A kvótaterv bukása

A menekültkvótákkal és a kvótarendszer csődjével egyszer már foglalkoztam. Most azért bátorkodom ismét elővenni, mert a menekültkvótákról elfogadott, jogilag erősen vitatható döntésben – mint cseppben a tenger – visszatükröződik az Európai Unió működésképtelensége, immár nem csak a menekültválságban, de azon túl is.

 

Korábbi írásomhoz az adta az apropót, hogy az ENSZ menekültügyi szóvivője beszélt lelkesen egy tévéműsorban arról, hogy végre megkezdődött a menedékkérők áthelyezése az EU-ban. Ám a valóságban kevesebb mint két tucat (írd és mondd: 19) eritreait ültettek – ünnepélyes külsőségek közepette – repülőre valahol Olaszországban, hogy Svédországba küldjék őket. Mindenki ünnepelt, bár többen voltak a hivatalos személyek az eseményen, mint maguk a Svédországba készülő menedékkérők. 

 

Csakhogy ezek az eritreaiak eredetileg is Svédországba akartak eljutni! Így érthetetlen a kincstári lelkesedés.

 

A minap azonban már Jean Asselborn, az EU soros elnökségét ellátó Luxemburg bevándorlásügyi és külügyminisztere is megkongatta a vészharangot. 

 

A miniszter a görögországi tapasztalatairól számolt be a Spiegelnek. Kiderült, hogy a kvóták szerint felosztani kívánt 160 ezerből eddig mindössze (csak azt a) 19 menedékkérőt sikerült „szétosztani” az uniós tagállamok között – valójában elküldeni Svédországba –, akik maguk is, és éppen oda szerettek volna eljutni. Az aktus semmiképpen nem tekinthető a menekültek elosztását célzó kvótaterv működési sikerének.

 

„Leszbosz szigetére naponta 4 ezer ember érkezik, eddig mindössze egyetlen egy menekült adta be menedékjog iránti kérelmét Görögországban. Asselborn szerint a helyzet az, hogy a migránsok még most is inkább hisznek az embercsempészeknek, mint a hatóságoknak. Nem akarnak Görögországban dekkolni és ügyük elbírálására várni, inkább maguk igyekeznek átjutni a szigetről a kontinensre, onnan pedig Németországba” – írja az index.

 

Így könnyen kiszámolható – csak egy mosoly kedvéért –, hogy havi 19 fővel kalkulálva 700 év múlva sem érnénk a 160 ezres kvóta végére. De havi ezer fővel is több mint 13 évig tartana.

 

Közben kiderült, hogy bár Litvánia is megszavazta a menekült kvótákat – annak ellenére, hogy egy közvélemény-kutatás adatai szerint a litvánok 80%-a (!) nem akar menekülteket befogadni – és a kormány jelezte is Brüsszelnek a menedéket kapottak fogadására való készségét, de a menedékkérők nem akarnak Litvániába költözni. Pedig ezt kvóta írja elő, ami nem csak Litvániára, de a menedékkérőkre is kötelező (lenne).

 

Így csak tovább súlyosbítja a helyzetet az a körülmény, hogy nem csak bizonyos tagországok nem fogadják el a kvótarendszert (Magyarország, Románia, Szlovákia és Csehország szavazott ellene, Finnország tartózkodott, de pl. Nagy-Britannia, Dánia, Írország nincs is benne az együttműködési rendszerben), de az a migránsokat sem érdekli. A migránsok csak az igazán jóléti államokban (Németország, Franciaország, Dánia, Nagy-Britannia, Svédország, Norvégia) akarnak „menekültek” lenni. Ahol a szociális ellátórendszerből urasan lehet élni Afganisztánhoz, Szíriához, Irakhoz, Afrikához – sőt, még egyes kelet-európai országokhoz képest is. Így belátható, hogy az EU jelenlegi működési rendjében – és az egyes országokban mérhető életszínvonalbeli különbségek mellett – a menedékkérők nem kényszeríthetők abban az országban letelepedni, ahova nekik kvóta szerint menni kellene. 

 

Az EU-tagországok több mint fele a migránsoknak – ilyen vagy olyan okból – nem opció.

 

Közben Magyarország és Szlovákia lényegében döntött, hogy nem fogadja el a menekültkvótákról szóló döntést, egyben bíróságon támadja meg azt – tekintettel, hogy azt olyan fórum és olyan szavazással hozta meg, amelynek nem volt felhatalmazása a szuverenitást ilyen mértékben sértő módon elvonni a tagállamok hatáskörét. Ráadásul csak többségi és nem egyhangú döntés született, így a kvóta ellen szavazó tagállamokra semmiképpen nem terjeszthető ki (a többiek akár önkéntes alapon is működtethetik, ha akarják, de a litván példa is mutatja, hogy vélhetően ennek sincs igazán jövője). 

 

Orbán Viktor – még a híres bécsi sajtótájékoztatóján – egy plasztikus példában úgy fogalmazott: a kvótarendszer azért működésképtelen, mert az olyan, mintha egy házban, ahol csőtörés van, nem a főcsap elzárásával foglalkoznánk, hanem azon vitáznánk, hogy ki mennyi vizet köteles felfogni egy lavórban. A kormányfő szerint a csőtörés okát kell megszüntetni, ami jelenleg Görögországban van. 

 

„Amíg én leszek a kormányfő, Szlovákiában nem alkalmazzák a kötelező kvótákat a migránsok elosztására” – jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök Pozsonyban még aznap arra reagálva, hogy az európai uniós tagországok belügyminiszterei nagy többséggel elfogadták 120 ezer menekült szétosztásának a tervét. Fico azt is hozzátette, hogy „Szlovákia nem tesz eleget annak, hogy beépítse saját jogrendjébe a keddi brüsszeli döntés jogi következményeit, és ezzel önkéntesen kiteszi magát annak, hogy az unió kötelezettségszegési eljárást indítson az ország ellen”. Kifejtette: Szlovákia ellenállásának „nagy hozzáadott értéke” lesz, mert, mint mondta, az nem csupán a migránsok elhelyezéséről szóló kvótákat, hanem az unió teljes további működését is érinti majd.

 

Valószínű, hogy Merkel is érzi, hogy a kvótarendszerről hozott döntés nem állja ki a törvényesség próbáját az Európa Bíróság előtt. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a minapi meglehetősen durva elszólása, hogy ideje lenne, ha a kelet-európai országok is kivennék a részüket az EU terheiből, ha már az előnyeit élvezik (sic!). Most a kijelentés valóságtartalmával ne is foglalkozzunk, csak azzal, hogy ez a nyers és tapintatlan elszólás mennyire jelzi a Bundesmuti teljes tanácstalanságát és döntésképtelenségét – az egyébként főleg általa okozott - menekültválságban. 

 

Itt azonban még nincs vége. 

 

A németek ugyanis – az EU működési gyakorlatában szokatlan módon – a minapi EU csúcson egy olyan részt kívántak utólag becsempészni a tanácskozás megszövegezett zárónyilatkozatába, amely a tagállamok első számú vezetőinek aláírásával írta volna felül a belügyminiszterek korábbi többségi döntését a kvótákról. A hivatkozott részt végül nem sikerült becsempészni a zárónyilatkozat szövegébe, ám világosan mutatja a németek kétségbeesését. Egyben azt is, hogy Merkel is tisztában van szeptemberben „elfogadott” kvótadöntés jogi tarthatatlanságával. 

 

Ficonak valószínűleg igaza lesz. 

 

A kvótarendszer egy hónappal ezelőtti áterőszakolása, majd a döntés további erőszakos proponálása (lásd Hollande fenyegető kijelentését a kvótát elutasító országok EU támogatásának megvonásáról, vagy az európai baloldal támadását Fico pártja ellen) olyan súlyos konfliktust teremtett és fog még teremteni az EU-tagországok között, amely végső soron „az unió teljes további működését is érinti majd”.

 

Mi pedig rögzíthetjük, hogy az EU – kínokkal világra hozott, de korcsnak és életképtelennek bizonyult – értelmetlen kvótaterve, amely egyébként sem az okokat kezeli, csak a következményeket próbálja szétteríteni a tagállamok között, megbukott. Még az előtt, hogy annak alapján legalább az első ezer menekültet (ami kevesebb, mint a terv egy százaléka) felosztották volna.