Az imperializmus dicsérete

„A balkáni, de főleg a közel-keleti konfliktusokat illik mind a mai napig azon antiimperialista narratívában elmesélni, ahol nem a nacionalizmusok, nem a törzsi, vallási ellentétek, nem a homogenizáló nemzetállamok, hanem az egykori birodalmak lennének felelősek mindenért. Az Iszlám Államért tehát még véletlenül sem szabad a muzulmán vallást, a szunnitizmust, a helyi különbözőségeket, a »gyarmati igából« felszabadult népeket felelőssé tenni, elvégre azért lángol a Közel-Kelet, mert az oszmánok, majd a britek és a franciák »elnyomták« a térséget.

Akit persze az ideológiai alapú történelemhamisítás helyett a valóság és különösen a jelenlegi nacionalista és/vagy vallási alapú konfliktusok megoldása érdekel, annak az imperializmus szó megtisztításával kell kezdenie. Be kell látni tehát, hogy vannak térségek, ahol a birodalmi legitimáció – a nemzetállami vagy nacionalista-vallási helyett – teremt békét és nyugalmat, és ahol szükség van egy birodalomra mint egészre, mert lehetetlen békés úton darabolni, határokat húzogatni. (...)

A Habsburg-birodalom szétesése után nincs egyetlen utódállam – még az 1945 után szerencsésen Nyugatra sorolt, de hajdani világpolitikai jelentőségét elvesztett Ausztria vagy Trieszt sem –, amely őszinte örömmel nézhet vissza az imperializmus elmúlására. A Közel-Keleten a konfliktus megoldásának kulcsa lehet az imperializmus felvállalása, de régiónkban is újra kell gondolni, hogy mire és kikre legyünk büszkék: a békét teremtő Habsburgokra és az őket támogató politikusokra vagy a nacionalista hőzöngőkre. És ez nemcsak történelmi, de nagyon is aktuálpolitikai kérdés. Elvégre az antiimperialista nacionalizmus jelenleg éppen kormányon van.”