Torlódás a damaszkuszi úton – a geopolitikai magyarázatok korlátai

„Horváth szerint egy Szíria-Irak-Irán formátum (belevéve még Libanon felét is a Hezbollah miatt) síita blokkot képezne egy Törökország-Szaúd-Arábia vezette (vélt nyugatbarát) szunnita blokkal szemben, amit elsőre meggyőzőnek tűnő néhány számmal is alátámaszt. Ennyi lakosság itt, annyi ott, ennyi olaj itt, annyi ott. Érvelésének egyik problémája, hogy ez a – korábban síita félholdnak titulált – formáció már legalább az iraki demokratikus transzformáció óta (2005) létezik, hiszen azóta síita többség kormányoz Irakban, és Irán befolyása az amerikai erők kivonása óta (2011) csak tovább erősödött. 2014 óta gyakorlatilag az iráni tábornokok irányította iraki síita milíciáknak köszönhető, hogy az iraki állam nem omlott össze a terroristák nyomása alatt. Azaz – szerintem – mindegy, hogy az USA hatékonyabban beavatkozik-e az Iszlám Állam ellen, Irán befolyása a régióra ettől még adott marad. (…)

Az USA tehetetlensége nyilvánvaló, az általa indított kiképzési programok hatása a nullához közelít, a légiháborúnak vannak eredményei, de megfordítani nem lehet vele ezt a konfliktust. Ez megint visszavezet minket oda, hogy az USA lehetőségei korlátozottak ebben a konfliktusban, és nem lesz képes sem megoldani, sem érdemi változást előidézni a jelenlegi katonai eszközökkel.

Az egyetlen megoldás a diplomácia út lehet. A polgárháborút kívülről elsősorban Irán, Oroszország (Aszad-rezsim) és Szaúd-Arábia, Törökország (ellenzék) finanszírozza az USA beavatkozása – minden összeesküvés elmélet, vírus video, CIA, Moszad stb. ellenére – inkább jelképes. Beavatkozása az Iszlám Államra koncentrál, hatékonysága ennek limitált. Megoldás csak ezeknek a szereplőknek a megegyezése révén születhet Szíriában, ők az egyedüliek, akik a fegyveres szereplőket tűzszünetre tudják kényszeríteni. Elképzelni se tudom, hogy ezt hogy lehetne, mert olyan messze vannak egymástól az érdekek, de belátom azt is, hogy innen Budapestről, kelet-európai perspektívából nehéz is ugyanazzal a teljeséggel látni és láttatni a jövőt, ahogy Washingtonból, Moszkvából, Rijádból, vagy Ankarából.

A forgatókönyvem pesszimista: diplomáciai megoldás hiányában talán az elkövetkező 2-3 évben a frontvonalak lassú megmerevedése fog bekövetkezni egy Aszad-rezsim által uralt központi terület, egy a szíriai iszlamista ellenzék által uralt szigetekkel, kurd enklávékkal és az Iszlám Állam kelet-szíriai és nyugat-iraki területeivel. A felek a háborút kifáradásig folytatják majd, de hogy annak hol lesz a határa, nem tudni, mert a külső támogatók mindig segíteni fognak.”