Az erőszak vagy az emberség kultúrája?

„Múlt héten a németországi Heidenau városában szélsőjobboldali huligánok felgyújtottak egy ideiglenes menekültszállót, majd megütköztek a menekültek védelmére bevetett rendőri erőkkel. Közben harsogott a jól ismert rigmus: »Németország a németeké, kifelé az idegenekkel.«

Érdemes megfigyelni, hogy milyen hangnemben nyilatkoztak helybeli német politikusok erről a tragikus eseményről.

Stanislaw Tillich szász kormányfő: »Mindenkitől elvárom, hogy először ismerje meg azokat az embereket, akikről ítéletet mond. A menekültek ugyanolyan emberek mint mi, akik egyszerűen békében akarnak élni.«

Jürgen Opitz, Heidenau polgármestere: »Mélységesen elítélem a városunkban kialakult terrort. A szélsőségesek kétségbe vonták mások emberi mivoltát. Meggyalázták városunk becsületét.«

Vajon azért nyilatkoznak a szolidaritás szellemében, mert foglyai a »bénító és hamis politikai korrektségnek«, amit a magyar kormány lenéz és kifiguráz? Vagy arról van szó, hogy inkább kockáztatják újraválasztásukat, de nem ünneplik az erőszak és a kirekesztés kultúráját? Vagy tudják, hogy éppen akkor választják őket újra, ha hitet tesznek a befogadás mellett az emberség és a szolidaritás szellemében? Vagy úgy gondolják, hogy az emberi tisztesség egyszerűen fontosabb, mint a politika?

A Süddeutsche Zeitung című német napilap hétfői számában egész oldalas cikket közölt a magyarországi kerítésépítésről és annak lakossági fogadtatásáról. A szövegből a szerkesztő azt emelte ki, hogy a »kerítés, amivel Magyarország a menekülteket megállítani akarja, tragikomikus.« Idézi Aleksandar Vucic szerb miniszterelnököt, aki jelezte, hogy »már csak az hiányzik, hogy áramot vezessenek a kerítésbe.« Az embertelenség kerítése, zárja cikkét a tekintélyes napilap.

Világos: más a kultúrája annak az országnak, amelynek jelenlegi kormányfője és egyik korábbi miniszterelnöke osztozik a fennhéjázó faji felsőbbrendűség dicsőítésében. Mindeközben Magyarországnak valószínűleg nagyon kevés menekültet kell befogadnia, mert hazánk földjéről minden menekült elmenekül. Abba a Németországba, ahol nemcsak az életszínvonal magasabb, hanem az élet pénzben nem megragadható minősége is. Ahol a befogadás, az emberség és a szolidaritás kultúrája az uralkodó.

Nekünk marad a szégyen.”