Az Iszlám Állam és a muzulmán jog

„A hagyomány, avagy tradíció a muszlim hétköznapok fontos részét képezi. A különböző hagyományokból fakadó szokások a társadalom meghatározói. A jog szintén rendelkezik hagyománnyal, amely fundamentumát képezi a jelenlegi jogi normáknak, jogszokásoknak. Ahogyan az angolszász jogoknál jól ismert, úgy az iszlám világban is kiemelkedő jelentősége van a jogi érvelésnél a tekintélynek, illetve a régebbi jogi döntések korának, forrásának. A muzulmán jog egyes jogszabályainak hivatkozását, tekintélyét a jogforrási rétegekben elfoglalt hely és a hivatkozott szövegrészlet kora determinálja. Az Iszlám Állam értelmezései éppen ezért nem képezhetik részét az úgymond hatályos jognak. Az élő muzulmán jognak négy forrását különböztetjük meg, melyek az ún. kanonikus forrásoknak tekinthetőek, éspedig:
1. a Korán;
2. a Szunna;
3. az Idzsma;
4. a Kíjász.

Illetve két nagy jogtömegét; az egyik az usul al-fiqh-t, ami tulajdonképpen a meglévő jogi normák utólagos igazolására szánt logikai műveletek összességei, ez határozza meg a fiqh elméleti alapjait. A fiqh (megértés) az a viszony, ahogy a tudós az isteni eredetű normát megérti és magyarázza, ezenfelül a jogtudományt jelöli, amely a magyarázatok összességeként fogható fel. Ezt az egész jogtestet nevezzük Schacht óta jogászjognak (jurist’s law).

A másik jogtömeg maga a Saría (út, vízhez vezető ösvény). A Saría magába foglalja az Allah által alkotott világ harmonikus működéséhez szükséges valamennyi törvényszerűséget, tehát a természeti törvényeket is. De szűkebb értelemben az iszlám életmódot előíró szabályokat értik alatta, még szűkebben pedig az iszlám vallásjogot és vallásjogi hagyományt, egyfajta szubsztanciális jogot. A két jogtömeg élesen elhatárolódik egymástól, hiszen a fiqh célja a Saría megértése, jogi normaként való megfogalmazása, de teljesen azonos nem lehet azzal, ahogyan az égi szféra sem lehet azonos az anyagi világgal, csak analógiájaként létezhet (ezért is fontos az analógia használata a jogalkalmazás során).

A Saría mint törvénymű – amelyre az Iszlám Állam hivatkozik – nem egy fejletlen és erőszakos jogi munka.

Bár a jelenlegi nyugati eszmék döntő többsége nem hatja át, hiszen évszázados fejlődés következtében munkálódott ki egy eltérő kulturális közegben. Így például az egyenjogúság elve sem érvényesül. Elsősorban különbséget tesz vallási alapon, e szerint más szabályok vonatkoznak a muzulmánokra és a nem muzulmánokra. Másodsorban a muzulmánokon belül is különböztet nemi szempontból, differenciálva nők és férfiak jogosítványai és kötelezettségei, illetve a kiszabható szankciók szerint. Érdekes kérdés az iszlám jog, pontosabban a Saría hatálya. A Saríának ugyanis nincs területi hatálya, a személyi hatályt pedig nem állampolgárság alapján határozza meg, hanem vallási identitás alapján. Az iszlám jog a muzulmánokra vonatkozik, hasonlóképpen például a kánonjogra, amely a katolikusokra, azzal a különbséggel, hogy az iszlám jog mellett ott van az állam(ok) érvényesítő és kényszerítő ereje. A Saría jog tehát minden muzulmánra hatályos, éljen bármelyik állam fennhatósága alatt, de nem vonatkozik a más vallásúakra, ezért értelemszerűen ők ez alapján felelősségre sem vonhatóak. Itt jelentkezik az Iszlám Állam Saríával való érvelésének egyik fontos jogi hibája. Nincs meg a jogalapja a számonkérésnek.”