Öt pont a menekültekről – vita Lányi Andrással

2015. szeptember 28. 12:03

A magától értetődő európai felsőbbségtudat igazolta a világ többi részének katonai és gazdasági eszközökkel való leigázását évszázadokon keresztül.

2015. szeptember 28. 12:03
Szántó Diana

Vendégszerzőnk, Dr. Szántó Diana kulturális antropológus, az Artemisszió Alapítvány elnökének írása

 

Lányi András korábban megtisztelt azzal, hogy meghívott egy vitára, amelynek apropóját a menekült válsággal kapcsolatban írt cikke (Tíz pont a bevándorlókról) adta. Őszintén sajnálom, amiért akkor a meghívást nem állt módomban elfogadni.

Ez az elszalasztott alkalom hozzájárult ahhoz, hogy egy héttel később különös kíváncsisággal kísérjem figyelemmel a vitát, amely közte és Nagy Boldizsár között zajlott a Kutatók Éjszakája alkalmából, az MTA Kisebbségkutató Intézetében szeptember 25-én. Tartalmas és izgalmas beszélgetés volt, mégis, némi hiányérzettel távoztam. Úgy éreztem, a vita és különösképpen az azt követő beszélgetés Lányi gondolkodásának egy olyan aspektusára világított rá, amelyre a jelenlévők nem, vagy csupán közvetve, inkább helyeslésükkel vagy hallgatásukkal megerősítve reflektáltak. Márpedig ez az aspektus Lányi érvrendszerének a legsarkalatosabb és egyben valószínűleg legveszélyesebb pontja (mint ahogy a közvélemény helyeslésének is).

Úgy döntöttem tehát, hogy utólag mégis elfogadom a kihívást és én is megtisztelem Lányi Andrást azzal, hogy őszintén elmondom, mi a véleményem a cikkéről, valamint a Kutatók Éjszakáján elhangzott érveiről. Öt pontban.

1, Az európai felsőbbrendűség gondolata

Nem az a fő kérdés – ahogy a vitaindító cikk felvezetője ezt sugallja –, hogy egy szuverén országnak joga van-e szabályozni a bevándorlást; hanem az, mi támasztja alá, hogy a mondott szuverén ország a menekülőket megfossza a menedékkérés jogától. Lányi válasza a sorok között bújik meg, de nem eléggé ahhoz, hogy lépten-nyomon ne botolnánk bele: Európának, vagyis az európaiaknak azért van joga az akár önpusztító túlfogyasztáshoz, a szabad mozgáshoz, a jólléthez és ahhoz, hogy a világ többi részétől ezeket a jogokat elvitassák, mert… európaiak.

Ez a magától értetődő felsőbbségtudat igazolta a világ többi részének katonai és gazdasági eszközökkel való leigázását évszázadokon keresztül. Ez a meggyőződés segített az esetlegesen felmerülő morális kérdéseket megkerülni a felfedezések korában, a rabszolgaság idején, a gyarmatosítás közben és később is, mondjuk az iraki háború alatt. Nagy különbség van azonban aközött, hogy valaki a társadalmi berendezkedést, adott esetben a formális demokráciát tartja felsőbbrendűnek (ez puszta - bár adott esetben szintén gyilkos - etnocentrizmus); vagy egyszerűen saját lényét születéséből, ne adj'isten, bőrszínéből adódóan tartja más emberi lények felett állónak (ez ugyanis a rasszizmus definíciója).

A felsőbbrendűségi érzésnek ezt az elsősorban Európában (valamint Észak-Amerikában, sőt manapság Oroszországban is) dívó válfaját úgy nevezik: a fehér szupremáciába vetett hit. Ez még akkor is a rasszizmus egy formája, ha gyakran kulturalista1 köntösbe is bújik. Lányinál is. Ez nem a rasszizmusnak az a hétköznapi változata, amikor a fehérbőrű, középosztálybeli állampolgár megborzong és átmegy a szemben levő járdára a színes bőrű, vélhetően szegényebb másik állampolgár közeledése láttán. Ez egy, a filozófia, a vallás, sőt a tudomány állításait meghamisító tévtan, amely annál is veszélyesebb, mivel a filozófia, a vallás, sőt a tudomány álarca mögé bújik. Lányi érvelésének minden adatszerű tévedése, csúsztatása és logikai buktatója a gondolkodásnak ebből az eredendő bűnéből ered. Egyszersmind ez az a máz, amely e tévedéseket az effajta csúsztatásokhoz hozzászoktatott közönség elől elfedi. Figyelem! Nem azt állítom, hogy Lányi András rasszista (ez ostobaság lenne). Azt állítom, hogy érvelésébe beleette magát egy alapvetően rasszista (bár igen elterjedt) gondolkodási forma.

„A rasszista gondolkodás egy komplex és állandó átalakulásban lévő gondolat-készleten alapul, amely összefüggést tételez fel a külső megjelenés, a leszármazás és a »természetes« valamint »kulturális« vonások között. …Ezek a gondolatok az előbb európai, majd globális gyarmatosítás specifikus történelmi keretei között fejlődtek ki .”2 Hozzátenném, hogy ezek a részben szelektíven kiválasztott, részben fantazmagórián alapuló, elképzelt vonások azok, amelyek az említett specifikus történelmi keretben hivatva voltak igazolni azt a hol csak a sorok között, hol nyíltan kimondott meggyőződést, hogy (a teljes jogú) európai ember embersége, kultúrája, sőt élete többet ér, mint azoké, akik ebben a kategória-rendszerben a másik oldalra kerülnek (vannak ugye olyan európai emberek is, akiktől ezt a teljes jogot megtagadták)3. Ez a fajta gondolkodás hatja át Lányi szövegét, de teljes őszinteségében csak a beszélgetésben bontakozott ki, amely tele volt tűzdelve utalásokkal a „természeti” vagy primitív népekre.

Megtudhattuk például, hogy ha az ázsiai népvándorlás nem lenne elég, egy még annál is fenyegetőbb áradatra számíthatunk Afrikából. (Hogy az afrikaiak miért jelentenének nagyobb veszélyt az európai kultúrára, mint a közel-keletiek, azt nem kellett megindokolni, hiszen a körkörös gondolkodásnak az a sajátja, hogy saját magára utal, ám a szövegben találhatunk bőséges magyarázatot. Itt ugyanis írva van, hogy az afrikaiak „bronzkori termelési és higiéniás viszonyok között” élnek (vagy legalábbis éltek tegnapig, amíg be nem tört hozzájuk a mi civilizációnk), az afrikai társadalmakat en bloc a tudatlanság és a nők jogfosztottsága jellemzi, és hogy Afrika a „legszaporább” kontinens.) A vitában szembesültünk a Jó Vadember képével is, amelyet az eszkimók testesítenek meg, ezek a kedves népek, akik kevéssel is megelégednek (és főleg nem akarnak vándorolni), addig, amíg nem kísértjük meg őket a civilizációnk délibábszerű képeivel. A kulturális és biológiai vonások összemosását példázzák a bosnyákok is, akik „leszármazásukra nézve keresztények” (vagyis kevésbé veszélyesek), még akkor is, ha ma muzulmánok (vagyis potenciálisan mégis csak veszélyesek).

A biológia és kultúra egymásba csúsztatását ez a szövegből kiragadott példa illusztrálja talán a legvilágosabban: „Tudni kell azonban, hogy a jövevények (itt a szerző a „színes bőrű” muzulmánokra gondol) termékenységi rátája az európainak a többszöröse”. Lányi tételesen ezt állítja: amíg a nem európaiak természettől fogva szaporák, az európaiak kultúrájuknál fogva „önmegtartóztatóak”, és „bűnhődni most erényeikért fognak”. Amíg az európaiak „racionálisak” és (ezért) morálisan a jó oldalán álnak, a nem európai „irracionális” és (ezért) „önző”. A teljes gondolat itt kibontva: „Az ökológiai gondolkodás klasszikusai már a múlt században rávilágítottak erre a kínos összefüggésre: egyesek racionális önkorlátozása rövid távon csak az irracionálisan önző mások számára biztosít előnyt, akiknek terjeszkedése (szaporodása) viszont hosszabb távon az egész ökológiai-társadalmi rendszer összeomlásához vezet”.

Kedves Lányi András! Az emberiség nem hasonlítható egy alom nyúlhoz. Az emberek mindenhol racionális lények. Történeti, demográfiai és szociológiai tanulmányok hada bizonyítja, hogy a nagy gyerekszaporulat azokra a társadalmakra és csoportokra jellemző, ahol az élet biztonsága minimális és a nagyszámú gyerek jelenti a csoport fennmaradásának zálogát. A gyerekszám nincs összefüggésben a biológiai gyökerekkel vagy a bőrszínnel. A jóllét, a biztonság és az ezzel összefüggő képzettségi szint növekedése mindenhol lelassítja a termékenységet. Ez történt az európaiakkal is, akik éppen kezdenek átesni a ló másik oldalára és nemigen tudják, hogy fogják 50 év múlva az időseik tömegét eltartani a megfogyatkozó fiatalok. Ha egy kicsit is érdekelne bennünket az ökológia és kevésbé lennénk önzőek, világos lenne számunkra, hogy csak egyetlen módon tudunk küzdeni a Föld túlnépesedése ellen: a rendelkezésre álló anyagi és szellemi erőforrások igazságosabb megosztásával.

2, Iszlamofóbia

Gondolhatnánk persze, hogy a bőrszínre való utalás csak amolyan nyelvi konvenció, és ami Lányit valóban félelemmel tölti el, az az iszlám politikai és katonai előretörése. Ki hajítaná rá az első követ az európai terrorcselekmények, az Iszlám Állam barbár kegyetlenkedései és az európai muzulmán kisebbségek fiataljainak körében gyakran tapasztalt tömeges elégedetlenség láttán? Valóban, Lányi nem rejti véka alá félelmeit:

„Milyen hatással lesz Európára a majdnem kizárólag muzulmán országokból érkező tömeges bevándorlás? Földrészünkön jelenleg kb. 20-25 millió muszlim él, e családok túlnyomó többsége az elmúlt fél évszázadban telepedett le kontinensünkön. Ha a mostani migrációs trendek tartósnak bizonyulnak–amit nincs okunk kétségbe vonni–, akkor számuk egy-két évtizeden belül megkétszereződhet. Ezért elképzelhető, hogy egyes célországokban az iszlám kultúra már ebben az évszázadban többségbe kerülhet.”

Vagyis a nagy népszaporulat valójában civilizációs (kulturális) veszélyt rejt magában. Itt megint annak vagyunk tanúi, ahogy a biológiai gondolkodás behatol a kulturális kérdésekről való gondolkodásba. Eszerint a muzulmánok veszélyesek: 1, mert szaporák, 2, mert más, idegen a kultúrájuk (és implicit módon a két megkülönböztető jegy szervesen összefügg). Hogy mit is értünk „iszlám kultúrán”, az nem kerül kifejtésre, hiszen Lányi bizton számíthat közönségének hallgatólagos egyetértésére abban a kérdésben, miszerint iszlám = terrorizmus, Iszlám Állam, zavargó nyugat-európai külvárosok.

A közelmúltban sok muzulmán vallási vezető és közéleti személyiség felszólalt az ellen a képzet ellen, hogy a modern radikális politikai iszlám valóban az iszlám kultúra időtlen lényegét testesítené meg. Jómagam is osztozom a véleményükben. Abban azonban nem vitatkoznék Lányi Andrással, hogy az európai integrációs modell (legyen az az angolszász multikulturalizmus vagy a francia asszimilációs törekvés) nem mondható 100%-ig sikeresnek. Ennek a (részleges) kudarcnak a magyarázatához a kulturális érvek azonban elégtelenek. Magam is több mint 10 évig voltam bevándorló Franciaországban a '90-es évek elejétől, és megfigyelhettem, ahogy integrált, „laicizált”4 észak-afrikai származású barátaim gyerekei hogyan „térnek vissza” egyre-másra egy sokkal radikálisabb vallási felfogáshoz. Ez azonban nem a kulturális gyökerekhez való visszanyúlás, hanem egy harcos identitáspolitika feltalálása, amely kulturális elemeket használ az önigazolásra. Megjegyzem, a biztos identitásra való igényükben és az idejét múlt értékekhez való visszanyúlásban a muzulmán fiatalok nemigen különböznek az Európa-szerte terjedő szélsőjobb, ősiséget és (kulturális valamint leszármazásbeli) kizárólagosságot hirdető neonáci mozgalmaktól. Ezeknek az ideológiáknak az előretörése mögött nem a „civilizációk harca áll”, ahogy naivul gondolhatnánk, hanem az európai többségi társadalmak politikai-morális-gazdasági válsága, amely egyre mélyebb árkot húz a kivételezettek egyre szűkülő és a kirekesztettek egyre szélesedő rétegei között, amely két csoport között az éppen lecsúszók vagy a csak attól rettegők mára a társadalmaink elsöprő többségét alkotják.

A részleges kudarc ellenére is azonban szerencsére a földrészünkön (jegyezzük meg: nem nálunk, hanem Nyugat-Európában!) élő „20-25 millió muszlimnak” a többsége békében megfér a befogadó társadalmakkal, nem gyengítve, hanem erősítve azokat. Amennyiben Lányi András félelmei beigazolódnának és a jövőben arra kellene számítani, hogy a jelenlegi alig 5%-os muzulmán lakosság aránya növekedni fog az európai lakosságon belül, mégpedig nem csak a természetes szaporulatnak, hanem az új bevándorlásnak is köszönhetően, nagyobb szükség lenne rá, mint valaha, hogy ne az ellenségképet és az elkülönülést, hanem a közösséget és a szolidaritást erősítsük ezzel a kisebbséggel. Ellenkező esetben ugyanis valóban belső dzsihadisták hadát fogjuk a semmiből előteremteni. Nem állítom, hogy a mostani menekültek között nem lehetnek megbújva terroristák, de ez nem lehet ok arra, hogy százezrektől forduljunk el (legfeljebb arra, hogy komolyan vegyük az ellenőrzést). A menekülők nagy részének jó oka van arra, hogy féljen az iszlám erőszakos vadhajtásaitól. Ugyanis részben éppen ezért menekülnek. Ők a szövetségeseink lehetnek, mind addig, amíg tűzzel-vassal ellenséget nem csinálunk belőlük.

3, „Nincs jó menekült”

Elvileg azt Lányi András sem vitatja, hogy lehetnek a menekülők között olyanok, akiket valóban megillet a nemzetközi védelem, de ezt a lehetőséget csak a végső esetre hagyja. Hiszen – ahogy írásából kiderül – valójában nem hisz abban, hogy létezne valódi menekült. Az ázsiaiakkal az a baj, hogy nem elég szegények („Úgy tűnik tehát, az afgánok, szírek, pakisztániak, bangladesiek közül is elsősorban azok vállalkoznak a viszontagságos nyugati utazásra, akik a magyarok közül: az értékesíthető tudással, jó munkavégző képességgel rendelkező közepes helyzetű csoportok, s nem azok, akiknek az élete, biztonsága odahaza közvetlen veszélyben forog.”), az afrikaiakkal pedig az, hogy túlontúl azok („az afrikaiakat az elemi ínség készteti, hogy elhagyják otthonaikat, és a gazdag Európába költözzenek”)

Lányi következtetése sommás:„Akár az ázsiai, akár az afrikai bevándorlókat nézzük, úgy találjuk tehát, hogy helytelen és megtévesztő a tömeges migrációt a menekült-kérdés és a menekült-jog fogalmi keretei között tárgyalni.”

A vitának ezen a szintjén szégyellek egy egyetemi oktatót kiigazítani, de meg kell, hogy tegyem. 1, A menekültügyi eljárásban (mint ahogy az eredeti genfi dokumentumban) sohasem volt szempont a menedékkérő anyagi helyzete. Egy tanárember házára éppen úgy zuhan a bomba, mint egy kecskepásztor kunyhójára. Az éhínség pedig nem zárja ki a terrort, a véres diktatúrát és az üldöztetést (más kérdés, hogy szerény véleményem szerint pusztán éhen halni sem kellene hagyni embereket). 2, A Magyarországra érkező menedékkérők elsöprő többsége olyan országokból érkezik (Szíria, Afganisztán, Irak), amelyek esetében fel sem merül, hogy ott békében és biztonságban lehetne élni (És ne menjünk bele most abba a meddő vitába, hogy ugyan honnan tudjuk, hogy honnan jönnek. A tévedés lehetősége sosincs kizárva egyéni esetekben, de a menekültügyi szakembereinket azért fizetjük, hogy a menedékkérők valódi származását megállapítsák, szakértelmüknek köszönhetően statisztikailag viszonylag kevés a hibalehetőség.)

A „nincs jó menekült”-tézis tehát csupán egy átlátszó kísérlet arra, hogy a menedékkérők kizárását a menekültügyi rendszerből (értsd: pengés-drótkerítés, statáriális bíráskodás és azonnali kiutasítás egy egyoldalúan biztonságosnak kikiáltott, minden más európai állam szerint nem biztonságos országba) hogyan lehet a józan-ésszel és az alapvető morális megfontolásokkal összeegyeztetni. Röviden: szerintem sehogy sem lehet.

4, Feje tetejére állított morál

Lányi elismeri, hogy a kialakult helyzetért valamelyest felelősök vagyunk, mi itt Európában. Meglepő módon azonban a felelősségünkből nem következik az, hogy szolidárisan kellene viselkednünk a nálunk bebocsátást kérőkkel. Mégpedig – és ez a gondolatmenet végső abszurditása – morális okokra hivatkozva nem! Mintha csak azt mondanánk egy sebesült embernek, akik az éjszaka közepén becsönget hozzánk, kérve, hogy hívjunk mentőt, hogy „morális okoknál fogva” nem tehetjük ezt meg, hiszen összevérezné a konyhánk padlóját. Az egyetlen „morális” ok, amire Lányi hivatkozni tud, valójában nem etikai, hanem érdek alapú. Nekünk nem érdekünk ugyanis, hogy bármiről (akár csak a nyugalmunkról) lemondjunk mások életének, biztonságának a megóvása okán. A hasonlatot tovább szőve, viselkedésünk az éjszakai látogatóval annál kevésbé lenne igazolható, ha jól tudnánk, kicsivel előbb mi magunk gázoltuk el. Márpedig Lányi ezt tudja. Mi itt a fejlett Nyugaton nem csak a fejlődő országok lakosságát semmiztük ki, de nagyrészt felelősek vagyunk a mindnyájunkat (de leginkább őket) fenyegető ökológiai katasztrófáért is:

„Európa ugyanis egyike a leginkább túlnépesedett földrészeknek, s jólétét köztudomásúlag már régóta annak köszönheti, hogy technológiai-gazdasági és katonai fölényét más földrészek természeti forrásainak kisajátítására és felélésére használta.”

„Az ipari társadalmak lakói ráadásul a jólétet összetévesztették az anyagi javak egyre gyorsabb ütemű elhasználásával, s miután ez a korcs életideál a kifosztott népekre ellenállhatatlan vonzerőt gyakorol, világszerte elterjedt, ami még inkább sietteti az élővilág pusztulását.”

Ha ezt a követelményt összekapcsoljuk azzal a korábban elfogadott vélekedéssel, mely szerint az őket otthonuk elhagyására késztető okok minden bizonnyal összefüggenek a globális ökológiai válság következményeivel, ezekért, pedig mi mint a modern ipari civilizáció haszonélvezői igenis felelősséggel tartozunk, akkor elháríthatatlannak tűnik a végkövetkeztetés, hogy ügyük a mi ügyünk, és nekünk tárt karokkal kell fogadni őket.”

Valóban elháríthatatlannak tűnik a végkövetkeztetés. Éppen ezért bámulatra méltó, hogy Lányi Andrásnak mégis sikerül kibújni alóla egy meglepő mentőcsónak-hasonlattal:

„Ha felvesszük őket, elsüllyedünk, senki se jár jobban, ezen a módon tehát nem vagyunk képesek megmenteni őket, legfeljebb mi is velük pusztulunk.”

Kérdés, hogy ha a továbbélésünk csak más emberek vízberugdosása árán biztosítható, megérdemeljük-e a túlélést? Konkrétabban: ha az emberi jogokat, a szabadság, az egyenlőség és a testvériség ideálját feltaláló Európa túlélésének az a záloga, hogy kollektíven megtagadjuk ezeket az értékeket, ez az Európa méltó lesz-e még arra, hogy bárki is meg akarja védeni. Még konkrétabban: Európát, Európa ideáját nem a benne élő emberek bőrszíne, vallása vagy étkezési szokásai fenyegetik a legközvetlenebb módon, hanem az európai értékek belső korróziója. Ha a mostani menekültválság valóban tartós krízisbe sodorja Európát, annak a krízisnek a jele a kollektív szélsőjobbra tolódás lesz (amire vannak már jelek), nem pedig az újabb mecsetek építése.

Hamis az a tétel, hogy „a népek önrendelkezési joga” hatalmazna fel bennünket morálisan arra, hogy „megtagadhatjuk a jobb életre vágyakozó ázsiaiaktól és afrikaiaktól, hogy ott telepedjenek le családjaikkal, ahol akarnak”, „mert az egyén szabadságjogai nem játszhatók ki a népek önrendelkezési joga ellenében”. Hamis, és nem csak azért, amivel Nagy Boldizsár érvelt a vitában, hogy a „nemzetállamok” mai rendszere egy viszonylag késői történeti konstrukció, hanem azért, mert a két értékrend, a közösségi és az egyéni nincs szükségszerűen ellentmondásban egymással. A nemzetállamok valóban „elképzelt közösségek”, ahogy Anderson5 mondta, ebből azonban nem következik az, hogy alkalomadtán ne tudnának az egyének szabadságjogait és elemi szükségleteit előtérbe állító társadalmi berendezkedéseket létre hozni. A mai nyugati (beleértve Kelet-Európát) társadalmak nem ilyenek. (Viszonylagos) jólétüket csakis a külső és belső egyenlőtlenségek fenntartásának és elmélyítésének árán tudják biztosítani.

A dialektika azonban itt is érvényesül: lehet külső kerítést építeni, hogy megvédjen a kívülről ránk törő nyomorúságtól, de ha az elitek meg szeretnék tartani a pozícióikat, fel kell készülnünk arra, hogy rövidesen belső kerítéseket is építenünk kell majd, azért, hogy a gazdagok megvédjék magukat annak a nyomorúságnak a zavaró látványától, amit saját maguk idéztek elő. Akár kívülre nézünk tehát, akár belülre, nem tudunk kitérni a következtetés alól, hogy a béke megőrzésnek egyetlen módja egy igazságosabb társadalom „feltalálása” és törvényi eszközökkel való kikényszerítése. Különben valóban együtt süllyedünk el, mi itt a gumicsónakban gubbasztók és a kívülről a csónakba kapaszkodók. A világ gazdagsága (mint ahogy a Föld eltartó-képessége) véges. A szegénység csökkentése elképzelhetetlen a gazdagság ésszerű korlátok közé szorítása nélkül.

Mielőtt azonban végképp kétségbe esnénk a ránk váró kolosszális áldozatok kilátásától, talán hasznos, ha felidézzük, hogy Európa az egy főre eső GDP tekintetében a világ első helyén áll, miközben a menekültek befogadásában és ellátásában minimális a szerepe. Ma a világ kényszermigránsainak 86%-a fejlődő országokban él, olyan emberek vendégszeretetét élvezve, akiktől senki nem kérdezte meg, van-e elég erőforrásuk a globális szolidarítás gyakorlására6. Kerítések csodálatos módon mégis elsősorban a fejlett világban épülnek.

5, Az ok-okozat összekeverése

Lányi okfejtésében – függetlenül a most éppen bennünket érintő menekültválságtól – a világ számtalan problémájának az oka a migráció. Lányi csodálkozik rajta (ezzel egyébként nincs egyedül - hiszen nyugati politikusok is osztják a meglepetését), hogy a tőke szabad áramlásának bevezetése, kikényszerítése és jó néhány évtizedre visszanyúló erőszakos gyakorlása után az emberek most jogot formálnak arra, hogy ők is szabadon mozoghassanak. Lányi téved már a kérdésfeltevésben is: nem az a kérdés, ezt morálisan helyeseljük vagy helytelenítjük-e, hanem az, megértjük-e: a rendszer, amit létrehoztunk, egyszerűen így működik. A migráció kutatásban nyílt titok, hogy a kapitalista tőke beáramlása a gazdaságilag gyengébb társadalmakba egyrészt nagy tömegekben teszi földönfutóvá az embereket, akik számára a migráció ezután logikus megoldást jelenthet, másrészt megnyitja a tőkemozgással ellentétes emberi mozgás előtti csatornákat is7.

Nem az a kérdés, akarjuk-e, hogy Budapest olyan sokszínű legyen, mint London (egyébként, London globális nagyhatalom, globális város8, nehéz belátni, hogy Budapest vagy bármely európai város miért nem akarna rá hasonlítani), hanem az, hogy mit csinálunk a már most is sokszínű társadalmainkkal. Európa nem azért van válságban, mert migrációs célponttá vált (miután évszázadokon át migránskibocsátó volt), hanem azért mert a globális gazdasági és politikai rend, amire eddig a hatalmát alapozta, felbomlóban van. Ennek oka pedig az, hogy sok szempontból (emberi és környezeti szempontokból egyaránt) diszfunkcionálissá vált. Ennek a globális válságnak az egyik jele (de semmiképpen nem oka!) a mostani „menekültválság”, amit nem az jellemez, hogy az emberek mozognak (mindig is mozogtak), hanem az, hogy rendezetlen és embertelen körülmények között mozognak egyre nagyobb számban (elsősorban azért, mert a célországok rendezetlen és embertelen körülményeket teremtenek a mozgásukhoz), olyan helyeken, ahol eddig az állampolgárok ahhoz voltak szokva, hogy ilyenfajta mozgásokat csak a TV-képernyőjéről kelljen végignézniük a nappali melegében.

A lehetséges megoldásokról

Az ”emberség” nevében Lányi a következő megoldást szorgalmazza:

„Anyagi áldozatokat és diplomáciai erőfeszítéseket nem kímélve szervezzék meg a schengeni határokhoz érkező illegális bevándorlók haladéktalan és emberséges hazaszállítását.”

Tekintsünk most el attól, hogy itt már fel sem merül, hogy a menedékkérők nagy része megalapozottan kér menedékjogot, ergo nincs hova „emberségesen hazaszállítani” őket, Lányi javaslata jelen pillanatban nem látszik reálisabbnak, mint azoknak a felvetése (akik közé én is, és szemmel láthatólag Nagy Boldizsár is tartozik), akik a határok megnyitását és a legális, de ellenőrzött beléptetést tartanák megoldásnak az üldöztetések elől menekülők, a különleges bánásmódot igénylők és a legelesettebbek fokozott védelmének szem előtt tartásával.

A „mindenki haza” és a „mindenki jöjjön” között van azonban számtalan más lehetőség, amelyek pillanatnyilag reálisabbnak és – rövid és hosszú távon egyaránt - sok szempontból hatékonyabbnak tetszenek.

Íme, néhány:

  • az ideiglenes védelem formáinak bevezetése azokra az emberekre tekintettel, akiket pillanatnyilag nem lehet hazaküldeni, de akik a hazájukban dúló krízis után hazatérnének (ezek a státuszok jogilag rendelkezésre állnak, csak politikai akarat kellene a használatukhoz)

  • politikai- diplomáciai (és ha kell, katonai) beavatkozás a krízis sújtotta országokban, elsősorban az Iszlám Állam által elfoglalt területeken

  • segítség a közbülső országoknak, nem arra, hogy feltartsák az embereket, hanem arra, hogy tisztességesen lássák el azokat, akik most náluk élveznek védelmet.

  • segítség a kibocsátó országoknak. A segély fontos eszköz, de nem elégséges. A kereskedelmi feltételek javítására, állásteremtésre és olyan gazdasági ösztönzőkre van szükség, amelyek büntetik a spekulációt, az adóelkerülést és a tisztességtelen feltételeket tartalmazó befektetéseket.

  • a fejlődő országokban a privatizáció és összeszűkülő állam helyett az igazságosabb elosztási rendszereket jutalmazó nyugati gazdasági és külpolitika

  • hosszú távon: a legális migráció útjainak megszervezése. Sokan helyesen látják, hogy a menekült útvonalak azért is teltek meg, mert a szegény és válság sújtotta országokból nincs mód a legális bevándorlásra Európába. A vízumpolitika enyhítése legális útra terelne sok potenciális kivándorlót (és/vagy anyagi forrásokkal rendelkező menekülőt), miközben a kontrollt nem gyengítené, hanem erősítené.

  • a körkörös migráció elősegítése. Az emberek nagy része – ahogy személyes példám is mutatja – szívesen tér haza egy idő után, ha nem kell attól tartania, hogy soha többé nem tudja újra visszafelé átlépni a határt. A legális migráció elősegítése automatikusan együtt járna a körkörös migráció megerősödésével, és így a migrációs nyomás enyhülésével.

  • a menekültügyi rendszer egységesítése Európában (minden menedékkérőnek egyforma esélye legyen kérvénye pozitív elbírálására és egyforma ellátást kapjon, függetlenül attól, melyik tagországban adta be a kérelmét)

  • a dublini rendszer eltörlése (igazságtalan, hogy az Európai Unió szélén levő államok aránytalanul nagy terhet vállaljanak a menedékkérők és menekültek ellátásából, a menekültek szempontjából pedig embertelen. Arról nem is beszélve, hogy a gyakorlatban nem működik)

  • sokkal több forrás az integrációra, munkahely-teremtés, a humán tőke megbecsülése, az oktatás diverzifikálása és mindenki számára elérhetővé tétele a befogadó társadalmakban

És végül álljon itt egy mondat Lányi Andrástól, amelyben közte és köztem semmiféle vitának még csak az árnyéka sem merülhet fel:

Megoldást az jelentene, ha békén élhetnének a szülőföldjükön. Pont. Nincs más megoldás. Ehhez a feltételek hatalmas áldozatok árán - de még így is: aránylag könnyebben – helyreállíthatók: „csupán” a javak eloszlásának szélsőséges egyenlőtlenségét kellene enyhíteni.”

Igen! Kezdjük talán a magunk háza táján.

 

Dr. Szántó Diana kulturális antropológus, az Artemisszió Alapítvány elnöke

 

***

1 Pl. ha nem egy népcsoportról, hanem egy kultúra tagjairól, mondjuk a „muzulmánokról” általában gondoljuk azt, hogy eredendően és megváltoztathatatlan módon nem alkalmasak arra az életformára, ami a mi kultúránkban a „kulturáltságot” testesíti meg, vagy egy népcsoport alsóbbrendűségére kulturális érveket hozunk.

2Peter Wade 2012:80, In: Schramm et al. Identity Politics and the New Genetics. Berghahn Books, 2012, 2015

3 Ha valakinek hirtelenjében nem jutna erre eszébe példa, keresse ki a neten és olvassa el Erdős Virág „Na most akkor” című versét

4 Lefordíthatatlan francia kifejezés. A francia kultúra egy alapköve, hogy a közélet szférájában nincs helye a vallásnak. Ez a „laicitás” elve.

6 http://www.unhcr-centraleurope.org/en/news/2015/unhcr-report-shows-worlds-poorest-countries-host-most-refugees.html

7 Saskia Sassen. "The mobility of labor and capital: a study in international investment and labor flow." Cambridge University Press. 1988

8 Saskia Sassen., „The Global City: New York, London, Tokyo…” Princeton University Press, 1991 

 

 

Összesen 120 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hiteles
2015. október 05. 08:57
Az egész menekült-bevándorló probléma a gyakorlatban , az elkövetkező 50-100 évben feltehetően eldől Európában. A SZOCIOLÓGIA törvényei fogják eldönteni, nem az elvont Emberjogi- filozófiai és Kult. antropológiai elmélkedések. Mindehhez szinte kötelezően ajánlomUngváry Krisztián: Kívül maradnak c. írását a Magyar Narancs idei 40. számából. Csak egy mondat:Hogyan védhető meg azoknak a kultúrája, akik már jelenleg is iszlám többségű környezetben kénytelenek élni?
Bihari Hunor
2015. október 05. 06:44
Ezt az okoskodó, szófosó libát 76:11 arányban leszavazta a Mandiner közössége. Az öntudatos, (ál)tudományát mindenhatónak gondoló bölcsésznél (főleg, ha kulturális antropológus) ostobább és veszélyesebb állatfaj kevés van e világon.
UvegSam
2015. szeptember 29. 23:51
Lehet hogy vannak igazságai a hölgynek, de leszarom! Megbűnhődtünk hetedíziglen azért , hogy fennmaradjunk még egy kicsit mi magyarok. Annyi rettenetes tapasztalata egyik nemzetnek sincs talán mint nekünk az idegenekkel kapcsolatban. Nem, nem soha! Nem baj ha csökken a népességünk, majd megoldódik e probléma is, csak az idegen invázióktól mentesüljünk.
catalina9
2015. szeptember 29. 08:12
Nem az a fő kérdés – ahogy a vitaindító cikk felvezetője ezt sugallja –, hogy egy szuverén országnak joga van-e szabályozni a bevándorlást; hanem az, mi támasztja alá, hogy a mondott szuverén ország a menekülőket megfossza a menedékkérés jogától. " Már a kezdés is hamis. A menedékkérés jogától senki sincs MEGFOSZTVA A menedék KIKÖVETELÉSE viszont senkinek sem joga.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!