Brüsszel kikényszeríti a görögök kilépését

2015. július 13. 14:02

Az első forgatókönyv, hogy a megállapodás elbukik a görög parlamentben, Ciprasz lemond, a Sziriza felbomlik, és friss parlamenti választásokat írnak ki, megjósolhatatlan kimenetellel.

2015. július 13. 14:02
Németh Áron Attila
DiploMaci

„A fentiekből – annak fényében persze, hogy minden most elfogadott feltételt és annak teljesítését először a görög, majd az összes többi eurózóna tagnak is el kell fogadnia – meglátásom szerint négy forgatókönyv rajzolódik ki: az első, hogy a megállapodás elbukik a görög parlamentben, Ciprasz lemond, a Sziriza felbomlik, és friss parlamenti választásokat írnak ki, megjósolhatatlan kimenetellel.

A második, hogy a megállapodás elfogadásra kerül a görög parlamentben, miután Ciprasz kiteszi a pártból a leghevesebb ellenzőket (állítólag 17 képviselő kizárása, akik a legutóbbi Ciprasz-csomag ellen szavaztak, már előkészületben van), a Sziriza nem bomlik fel, és így Athén által elfogadásra kerül az eddigi legszigorúbb nemzetközi mentőcsomag.

A harmadik, és egyben az előző pontból következő, hogy a görög kormány bár rábólint a csomagra, azonban a finnek (és/vagy a lettek, litvánok, szlovákok, osztrákok) elutasítják azt, vagyis, a megállapodás mégis dugába dől – fontos hozzátenni, hogy mindez csak úgy igaz, ha a befolyásosabb zóna tagok nem rendelnek el rendkívüli szavazást az ügyben, mert akkor csak a tagok 85 százalékának szavazata kell az egyezséghez, ergo a finneket, vagy bármelyik másik kisebb tagállamot simán félre állíthatják a nagyok.

A negyedik pedig, hogy mindenki elfogadja és ratifikálja az új mentőcsomagot, és a görög dráma csodával határos módon, évek agóniája után végleg megoldódik.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tevevanegypupu
2015. július 13. 19:52
Remélem a görögök beintenek..csak az a baj, hogy nem csak az EU-val, hanem Amerikával is szemben állnak..de sikerülhet, azt mondja a közmondás, hogy egy görög felér három zsidóval, hát akkor nosza. Görögországból indult a demokrácia, tudomány, filozófia, műveltség, művészetek, olimpia.. Németországból a nácizmus, Amerikából a rabszolgatartás és az "arab tavasz"..az Unióból pedig Juncker és Schultz..Nem kétséges, hogy nehéz lesz, de ha engednek, akkor úgy járnak mint a palesztinok, Tunézia, Libanon, Libia és Egyiptom..
kuwiq
2015. július 13. 19:34
Amíg ez a köcsög tárulat nem jött, a görögök úgy ahogy elvoltak, ezek meg majdnem szakadékba taszították a társadalmat, és sokkal rosszabb feltételekkel kell tovább működniük, mintha egyszerűen tartották volna magukat a korábbi feltételekhez. Választhatták volna a grexitet is...
Katona László
2015. július 13. 18:24
Van még egy verzió: A katonai hatalomátvétel. Volt már ilyen ott néhány évtizede. Attól függ, az Orosz és Kína mit akar.
pollip
2015. július 13. 16:53
Ha mindenhol átmegy a csomag, a görögöknek egyetlen lehetőségük maradt szerintem. Több százezer külföldi dolgozik náluk, a fiatalok munkanélkülisége viszont hatalmas. Haza kell küldeni a más nemzetiségűeket és a görögöknek adni a munkát.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!