikában az igazság a legveszélyesebb fegyver, azt két igazságbeszélő sorsa bizonyítja: Csurka Istváné és Gyurcsány Ferencé.
A volt EP-képviselő szerint az elmúlt mintegy száz évben a külső erők megtalálták azokat az ágenseket, akik belül tudtak zavart kelteni vagy idegen érdekeket megjeleníteni.
Az angol beteg című film magyar főhősének valódi élete lenyűgöző, interaktív albumot ihletett: tartalmában és esztétikájában is méltó ajándék kerülhet a karácsonyfák alá.
A magyar miniszterelnök miatt kongatja a vészharangot a német lap.
Ezek voltak idén a Mandiner legolvasottabb cikkei.
