Kormányzati szigor

„A mi kormányzatunk mindenkihez szigorú. Csak önmagához nem. A holdudvar békésen gyarapodik. Nincs sehonnan kitiltva, nincs »kerítések közé« szorítva. Ellenkezőleg, mindenhová korlátlanul szabad bejárása van. Soron kívüliséget élvez az élet minden területén. Akik ehhez a belső körhöz tartoznak, azoknak a pályáját nem lehet modellezni, mert páratlan lehetőségek birtokosai. Mozgásuk, helyezkedésük, ellenőrizhetetlen vagyongyarapodásuk utánozhatatlan. A kívülállónak még kísérletet sem érdemes tennie, hogy belelásson a hatalom bugyraiba. Vannak azonban olyanok – s ezek az igazán szánalomra méltó ügyeskedők -, akik ugyan nem tartoznak ehhez a belső körhöz, de mégis odatartozónak vallják magukat. Akik a kormányzati szigorúságot a nemzeti méltóság megnyilvánuló erejeként ünneplik. Azt remélik, ha kritikátlanul magasztalják, előbb-utóbb közel férkőzhetnek a lehetőségek feneketlen tárházához.

Csakhogy a kör egyre szűkül. A növekvő szigorúság is ebbe az irányba mutat. Hiába állnak sorba, tolakszanak, egy jottányival sem jutnak előrébb. Mert igaz ugyan, hogy egyszer mindenki sorra kerül, csak nem feltétlenül ott és akkor, vagy abban, amiben reménykedett. Megeshet, hogy az ellenkező oldalra keveredik, ahol nem a koncessziókat, nem a földeket, az állami megbízásokat, csak a sallereket osztogatják. Elmúltak már azok az idők, amikor még azon háborodott fel a hazai közvélemény, hogy a »nemzet orvosa« az iskolai testi fenyítés pedagógiai hasznosságát, a jó időben kiosztott körmös nevelőerejét ecsetelte. Hol vagyunk már ettől? Mára megszigorodtak a körülmények, a hatalommal szembekerülők nem ússzák meg pusztán a körmösökkel.

És persze előbb-utóbb – mint mondtam – mindenki sorra kerül.”