A Sziget a magyar közönség és kultúra igényeit lenéző förmedvény

„A Völgy korai szakaszában történtek meghökkentő esetek?

Volt, hogy Márta Pista zongorázott és megjelent Orbán Viktor és én rögtön elkezdtem az »Én mindenkiben csalódtam, nem sajnált senki« című dalt. Márta Pista el is sápadt a rémülettől, hogy most mi lesz ebből. Rugdalta a lábamat, hogy hagyjam abba. Orbán Viktor nem jött zavarba és azt mondta: »Lacikám, azért mostmár le kéne szállni a földre.«, erre belevágtam egy másikba: »Hede, mások vittek rossz utakra engem…«. Mindenki nevetett. Volt , hogy egy teherautó platóján játszottunk, Márta Pista pedig egy kicsit eltévesztette a feldolgozóképességét a diópálinkát illetően, és megjelent egy 500 forintos, általános iskolások által használatos Casio szintetizátorral. Felmászott mellénk és egy órán keresztül játszottuk a Mata Harit, mert csak azt tudta. A zenekar beleesett a dobba a röhögéstől, a Tátrai sírt.

Abban az időben a fesztiválnak még emberarca volt, nem tömegesemény jellege. Amikor elkezdett a dolog befutni, egyre jobban fölhígult. Olyan programok jöttek, meg vannak is, amiket nem tartok értéknek, amikhez nekem semmi közöm. Ez persze nem azt jelenti, hogy az én ízlésemet kellene kiszolgálni,.

A Völgy is változik, egyszer ilyen, másszor olyan.

Voltak itt kemény helyzetek. Például, amikor megszállta a budapesti elit értelmiség a fesztivált és politikusok, bankárok meg celebek kezdtek megjelenni. Elérkezett az a korszak is, amikor már nem bírta el a falu a sok látogatót. Kezdett elveszni a közvetlenség, hogy mondjuk Cseh Tamás, Márta Pista, Cserhalmi Gyuri meg én, ültünk Cili kocsmájában, beszélgettünk és odajöttek emberek a faluból és egy-egy fröccsel csatlakoztak hozzánk.

Aztán eljött egy pillanat, amikor olyan iszonyú tömeg jött össze, hogy már nem mentem ki a szállásról, inkább a szobámban, vagy a körtefa alatt készültem az esti előadásra. Ha mégis mennem kellett. ötvenen megállítottak, hogy csináljunk közös fényképet. Úgy gondolom, hogy a közönséggel iránti alázat az előadásban van, az összes többi nem számít. De én nem azért jövök ide, hogy az legyen, amit én akarok, hanem azért, mert 10 nap többezer embernek játszom. Nekem a közönséget kell kiszolgálnom. A többi mellékes. Őrzök egy bizonyos zenei és irodalmi hagyományt, a közönség pedig 25 év alatt nem fogyott el. Sőt. 

(...)

A Völgy és a Sziget majdnem egyszerre indult, mégis mennyire másfele ment.

Ez így van, a Sziget egy rossz vicc, förmedvény az egész, egy kulturális szar. A magyar közönség és a magyar kultúra igényeit lenéző valami. Játszottam a Szigeten sokszor. Akkor is, amikor Müller Péter Sziámi kitalálta és fantasztikusan jó volt. Aztán az lett belőle, ami. Az összes rockfesztivált utálom, ahol mocsokban élnek az emberek egy hétig, az egyik zenekar zenéje áthallatszik a másikéba. Kapolcson ez eddig nem volt. Itt a dolgok eddig jól el voltak választva egymástól. De idén a Blues Spot színpad zenéi behallatszottak a Gástya árokban játszott koncertjeinkbe.

Komoly színházi élet is volt éveken keresztül, ami pár éve eltűnt. Egy csomó mindent lehet érteni az alatt, hogy mi és miért változik, de nekem ezzel kapcsolatos aggodalmamnál erősebb az az örömöm, hogy még mindig él és létezik.

Megmaradhat ilyennek?

Ezt nem lehet tudni előre. Következtetéseket sem érdemes levonni az egyes évekből, hiszen volt olyan év is, amikor nem volt fesztivál és volt a Bűvészetek Fesztiválja, amikor zsíroskenyérért játszottam itt, mégis ment a dolog tovább. Ez a fesztivál most, a 25. jubileum évében egy kísérlet alanya, és nem lehet tudni merre megy tovább jövőre. Majd, ha az a dolog, ami én csinálok, sérüléseket szenved és ez nekem nem tetszik akkor szólni fogok, és ha hiába szólok, akkor elhúzok innen is, de ennek nincsenek jelei. Azt látom, hogy sokan vannak és szeretnek itt lenni, akárcsak én..”