Már egymást is maffiózónak hívják, belülről kiabálnak kifelé fideszesek, azt sikítva, hogy mennyire rohadt és korrupt az egész gépezet, ahol stróman szőlősgazdákat az bánt, hogy mások táskahordozóznak helyettük, de nem gond... Mert »minél inkább támadnak bennünket azért (...) annál inkább folytatni kell a munkánkat«.
Most az egyik utolsó még köztulajdonban lévő kincsünket, a termőföldet fogják keresztapai pecsétgyűrűre nyomott kézcsókért szétszórni a haveroknak és a hithű pártcselédeknek, de nem gond... Mert »minél inkább támadnak bennünket azért (...) annál inkább folytatni kell a munkánkat«.
Felháborító ez a kapzsiság és primitívség. Szégyenletes hogy egy ilyen igen egyszerűen átlátható, szimpla emberi és politikainak nevezett törzsi érdek mentén működő aljasság áldozatai lettünk.
Arcpirító és rémisztő, de leginkább szégyenletes az, hogy erre jóformán semmilyen érzékelhető társadalmi reakció nincs. Bénultan bambán nézi az ország népe, ahogyan Orbán kifilézi a jogállamot, és hagyja egy koszos felcsúti fészerasztalon áporodott szagú Orbánisztánná rohadni a hazánkat.
Nem ezt akartuk. Nem egy ilyen világot álmodtak a szocializmus önkényét megélt szüleink. Meggyőződésem, hogy még azok sem akarnak majd ebben az épülő orbáni önkényben élni, akik még tavaly is a Fideszre szavaztak. Ők sem akarnak abban az egyre jobban lecsúszó országban élni, ahol csak nagyon nehezen és keveseknek adatik meg, hogy elég legyen a pénzük a következő fizetésig, ahol félnie kell bárkinek amiatt, hogy felvállalja a véleményét.