Drága barátaim, megint házhoz megyek a pofonért
Én nem akarok egy pukkancs, sértett, nárcisztikus, hazudozós, bosszúálló, populista elnököt.
Most, hogy Lázár Jánossal együtt kikacagtuk magunkat az Esma-ügyön (a miniszter örömében, én kínomban), tekintsünk rá, miként csúsztat évi plusz pár milliárdot Garancsi István zsebébe a Fidesz.
„És az ilyenre a Fidesznek nagyon kifinomult orra van. Mondhatni, ez létének alapja. Előbb-utóbb bekopog a kasszakulcsokért. Ha nem adják, elveszi. Nem nyílt erőszakkal: alulról, gáncsolva, éheztetve, kikészítve, olykor türelemmel és legfőképp: szabályalkotással. Azt imádják. Hogy ők mondják meg a... mindent! Kormányra kerülve hamar ki is hirdették: az oszlopplakátok zavarják az autósokat, ezért betiltatnak. Akkor még állítólag egy bizonyos Simicska Lajosnak kellett volna leadni a kulcsokat, ma már tőle is inkább kérik. A vállalkozó makacskodott, a tilalom maradt, az autó sok biztonságban pöföghettek. Most áprilisban már Garancsi István kopogtatott. Illetve, miket beszélek: a minap megjelent önvallomásából megtudhattuk, hogy ő itt mindenkinek csak segít, őt kérik, neki könyörögnek, önként, minden kényszertől mentesen, hogy vegye át a cégüket. A plakátkulcsot ez esetben készségesen átadták.
Ez az apró esemény pedig, mint a pillangó nevezetes szárnylibbentése, oly alapvetően módosította – javította – az univerzum atomszerkezetét, hogy egy csapásra megváltozott a Fidesz oszlopreklámokról alkotott képe. A szaktárca, amely az ügylet megkötése előtti napon még a tilalom fenntartása mellett kardoskodott, utána hasonló természetességgel elítélte. Rogán Antal és Lázár János egymás sarkát taposva intézkedett a tilalom feloldásáról: előbbi bizottsága fogalmazta a szöveget, utóbbi magyarázta az okot.”