Övék a pálya

„Ecclestone nem néz mást, mint a profitot, és ez kisugárzik az egész produktumra. Így az alkalmi fizető szurkolónak jut a legkevesebb a hozzáférésből. Neki már a kijutás is nehéz, a helyszínen hosszú gyalogúton baktat dombról le és dombra fel a rekkenő hőségben, és ha megszomjazik, ezer forintért vehet egyetlen pohár sört. Közben látni alig van mit. Ha valami nem látható sem a 30 ezer forintért egy hétvégére megváltható legolcsóbb tribünről, sem a legdrágább helyről, akkor ez az, ami még sportértékű ebben a cirkuszban, és ami olyan izgalmassá tette a vasárnapi versenyt. (...)

A Forma–1 naptárában így egyre több autoriter vezetésű ország versenye sorakozik. Jól megférnek a pénzt egyedüli szempontnak tekintő és az átlagembert hanyagoló versenysorozattal. A helyi hatalom szeret fürdeni a szériát kísérő dicsfényben, és még azt is beadja magának, hogy például egy éjszakai szingapúri verseny a városállamot is jobb fényben tünteti fel. Így gondolkodnak Orbánék is, akik 25 milliárd forintot adnának olyan fejlesztésekre, amelyekért cserébe mindössze a Hungaroring versenyszervezési jogának idő előtti meghosszabbítását várják. Az adófizetők zsebéből átutalt évi licencdíj közben önmagában a kilencmilliárd forintot közelíti. Benne van e felajánlásban mindaz, ami a Forma–1-et jellemzi: a hatalmasok egymás közötti játszadozása az egyszerű jegy- és adófizető kárára. Mindeközben a Hungaroring olyan országimázs, amilyen a giccses képeslap. Az országról szól a tévéközvetítések felvezetőjeként bevágott Lánchíd és Hortobágy, a miénk ezernyi ember háromnapi fizetése, hogy ellenőrizzék a jegyeket és mutassák az utat a vendégek sofőrjeinek. Ehhez a cirkusz támogatói hozzászámolják, mennyi adóbevétel származik a vendégek költéséből. A szurkolóknak 900 forintért árult főtt kukorica áfájáról én szívesen lemondanék. Annál ugyanis jobban érdekel az ország imázsa.”