Az emberség a megoldás − Migráció és mi V.

„Migráció és mi címmel körkérdést és cikksorozatot indít a Mandiner: vezető magyar véleményformálókat kérdezünk meg arról, mit gondolnak az egyre forróbb témává váló migrációról és a kapcsolódó jelenségekről. Az eddig megjelent írások ezen a linken keresztül olvashatók.

*

Az emberség a megoldás

Babarczy Eszter eszme- és művészettörténész, szerkesztő, egyetemi oktató írása

Nem kétséges, hogy komoly probléma az Európába irányuló migráció. Ha a bevándorlás problémáját akarjuk megérteni, célszerű kicsit korábban kezdeni. A nyolcvanas évektől kezdve több ország – főként Németország – bevándorlással kezelte a demográfiai válságot, amely szintén minden európai országot sújt. Egyre több idős embert, nyugdíjast kell eltartania egyre kevesebb aktív, dolgozó polgárnak, és ez nagyon megterheli a jóléti rendszert. Tehát – miközben igyekeznek Európában gyerekvállalásra is buzdítani – bizonyos értelemben rászorultak a bevándorlókra, akik fiatal munkaerőként hozzájárultak a rendszer fenntarthatóságához.

Önmagában Magyarországon eddig a bevándorlás nem okozott gazdasági vagy társadalmi problémát, annak ellenére, hogy még a határon túli magyarokkal kapcsolatban is, akik a bevándorlók legnagyobb részét kitették, voltak fanyalgó hangok (ha valaki a munkahelyét félti vagy nem örül, hogy drágábbá válnak a lakások, simán »lerománozza« a határon túli magyart is Kelet-Magyarországon). A nem-magyar bevándorlók, kínaiak, törökök nagyon jól beilleszkednek a magyar gazdaságba és olyan szolgáltatásokat nyújtanak, amelyek nélkül sokan már az életüket sem tudnák elképzelni (olcsó kínai bolt, kínai büfé; giroszos és kebabos).

Nyugat-Európában a bevándorlók gyermekeinek egy részét nem sikerült megnyugtatóan integrálni. Nem elsősorban kulturális feszültségekre gondolok, mert ezek nem nagyok – ellentétben a »keresztény Európa végét« beharangozók nézeteivel –, hanem arra, hogy a fiatalok egy része nem tud teljesíteni az iskolarendszerben, gettósodó helyeken él, nem kap munkát; és mivel nem köti hála a befogadó országhoz, hiszen már ott született, dühös és elégedetlen. Ez nyilván egyre rosszabb bizalmatlansági spirálhoz vezet.

*

A bevándorló-ellenesség eredetileg főként kis, frusztrált csoportok sajátossága volt, mivel a gazdaságok többségét valójában nem terhelte meg a bevándorlás. Ez most megváltozik, hiszen a migráció nagyon felgyorsult és egyetlen állam sincs felkészülve rá, hogy menekültek százezreit »processzálja«: helyezze el, vizsgálja a kérelmüket, gondoskodjék az ellátásukról, míg nem dolgozhatnak.

Ezért érthető, hogy amikor a háború sújtotta területekről elindul egy olyan migráció, amely megállíthatatlannak tűnik, az európai államok némelyike – többsége – konokul elzárkózik az elől, hogy új migránsokat fogadjon be, még akkor is, ha civilizált országokban a menekülteket megilleti a védelem. Ugyanakkor egyes országok – például Skócia, de Németország is – még mindig »rászorulnak« a bevándorlókra a népességfogyás miatt. Nagy-Britannia azért nem szívesen fogad újakat a közhangulat nyomásán túl, mert 2004 után – ellentétben Németországgal, amely 2011-ig még védte a munkaerőpiacát – Angliába sok százezer gazdasági migráns érkezett, főként Kelet-Európából (a legtöbben Lengyelországból, de mára a magyarok száma is magas). Olaszország ugyanakkor – a leggyorsabban öregedő állam Európában – több migránst tud »felvenni«.

Az nyilvánvaló, hogy Magyarország nem célpontja a migránsoknak, tekintve a magas magyar munkanélküliséget és a nehéz nyelvet. Nem ide tartanak, hanem Németországba, Svédországba és Nagy-Britanniába. Ennek ellenére a beérkezők »processzálása« nagyon nagy terhet jelent egy kis országban − ahogy a környéki kis államokban is −, és minden kisebb állam, amely az EU-n belül az első fogadó állam (például Görögország, amelynek amúgy is van elég baja) megpróbálja »tovább tolni« a migránsok tömegeit.

Rövid távon elkerülhetetlen, hogy Magyarország − és a hasonló helyzetben lévő államok – felkészüljenek a menekültek fogadására, elhelyezésére és kérelmük elbírálására. Ez még munkahelyeket is teremthet! A magyar állam tehát az első hetekben rendkívül cinikusan viselkedett, amikor a magyarok körében igyekezett szimpátiát keresni egy kifejezetten undorító kampánnyal, ahelyett, hogy ebből a majd' kétmilliárd forintból felkészült volna arra, hogy a menekülteket úgy helyezze el, hogy minimalizálja a konfliktusok és kényelmetlenségek esélyét. Nem a magyar belpolitika sajátossága egyedül, hogy a migráns-kérdésből olyan ügyet csinál, amellyel támogatást próbál szerezni; de hogy ilyen kampányt az egyébként is elég erős támogatással rendelkező kormány vigyen, az példátlan − még ha érthető is, hogy a Fidesz tart attól, hogy a Jobbik »ellopja« a témát.

Hosszabb távon az EU-nak ki kell alakítania egy egységes és végrehajtható politikát. Erre egyelőre csak Angela Merkel tett kísérletet, és hogy a népesség-arányos elosztás lesz-e a megoldás, nem tudjuk. Vannak államok, amelyek nem tudnak vagy nem akarnak a belpolitikai nyomásnak ellenállni, különösen Nagy-Britannia, így hosszú harc elé nézünk sajnos. Sajnos azért, mert mindez nem állítja meg a menekülők áradatát. A magyar '45-ös és '56-os menekülteket sem állította meg a gondolat, hogy esetleg nem látják őket szívesen – csak odáig láttak, hogy el akarnak menni, és a legfőbb akadály a határ legyőzése volt. Utána ezekben a szabad és gazdag országokban majd lesz valami – gondolták −, és igazuk is volt.

*

A menekültek kérdése nem is csak az EU problémája – itt egy globális problémáról van szó: amíg a forrás-országokban nem csillapodik a káosz és a háború, addig lesznek menekültek. Hogy ezeket a polgárháborúkat és egyéb háborúkat hogyan lehet felszámolni, nehéz kérdés, mivel az iraki és afganisztáni háború óta nyilvánvaló, hogy egy ideiglenes külső beavatkozás nem hoz eredményt. Egy hosszú távú megszállás viszont nehezen igazolható, költséges, emberi életeket veszélyeztet és komoly mértékű segélyezés nélkül így sem garantálja a tartós békét. Az Egyesült Államok Obama alatt elsősorban egy helyi erőt próbál találni, amelyet azután támogathat abban, hogy konszolidálja az országot – egyelőre nem sok sikerrel.

Az Európának legkényelmesebb megoldás nyilván az volna, ha a menekülteket a Közel-Keleten tudnák ellátni, európai és amerikai támogatással, ha ott adnák le menekült-kérelmüket, és az európai államok kisebb csoportokban és lassan engedhetnék be őket. Ez rendkívül sok pénzbe kerül, és valószínűleg nem megy helyi katonai jelenlét nélkül – az ENSZ-békefenntartókat pedig felejtsük el, legjobb esetben is impotensek, rosszabb esetben bűnöző bandák vannak köztük. Hogy mi az a megoldás, amivel helyben – Szíriában, Irakban, Afganisztánban, Jemenben, Líbiában stb. – létre lehet hozni a megfelelő táborokat, nem tudom. El kell fogadnunk azt a lehetőséget is, hogy az EU nem képes megállítani középtávon sem a menekülést.

Magyarországot ez a krízis elsősorban azért fenyegetheti, mert a nagyobb európai államok jelenleg képtelenek megegyezni egymással. Eddig azonban, ha jól tudom, mindössze kétszáz ember kapott itt menedékjogot, tehát a tényleges »bevándorlók« száma, írd és mondd, kettőszáz. Ez azért nem fenyegeti a magyar kultúrát vagy gazdaságot. Éppenséggel – tekintve például az orvoshiányt vagy a munkaerőhiányt egyes műszaki területeken, és a gyors magyar öregedést – még profitálhatunk is a képzett migránsok munkájából. A magyar egészségügyi ellátásban jelenleg is nagyon sok közel-keleti orvos dolgozik – többek között a volt Fidesz-képviselő Daher Pierre −, és nem tudok róla, hogy valaki ezt nehezményezte volna.

Ami az iszlám fundamentalizmustól való félelmet illeti, látnunk kell, hogy Magyarország nem volt és nem is lesz célpont. Bár a terroristák egy része valóban a Közel-Keletről, Pakisztánból vagy Bangladesből bevándorolt és állampolgárságot kapott ember volt, mások illegálisan csúsznak át a határon, ismét mások pedig a célországokban eredetileg nem is muszlim családban nevelkedtek és ott tértek be. A jelenleg menekülők többsége radikális iszlamisták elől menekül; természetesen lehet köztük néhány radikális, de őket egy gondos feldolgozás során kell kiszűrni. A menekülteket ugyan kirekeszthetjük, de ha egy radikális iszlám szervezet terrorcselekményt kíván elkövetni valahol, azt meg tudja szervezni menekültektől függetlenül – megállításuk a célországok együttműködő titkosszolgálatainak a feladata. Magyarország titkosszolgálatai nyilván értékes információkkal szolgálhatnak ebben a küzdelemben.

*

Még egy rövid kritika.

Szíriára a magyar sajtó alig fordított figyelmet az elmúlt négy évben (2011 óta tart a polgárháború!), mivel a menekülteket addig milliós létszámban felvették a szomszédos államok. Ezek az államok valóban »megteltek«, Jordánia vagy Törökország nem tud több migránst ellátni. Nem most kéne tehát észbe kapnunk, és nem is sértődhetünk meg, amiért a megindult menekültáradat útja Magyarországon át vezet. Ha valaki figyelte a Közel-Kelet vagy az afrikai polgárháborúk eseményeit, nem lehet most megdöbbenve. Aki az életét félti, menekülni fog, és aligha tekintheti magát kereszténynek az, aki inkább halálra ítélné őket, hogy némi kényelmetlenséget megússzon itthon. A menekülttáborok építése és fenntartása kényelmetlenség, pénzbe kerül, de az EU boldogan kifizeti.

Arra jelenleg semmi bizonyíték nincs, hogy a menekültek »bűnöznek« – egyetlen ilyen esetről sem számolt be a sajtó. Érthető azonban, hogy ha egy tömeg kétségbeesett emberrel rosszul bánnak, ha nem kapnak élelmet, ha túlzsúfolt és rossz higiéniás körülmények között kell hónapokig élniük, ha bűnözőnek tekinti őket a környezetük, akkor nem lesznek hálásak, és ez hosszú távon valóban vezethet konfliktusokhoz.

Az egyetlen megoldás tehát az, ha emberségesen bánunk velük, emberi körülmények között várhatják ki a kérelmeik elbírálását. Mindeközben pedig gondolhatunk arra is, hogy Magyarország a képzett – vagy itt továbbképzett – bevándorlókkal, ha nem hirtelen tömegben zúdulnak ránk, jól jár.”