Szégyen Hotel

„Széles körű felháborodás hullámzott végig a hazai értelmiségen az Éden Hotel című TV2-es trash-reality egyik adása kapcsán, amelyben egy női szereplőt valamelyik – ilyen formátumokhoz nélkülözhetetlen – kigyúrt gyökér szexuálisan zaklatott. A bántalmazott lány hiába sírt és tiltakozott a bekamerázott térben, senki nem avatkozott közbe.

A zaklatót nem zárták ki, a jelenet pedig adásba került – a készítők izgatottan várhatták a nézettségi adatokat: vajon mennyi pénzt termel a társadalom újabb alámerítése az ösztönlét ragacsos emberalattiságába? Ne ünnepeljük a szerény következményeket, hiszen az elmúlt tizennyolc évben, amióta kereskedelmi tévés hulladék szennyezi rendszeresen a magyar emberek tudatát, nem volt olyan társadalmi tabu vagy kulturális norma, amin a televíziók producerei ne léptek volna át nap mint nap. Ilyen botrányok is voltak már szép számmal, és hiába ült össze a tekintetes Médiatanács, soha semmi nem változott. A mindenkori magyar állam a kereskedelmi tévék által befizetett frekvenciabérleti díjakért könnyű kézzel dobja oda milliók pszichéjét a szellem kútmérgezőinek, akik addig ütik-vágják a társadalom ízlését és értékrendjét, míg mindannyian meg nem tanuljuk önfeledten élvezni a főműsoridőben zajló szexuális zaklatást.

Az új szórakoztatás az iszonyat, a gyász és a betegség, az új híradás az erőszak, a borzongás és a vérszomj. Azok, akik tudatos szereplőválogatás, alkohol, szexuális játékok és egyéb pszichológiai módszerek segítségével olyan helyzetet teremtenek, amikor nemi erőszak kísérlete megtörténhet, nem csak azért felelősek, mert nem avatkoznak közbe. Nemcsak azért felelősek, mert cinikusan adásba szerkesztik a szexuális zaklatást, hogy abból profitot sajtoljanak, hanem felelősek minden percért, ami a kamerák előtt zajlik. Az a zaklató ott a képernyőn nem magányos elkövető. Bűntársai mindazok, akik a történtek láttán mossák kezeiket, akik holnap újra munkába mennek, hogy műsort gyártsanak. A pusztítás nyomán felszakadó sebek profitot véreznek. Az a lány ott a képernyőn nem magányos áldozat. Társai annak az ideák nélkül tengődő nemzedéknek a tagjai, akik a kereskedelmi tévék kultúrgyilkos műsorain nőttek fel, akik számára az élet végső állapota tizenöt percnyi hírnév, amelyet a tévécsatorna emberi méltóságuk lerombolásának fejében listaáron szolgáltat.”