Állítsuk meg a harmadik világháborút! − Migráció és mi XVI.

Migráció és mi címmel körkérdést és cikksorozatot indít a Mandiner: vezető magyar véleményformálókat kérdezünk meg arról, mit gondolnak az egyre forróbb témává váló migrációról és a kapcsolódó jelenségekről. Az eddig megjelent írások ezen a linken keresztül olvashatók.

*

Menekültmizéria: Európa pánikbetegségének diagnózisa és a terápia lehetőségei

Kardos Gábor filozófus írása

Hiába ragadjuk ki a bevándorlási problematika egyes elemeit, hogy azok alapján formáljunk véleményt és csupán az adott részproblémára keressünk gyors megoldást – ami az eddigi politikai válaszokra és a megjelenő elemzések nagy többségére jellemző. Inkább pontokba szedve, több aspektusból érdemes megvilágítani és komplexebben kezelni a problémahalmazt. Tegyünk rá kísérletet akkor is, ha az egyre nagyobb és idegesebb hangzavarban az átgondolt döntés feltételei láthatóan egyéni és közösségi szinteken (országos és uniós szinten) egyaránt hiányoznak. Emiatt különösen fontos és sürgető a rendre elmaradó átfogó elemzés és átgondolt hosszú távú megoldási javaslatok megfogalmazása.

*

1. Kezdjük egy olyan evidenciával, ami nélkül abszolút felesleges a migrációs válságról beszélni: akik saját országuk háborús poklából menekülnek, azoknak a legkeményebben fellépő európai határrendészeti szervek és szögesdrótok is összehasonlíthatatlanul kisebb ellenállást jelentenek mint ami elől menekülnek.

Kedves Olvasó, ha mondjuk már két unokatesódat kinyírták, a szomszéd házat a héten lerombolta egy bomba és a családod úgy dönt, hogy elmenekül, az utcai harcok után neked nem pajkos cserkészcsapatnak tűnne a legszigorúbb európai karhatalom is? Vajon mennyire tartana vissza pár szögesdrót? Márpedig minden ember és különösen a menekülő mindig a kisebb ellenállás felé megy. Na mármost, nagyobb ellenállás Európában csak úgy jönne létre, ha itt is hasonló polgárháborús állapotok jönnek létre, mint például Szíriában. Akkor és csak akkor nem lesz miért erre menekülniük. Vagy persze akkor, ha segítünk békét teremteni a hazájukban (pontosabban leállítjuk a nagyhatalmak által fenntartott konfliktust!) és a menekülők visszamehetnek. Harmadik lehetőség logikusan, a menekültek fejével gondolkodva nincs. Ugye senki sem gondolja komolyan, hogy van más megoldás! Azt talán még a legvéresszájúbb neonácik sem merik komolyan felvetni, hogy lőjük le a hozzánk menekülőket mint valami sintér a kóbor kutyákat. (Aki ilyesmit gondol, megérdemli a sorstól, ha egy szép napon pontosan így bánjanak vele, amikor neki kell menekülnie.)

Európa a legdurvább fasizálódás peremén billeg, és jelenleg semmi sem garantálja, hogy nem billen át olyan eszkalációba, ami a második világháborún is könnyen túltehet a következményeinek súlyosságát tekintve. Ez a fasizálódás, aminek fő oka Európa, illetve országaink belső gyengesége, nagyságrendekkel nagyobb veszély, mint sok százezres vagy akár milliós menekültáradat, amit erős és szolidáris társadalmak nyilván tudnának kezelni.

Kifejezetten külső veszélyt egy épkézláb országra leginkább csak fegyveres támadás jelenthet, minden más esetben a külsőnek vélt fenyegetés valójában belső gyengeséget mutat, saját rendszerünk gyengeségét tárja fel, ami sokkal inkább fenyeget minket mint a vélt „külső veszély”. (Még a katonai fenyegetés is csak annyiban „külső”, ha az adott ország nem képes kellő belső erőket mobilizálni az ellenállásra.)

Esetünkben a menekültválság azt bizonyítja, hogy Európa és az egyes uniós országok vezetői képtelenek egy komolyabb válság menedzselésére, vagyis a kormányzásra. Jelenleg gyakorlatilag semmi mással nem foglalkozunk a hazai és az európai közéletben, mint egy olyan problémával, amivel normálisan működő országokban kizárólag az ügyben illetékes szakhatóságoknak kellene foglalkozni. Hetek óta monomániásan csak ez a téma és semmi másra nem jut érdemi közfigyelem, se a közoktatásra, se az egészségügyre vagy több tucatnyi olyan társadalmi problémára, amelyek bármelyike önmagában legalább olyan súlyos lenne, mint a menekültkérdés! A pánik, a kapkodás és ez a menekültügyre beszűkült tudat ékesen példázza a kormányzás hiányát, a kormányzásképtelenséget.

*

2. Hogyan jutottunk ide? Egyrészt egy nagyhatalmi mobilizáció és egyre nyilvánvalóbban dübörgő hadipropaganda meghatározó része a bevándorlással kapcsolatos félelem- és pánikkeltés, amivel „igazolható” aztán bármilyen katonai mobilizáció és a háborúk folytatása, kiterjesztése akár Európára. Másrészt pedig az vezetett ide, hogy a politikát ebben a „jóléti” fogyitársadalomban végzetesen összetévesztik a médiaszerepléssel és a demagóg szavatgyűjtési technikákkal. A voltaképpeni kormányzásról tehát annyi fogalmuk van, mint egy főzőshow-ban bohóckodó celebnek a konyhaművészetről. Kiderül, hogy „vezető” politikusaink is közönséges celebek, akik VIP-életük során véletlenül sem találkoznak valós emberi helyzetekkel és valós problémákkal, illetve azokat kizárólag kommunikációs problémaként kezelik. Ez pedig sokkal nagyobb veszélyt jelent ránk nézve, mint akárhány százezer bevándorló.

Térjünk már észre: a menekültválság messze nem bír olyan kizárólagos, tudatbeszűkítő „fontossággal”, mint amit a közéletben tulajdonítanak neki. Nyilván a pesti pályaudvarokon vagy a közvetlenül érintett határtelepüléseken látványosan jelentkezik és emiatt könnyű a médiában olyan képet adni róla, mintha az egész országot „elárasztanák” a menekültek, de ez legfeljebb Jordániában vagy Libanonban igaz. Nálunk az ország 99 százaléka csak a médiában megjelenő képeken lát menekülteket, és emiatt hiszi el úgy az egészet, mintha saját szemével látná, ami NEM a bevándorlási probléma súlyát, hanem a médiapropaganda hatékonyságát bizonyítja.

A valódi társadalmi probléma tehát ebben az ügyben az, hogy mennyire kiszolgáltatottak a tömegek a médiából kapott információknak, amit ma már a masszív többség inkább tekint normatív valóságnak, mint azt, amit saját szemével lát, illetve nem lát! 7-8 millió magyar lakos még tuti egy menekültet sem látott élőben, mégis a nagy többség úgy beszél róluk úton-útfélen, mintha a háza előtt tolongnának, ami kísértetiesen emlékeztet a téveszmés elmezavar állapotára, a paranoiás hallucinációkra, illetve tömegpszichózisra; és önmagában sokkal aggasztóbb mint a folyton emlegetett külső veszélyek.

Egyfajta kollektív elmezavar tanúi vagyunk. Ebben pedig − kicsit észhez térve egy pillanatra− megint csak sokkal nagyobb társadalmi veszélyeket fedezhetnénk fel, mint pár tízezer menekült átvonulásában országunkon. Kik kontrollálják ma a bármikor ilyen tömegpszichózist generálni képes médiát, kik irányítják a tömegtájékoztatást, hogyan és milyen társadalmi ellenőrzés mellett? Ez sokkal döntőbb kérdés a menekültügynél, mert a háború és a béke közti választási képességünk függ tőle, ha úgyszólván bármilyen pánikkeltő hadipropaganda így túszul ejtheti a társadalom tömegeit, ahogy azt most látjuk. Adott esetben saját tudatunk manipulációján keresztül is tapasztalhatjuk, ha belegondolunk, milyen drámaian változott pár nap alatt az, ahogy a médiában közvetített képek és üzenetek hatására megítéljük nemcsak a menekültkérdést, hanem országunkat, az Európai Uniót és egész világban elfoglalt helyzetünket! Vagy pont ez lenne a cél, a profin előállított tömegkommunikációs termék, amivel most destabilizálják a térség országait? Elég sanszos.

*

3. Nagyon nem kéne állandóan összekeverni a bevándorlást a menekültüggyel. Az utóbbi humanitárius kérdés, az előbbi gazdaság- és társadalompolitika kérdése. A bevándorlás önmagában nem valami ördögi merénylet a szuverenitásunk ellen (kivéve persze ha nagyhatalmi érdekek állnak mögötte, mint esetünkben).

Minden normális országnak kell, hogy legyen bevándorlási politikája, ami – ha egy csöpp értelem szorult az adott közösségbe – sosem merev elzárkózásra épül, hanem tudatos szelekcióra. Nem mellékes körülmény, hogy most több ország középosztálya menekül épp hozzánk, így lehetőségünk lenne a legképzettebb kádereiket megnyerni, hogy tartósan gazdagítsák Európát; ami helyett csak pánikolunk, siránkozunk és szánalmasan óbégatjuk a legnagyobb ostobaságokat. Ez a helyzet jól működő országokra nemhogy veszélyt nem jelentene, de rendkívüli lehetőség lenne a középosztályunk erősítésére, gazdasági és kulturális adottságaink színesítésére más országok menekülő középosztálybeli kádereinek megnyerésével.

Ha viszont a helyzet racionális értékelése és kezelése helyett eleve attól rettegünk, hogy nem tudnánk integrálni őket, azzal csak azt kürtöljük világgá, hogy nem hiszünk magunkban, saját kultúránk és civilizációnk erejében, vagyis gyengének és eleve vesztesnek érezzük magunkat ebben a konfliktusban. Ez jó üzenet? Inkább a lehető legrosszabb. Főleg háborús környezetben.

*

4. Rögzítsük tényként egyszer s mindenkorra: a háborúnál nincs rosszabb opció, még sose sikerült senkinek „jól” háborúzni, pedig minden háborút úgy kezdtek, hogy ez lesz majd a tuti, a jó megoldás … és végül sose úgy lett.

Épp ellenkezőleg: a felek között minden háborúval tovább mérgesedik a konfliktus. A népek közti háborúnál is rosszabb a polgárháború és minden háború közül a lehető legpusztítóbb, leghosszabb távra mindent megmérgező opció az, amit most annyian és olyan ostobán vizionálnak: a vallásháború. Aki ilyesmit akár csak gondolatkísérletként felvet, közveszélyes őrült. Gondoljunk már bele, hogy egy évezred sem volt elég, hogy a keresztesháborúk konfliktusain túltegye magát a kereszténység és az iszlám – mint a mellékelt ábra, az aktuális migránshisztéria ékesen mutatja. Következésképp sürgősen állítsunk le mindenkit, aki környezetünkben a „keresztény civilizációnkat fenyegető iszlám terrorról” és hasonlókról hadovál, mert a lehető legveszélyesebb tűzzel játszanak. Sokkal kevésbé veszélyesek az ilyen esztelen észosztóknál a közönséges gyújtogatók vagy a mezei pszichopaták, akik passzióból ártatlanokra lövöldöznek. Ha az utóbbiakat nem támogatjuk, akkor még kevésbé kéne promózni a vallásháború híveit és eszelős eszméiket.

Ráadásul baromi műveletlen, saját vallását sem ismerő banda hőzöng itt, akiknek lövésük sincs arról, hogy a szírek évszázadokkal előbb voltak keresztények mint mi vagy bárki Európában. Sőt: először ott kezdték kereszténynek nevezni Jézus követőit! A kereszténység neve és bizonyos értelemben fogalma is a történelmi Szíriából származik. Azóta is nagyjából békességben éltek egymás mellett különféle vallások és felekezetek hívei évszázadokon át − amikor épp valamilyen birodalom nem szított gyűlölködést nagypolitikai okokból, mint most is.

*

5. Érdekes gondolat, hogy a „más vallásúak” fenyegetik a mi kultúránkat, meg ilyesmi, de kérdés: mi maradt mára Európa keresztény örökségéből, a felvilágosodás eszményeiből és a világszabadság demokratikus kultúrájából?

A menekültválság alapján majdnem semmi. A kóla, hambi és facebook globalizációja pedig nem pótolja hagyományos identitásunk és alapvető értékeink elvesztését. A második világháborúval ugyanis Európát Amerika nemcsak katonailag győzte le és osztotta fel az oroszokkal, nemcsak a világ meghatározó nemzetközi szervezeteinek központja (ENSZ, Világbank stb.) került át az Atlanti óceán túlpartjára, hanem megsemmisítő civilizációs győzelmet is arattak felettünk, miután a propaganda szempontból meghatározó európai filmipar is megsemmisült és az ideológiailag másik leginkább meghatározó könnyűzenében is tarolt az amerikanizáció, ahogy a piacokon, a kereskedelemben, médiában, étkezési és öltözködési szokásokban (pl. farmer) és úgyszólván mindenben.

A sors iróniája, hogy az Amerikába exportált európai gyarmatosítás a második világháborúban saját óhazája ellen fordult: Amerika gazdaságilag, katonailag és civilizációs szempontból is visszagyarmatosította Európát. Nyilván nem ördögi gonoszságból, hanem mert megtehette. A globalizációnak tulajdonképpen ezt az új fázisát nevezzük a gyarmatosításnak, amikor már nem bizonyos országok uralnak a klasszikus gyarmattartási formákban náluk gyengébb, leigázott országokat, hanem egy országok feletti globális hatalmat gyakorló nemzetközi (multi) nagytőke „elitje” gyarmatosítja globálisan a világ minden országát, illetve az egész bolygót, tulajdonképpen az Amerikai Egyesült Államokat is, különös tekintettel mindazokra az emberekre és javakra, akik és amelyek nem tartoznak az elithez, de nekik gazdaságilag és minden más szempontból globálisan kiszolgáltatottak.

Tehát az iszlám ma főleg azért nem fenyegetheti a mi „európai kultúránkat”, mert azt mára lényegében bedarálta, likvidálta és maradékát is kiárusította az újabban szemérmesen „globalizációnak” mondott amerikanizáció. Feltűnt például valakinek, hogy az Európai Unió máig lényegében vámunió és pénzügyi-adminisztratív konstrukció, de legkevésbé sem kulturális, sőt:még csak nem is politikai konstrukció olyan értelemben, hogy a sorsközösség, a közös értékrendre és szolidaritásra épülő közös államiság és a közös politikai identitás állna a középpontjában? Épp a menekültválság mutatja, hogy mennyire nem működik az Unió mint érték- és sorsközösség. Mert sosem vált azzá. Nem is volt ez meghatározó cél. Nem lett ebből sose Unió, csak Közös Piac maradt mind a napig, üres pénzügyi-piaci kártyavár, amit az első nagyobb történelmi szellő összedönt. Erőt, tartást a közös tudat, a sorsközösség és közös identitás adhatna neki, ami nincs és igazán komolyan meg sem próbáltuk kialakítani. Szóval pontosabb lenne visszatérni a Közös Piac megnevezéshez.

*

6. Amit a dualizmusról szoktak mondani, hogy a Monarchiában Magyarország „csak” három dologban nem bírt önrendelkezéssel: külügy, pénzügy, hadügy – nos, ugyanezt elmondhatjuk az Európai Unióról is, hogy ezen a három, az Unió önálló politikája szempontjából stratégiailag döntő területen nem vált önálló, autonóm politikai egységgé, másként mondva: nem vált önálló nagyhatalmi tényezővé. Tapintatosan „atlantizmusnak” hívják azt a geopolitikai tényt, hogy a valóságban Európa mindmáig Amerika leányvállalataként és csatlósaként funkcionál, ahogy azt Irak, Afganisztán és Ukrajna kapcsán épp elég nyilvánvalóan láthatjuk.

A pénzügyi függésről már korábban írtam, annak kapcsán, hogy miként lettek Goldman Sachs vezetőkből uniós vezetők, például Mario Draghi az Európai Központi Bank elnöke, aki sokat tett és tesz az euró tartós válságának fenntartásáért, ami jelentős tényező a dollár erősödésében.

*

7. Magyarországon a bevándorlás és a kivándorlás alapvető oka ugyanaz a periférikus gyarmati helyzet, melyben a jólét ígéretét, illetve a jóléti társdalom illúzióját már csak a birodalmi központokban tudják fenntartani ideig-óráig. Emiatt a félperifériáról (például a második világhoz tartozó Kelet-Európából) éppúgy oda vándorolnak a társadalom mobilizálható elemei mint a harmadik világból, a „klasszikus” gyarmatokról.

*

8. Logikusan cselekedve tehát nem az okozatot, a bevándorlási mizériát kell tünetileg kezelnünk, hanem az okokat, a működésképtelen intézményrendszerünket, az unió és tagországai kormányzóképességét kell rendbe tenni, a népszuverenitás és valamilyen valós képviseleti rendszer helyreállításával.

Ha Európa nem válik önállá és meghatározó nagyhatalmi tényezővé sem a Közel-Keleten, sem Ukrajnában, akkor saját portákon sem fogunk tudni rendet tartani. Szűk elitek strómanjaiként celebkedő politikusok helyett szoros elszámoltatással, visszavonható mandátummal, kiterjedt civil kontrollal. Akkor működne jól a politikai rendszer, ha az ország vezetői is ugyanúgy csak munkájukkal bizonyíthatnának, ahogy bárki bármilyen hétköznapi szakmában – ha a médiában legfeljebb akkor szerepelnének politikusok, amikor épp korrupción kapják valamelyiket. Viszont gyakorlatilag minden lépésüknek nyilvánosnak kellene lennie választóik számára (ami ma már technológiailag könnyen megoldható) − de nem a médiában, hanem erre a célra létrehozandó információs felületeken, ahol minden választó folyamatosan figyelemmel kísérhetné az őt képviselő emberek munkáját (annak napi részleteit is); mert ami nem állja ki ezt a próbát, a nyilvánosság próbáját, az ugyebár eleve felveti a korrupció gyanúját.

Mennyivel hatékonyabb civil kontroll lenne egy ilyen nyilvánosság mint például a parlamenti közvetítések. Főleg ha a webfelület nemcsak a megfigyelést tenné lehetővé, hanem azt is, hogy gyanú esetén a választó az adott képviselő mandátumának visszavonását kezdeményezze. Ez esetben a listás hatalomra kerülés eleve ki lenne zárva és pártokra sem lenne szükség, mert a politika pragmatikus feladatmegoldást jelentene a jelenlegi színjáték helyett, amivel ma főállásban foglalkoznak a politikusok, érdemi munka helyett. Kedves olvasó, nem lenne jobb a közérzeted, ha nem téged figyelne meg és kontrollálna a hatalom (amit elvben te választottál), hanem te kontrollálhatnád a hatalmat?

*

9. A szaporodó utcai és útszéli reakciókat látva, miszerint „le kéne lőni őket mind”, stb., valójában az emberiesség legalapvetőbb értékeinek megőrzése itt már a végső tét, ami nélkül értelmét veszti az, hogy egyáltalán keresztény és/vagy európai kultúránk megőrzéséről beszéljünk és amihez képest a menekültügy minden kérdése abszolút mellékes részletkérdés. Béketűrésünk kollektív elvesztésével seperc alatt a békét is elveszítjük, aztán meg már késő lesz siránkozni a háborúság testvérgyilkos háborúvá fajulásán, amihez úgy tűnik, brutális nagyhatalmi érdekek is fűződnek.

Aki szerint nem mindenki egyformán ember (mintha mérlegelés vagy rangsorolás tárgya lehetne az emberi méltóság), az magát fosztja meg attól a lehetőségtől, hogy érvelését meghallgassuk és mérlegeljük, vagy akár a legkisebb mértékben figyelembe vegyük. Természetesen senkit nem lehet megfosztani emberi jogaitól, se másokat, se önmagunkat, de az emberiesség legalapvetőbb társadalmi elvárásait és törvényeit nyíltan semmibe vevő egyének ugyan milyen alapon várják el bárkitől, hogy őket emberszámba vegyék és érveiket meghallgassák? (Ki hallott egyoldalú kölcsönösségről ? – mert logikailag pont ilyen abszurd lenne bármennyire hallgatni rájuk!)

A társadalomnak logikusan egyfelől úgy kellene kezelniük őket, mint azokat, akik nincsenek cselevőképességük tudatában (kiskorúak, értelmi fogyatékosok, stb.), másfelől pedig úgy, mint az emberi társadalomra különlegesen veszélyes nézetek terjesztőit, akik a békés egymás mellett élés legalapvetőbb törvényeit rúgják fel és ássák alá, akár szóban, akár tettleg is. Olyanok ők, mint a bibliai Káin, aki képes volt irigységből, jobb helyzet megszerzése reményében megölni testvérét, Ábelt; és a számonkérésre azzal válaszolt, hogy tagadta legalapvetőbb emberiességi kötelességét is, hogy a másik életére vigyáznia kellett volna: „hát őrizője vagyok én...”?

A ma sokak által sokféle formában elismételt baljós káini kérdésre eredendően igen a válasz. A másik emberre, különösen mikor élete a tét, eredendően testvérként kell tekintenünk − ha a szeretet jegyében netán nem megy, legalább jól felfogott érdekből (mert holnap fordulhat a helyzet és nekünk lehet szükségünk arra, hogy ő vagy más emberek így kezeljenek minket). Szégyen, hogy ezt ma magyarázni kell bárkinek és egyre többeknek. Az „idegenek” lelövésére buzdító humanoidok arra persze szintén nem tudnának értelmesen válaszolni, hogy vajon milyen alapon döntenék el, hogy kit lőnek le és kit nem. Bőrszín vagy egyéni szimpátia alapján? A pillanat igézetében döntenének, hogy meghúzzák-e a ravaszt? Komolyan?

Azoknak sem kéne hozzászólniuk a témához (illetve felesleges társadalmilag figyelembe venni véleményüket), akik szerint „az összes gazdasági bevándorlót” ki kéne toloncolni vagy be sem kellene engedni, mert hát hogyan is akarnák ezt ránézésre eldönteni, érdemi vizsgálat nélkül? Legkevésbé ilyeneknek a kezébe kéne fegyvert adni, akár bármilyen polgári határvédelmi céllal, akár egy esetleges honvédő háborúban. Legrosszabb kézben náluk van a fegyver, mivel bárkit bármikor simán hátba lőhetnek, ha épp önkényesen úgy döntenek, hogy az illető „idegen”, illetve ellenség a számukra. Te akarnál egy ilyen lény előtt rohamozni vagy menetelni? Egyáltalán egy térben tartózkodni vele... Őszintén... Akkor már jobb a közelben tucatnyi menekülő szír mérnök, orvos és más nálunk sokszor jobban szituált ember, akik minél előbb tovább akarnak állni, vagyis nem akarnak velünk együtt élni és meggyőzni minket embertelen baromságaik „igazságáról” és akik nem rendelkeznek szavazójoggal ebben az országban, mint ezek a szörnyetegek, akik rájuk fröcsögnek mindenféle fórumon!

*

10. Most derült ki, mekkora történelmi hiba volt Törökországot (vélhetőleg amerikai nyomásra) kirekeszteni az uniós integrációból és ezzel az iszlám világba taszítani. Atatürk a latin betűvel és a laicitás kemény garanciáival Európa felé közeledő modern Törökországgá alakítottá a régi Oszmán Birodalmat; most viszont, miután kikosarazta őket az Unió, újra minimum középhatalomként, sőt: a térségben egyre inkább nagyhatalmi ambíciókkal lépnek fel, újraépítve az Oszmán Birodalmat. Nem csak a menekültkérdésben töltenek be kulcspozíciót a törökök. Ugye mennyivel távolabbinak tűnne ugyanez a menekültproblematika, ha a dublini egyezmény értelmében Törökországban jelentkezne gyakorlatilag az egész migráció és nem a szomszédos Szerbián keresztül közvetlenül saját határainkon! Bár Törökországban így is több mint kétmillió menekült van, ami nagyságrendekkel több az Európába érkezőknél.

Ukrajnánál és Szíriánál is veszélyesebb lehet az, hogy nyilvánvalóan manipulatív célzattal arról számol be a média: katonáink „Kurdisztánba” mentek, hátha sokan ezáltal nem gondolnak Irakra és az egyre elmérgesedő helyzetet eredményező katonai intervenciónkkal kapcsolatos kérdésekre. A kurdok nem véletlenül vállalnak rendkívüli véráldozatot az ISIS elleni háborúban, mert nyilván ettől remélik, hogy végre lesz saját országuk (amit a Kurdisztánt országként emlegető NATO-sajtózsargon meg is erősít!) Ha viszont a kurd fegyveres erők elérkezettnek érzik az időt és önállósítják magukat, hogy kivívják maguknak az önálló Kurdisztánt, az nem csak Iránnál veri ki az összes biztosítékot, hanem legfőképp a törököknél. Ha pedig ők a NATO jóváhagyása nélkül, vagy pláne a NATO törekvések ellenére lépnek fel a kurdokkal szemben katonailag, na onnantól kezdve gyakorlatilag szétesik a NATO egész szövetségi rendszere. Nem csak azért, mert Törökország hadserege az egyik legerősebb a világon és nem csak a törökök nyilvánvalóan perdöntő geostratégiai helyzete miatt; hanem azért is, mert már vannak határozott jelei annak, hogy új szövetségeseket keresnek maguknak, amire legfőképp a nemrég váratlan fordulatként létrejött orosz-török energiastratégiai szövetség utal legdrámaibb egyértelműséggel. Na, gondoljuk csak végig, meddig tudná tartani a Nyugat korábbi pozícióit a Közel-Keleten a törökök nélkül, sőt: egy orosz-kínai támogatással beinduló török intervencióval szemben.

Arról sem kellett volna megfeledkezni, hogy a hagyományosan toleráns és multikulturális Oszmán Birodalom volt a politikailag és vallásilag rivalizáló iszlám irányzatok kordában tartására képes egyetlen államalakulat eddig a Közel-Keleten. Ehelyett az iszlám országok belső ellentéteit végletekig tovább szító nyugati nagyhatalmi politika és propaganda most még a török vezetést is határozottan radikalizálódó irányba tolja, még vallási téren is. Kész őrültség!

Ha újra lenne szultán, esély sem lenne „Iszlám Kalifátus” felkiáltással toborozni a muszlimok között, mert a szultán töltötte be történelmileg legstabilabban ezt a legfőbb világi és vallási hatalmat egyesítő szerepet az iszlám világban, ezért évszázadokig nem volt olyan hatalmi vákuum az iszlám világban, mint most. Lehet persze a háttér ismerete nélkül mindenfélét összehordani az ISIS kapcsán, de a végső kérdésre, a kalifátus kérdésére a történelmileg leginkább bevált, megnyugtató választ az oszmán birodalmi struktúra helyreállítása hozhatná el a Közel-Keleten, amihez azonban a Nyugatnak jelentős pozíciókat kell feladnia a térségben (nem is beszélve arról, mi lenne Izraellel, ha mondjuk újra oszmán vilajet lenne, mint korábban évszázadokon át …) Pont ezért folyik ott a háború most több fronton is, mert a Nyugatnak esze ágában sincs engedni. Pedig nem lesz más megoldás, csak idő kérdése.

*

11. Hogy hol fogják várhatóan lejátszani ezt a gyilkos történelmi meccset? Hát hol máshol mint a fő történelmi ütközőzónában, vagyis itt nálunk, Közép-Kelet-Európában, ahogy az utóbbi pár száz évben szokott történni... A lengyelek és a balti országok vajon most mitől tartanak, ha nem pont ettől? Ők elég hosszú ideig éltek egy országban Ukrajnával, hogy tisztában legyenek vele, mennyire közel jött ott a konfliktus mihozzánk. Csak mi nem tanultuk meg az európai történelemből még ezt az elemi leckét sem, amit pedig már annyiszor vertek a fejünkbe oroszok, Habsburgok, törökök... aki épp megszállva tartott, illetve − az épp aktuális rezsim hivatalos verziója szerint − akinek épp „szövetségesei” voltunk, akár akartuk, akár nem annyira.

Ezt a geostratégiai problematikára és a lehetséges kiút megfogalmazására itt most nem térnék ki újra részletekbe menően, írtam róla már a Mandineren és a Magyar Nemzetben.

Sokan követelnek egységesebb, határozottabb uniós fellépést, de ez a jelenlegi európai politikai kínálat ismeretében geostratégiai csapdahelyzet is, mert praktikusan leginkább az „Európai” Egyesült Államokat szorgalmazó tábort, vagyis az amerikai nagyhatalmi érdekek még jobb érvényesítését jelenti – ahogy amúgy a nagyon megosztott, fokozódó nemzeti ellentétek mentén repedező Unió is, bár egészen más módon, de megint csak az amerikai érdekek dominanciáját erősítheti Európában. Tehát Európának előbb valóban önálló nagyhatalommá kéne válnia az ominózus külügy-pénzügy-hadügy vonalon, hogy valami mást és értelmes megoldást hozhasson az egységes európai fellépés vagy az integráció erősítése, akár menekültügyben, akár bármilyen más kérdésben.

*

12. Ha holnaptól lengyelek kormányoznák ezt az országot, nagyon hamar észrevennénk a pozitív változást, mert a lengyelek sokkal jobban szeretik és megbecsülik a magyarokat mint bárki, akár saját magunkat is ide értve. Nagyjából az történne az országgal, ami történt a Szepesség azon kis területével, amelyet Lengyelországhoz csatoltak, bár egyedül ők nem tartottak soha igényt magyar területekre és a lehető legjobban bántak az ott élő magyarokkal. Tulajdonképpen jobban, mint itthon az anyaország saját lakosaival. Ez sajnos nem vicc: lengyel kézben jobb helyen lenne és hamar jobb helyzetbe kerülne az ország, mint az utóbbi évtizedekben bármikor. Legfeljebb az utasítja el eleve ezt a gondolatot, aki semmit sem tud a lengyelekről, mert sose járt ott, vagy csak nagyon felszínes turista benyomásai vannak mondjuk egy zakopanei síelésről. Aki viszonylag jól ismeri őket, az tökéletesen értheti, miről beszélek. (A többiek lehetőleg ne szóljanak hozzá, ha nincs valóságalapjuk, valós tapasztalatuk, aminek alapján hitelesen véleményt formálhatnának – bár sajnos ma ők vannak nagy többségben, akik tízszer jártak Londonban, de még sosem jártak Krakkóban, ami pedig minden értelemben közelebb van hozzánk és egyre közelebb lesz a történelmi jövőben.)

A lengyelek mint térségünk vezető államalkotó nemzete és legjelentősebb középhatalma aligha véletlenül jártak élen a geopolitikai megoldás felismerésében. Az már furcsább, hogy a magyar közéletben mindmáig teljesen ismeretlen az Intermarium koncepció, vagyis a kelet-közép-európai országokat önálló nagyhatalmi érdekérvényesítésre képes Tengerközi Államszövetségben egyesíteni képes koncepció, ami az egyetlen olyan államalakulat lenne, amely önállóságunk, békénk és biztonságunk reális garanciáját adhatná, hogy ne kelljen nagyjából minden újabb generációnak elölről kezdeni, amikor épp másik nagyhatalom uralma alá kerülnek országaink − többnyire éppen a térségünkre koncentrálódó nagy háborúk nyomán, amelyeket a keleti és nyugati nagyhatalmak rajtunk keresztül és minket ágyútölteléknek használva szoktak megvívni, hogy lehetőleg ne az ő területüket pusztítsa el a konfliktus.

Számunkra a keleti és nyugati imperializmusok egyetlen alternatívája egy ilyen geostratégiailag önállóvá válni képes államszövetség, az Intermarium. Pont azért lehetne a béke és biztonság garanciája Európában, mert az ütközőzóna gyakorlatilag megszűnne és önálló imperiummá (kellően erőssé) válva szétválasztaná a két folyton rajtunk keresztül háborúzó imperializmust. Paradox módon egy ilyen imperium lehetne az imperializmus elleni garancia, de csak akkor, ha jóval nagyobb lenne a Monarchiánál, ami pont azért esett szét az első világháborúban, mert túl kicsinek bizonyult önálló nagyhatalmi státusz biztosításához.

A jelenlegi menekültválság végső okát, a nagyhatalmak által folytatott közel-keleti háborúkat, illetve az általuk szított polgárháborúkat érdemben csak egy ilyen nagyhatalmi befolyásra képes államalakulat keretében tudnánk befolyásolni – minden más esetben alapvetően kiszolgáltatottak maradunk, a valódi okokra semmilyen valódi hatást nem tudunk gyakorolni. Márpedig geopolitikai problémákra csak geopolitikai megoldást lehet találni, a humanitárius menekült-logisztika vagy akár a legvadabb, fasizálódó, demagóg ideológiai reakciók semmit sem fognak változtatni a népvándorlás alapvető okain és így fő következményein sem – önmagukban legfeljebb tüneti kezelést jelenthetnek.

Ezt kéne végre felfogni és levonni a szükséges konzekvenciákat. Együtt mindenkivel: a többi európai országgal, a szírekkel és a többi érintett néppel, oroszokkal és amerikaiakkal, hogy legyen vége ennek a tömegpszichózisnak és az egyre durvuló erőszakspirálnak – egyszóval állítsuk meg a harmadik világháborút azonnal, amíg nem késő, amíg pánikoló háborgásunk elő nem idézi azt itthon, ami most Szíriában vagy Ukrajnában folyik.