Mi lesz, ha már nem lesz Bugár Béla?

„Mármint, ha már nem lesz a politikában. Bugár Béla mindmáig a legnépszerűbb felvidéki magyar politikus. Immáron 25 éve van a politikában, harmadik pártját fogyasztja, de népszerűségét kétségkívül a hajdani Magyar Koalíció Pártjának köszönhette, melynek élén közel 10 évig elnökölt.

Személye körül csakúgy mint egykor, ma is sok kérdőjel és legenda kering. Ilyen például pártelnöki befutása 1998-ban, a koalíciós párt létrejöttekor. Az erőviszonyokat tekintve akkoriban az Együttélés volt a legerősebb a három formáció közül. A legismertebb, legkarakteresebb és legalkalmasabb politikus pedig minden kétséget kizáróan Duka Zólyomi Árpád. Valamilyen oknál fogva mégis úgy fordultak a lapok, hogy Bugárnak jött ki a lépés…

Ezt követően a Dzurinda-kormányzat alatt betöltött szerepei és ügyletei körül is megannyi árny lebegett. Elszalasztott történelmi lehetőségek, gyanús ügyletek, minimális eredmények. Többek közt a Gorilla aktában is jónéhányszor szerepel a neve. Nyilván, ezek az ügyek vezettek leváltásához is az egységes párt éléről 2007-ben.

Külön megmosolyogtató történet, hogy Bugár jelenlegi parlamenti frakciójának vezetője, Solymos László azon az ominózus szavazáson mai főnöke ellen szavazott (de hát helyezkedni tudni kell).

Kiszáll, aztán inkább mégsem

Nagy meglepetésre 2009-ben Bugár bejelentette, hogy kiszáll a politikából. Nem sok mindent, de azt őszintén elhisszük neki, hogy a szándék megvolt benne. Aztán mégsem ment, sőt. Nyilván, bizonyos körök (nem tudjuk kik – mielőtt valaki elkezdené) és érdekek nem engedték hogy kiszálljon. Még nem. Maradt még elintézni és törleszteni valója a korábbi kövér évekért. Így hát maradt és szétverte mindazt, amiért addig dolgozott.

Amennyiben Bugár 2009/10 környékén mégis a visszavonulást választotta volna, nem túlzás azt feltételezni, hogy ma az egyik legelismertebb, legmegbecsültebb felvidéki személyiség lenne. Így sajnos csak egy árulóként vonul be a történelembe. Most megkérnénk mindenkit, aki e szó olvasatán megbotránkozik, hogy ne tegye! Hiszen, ha tetszik, ha nem, a szó szemantikai értelmében véve elárulta korábbi csapatát, pártját, közösségét (ne ragozzuk).

(...)

És ekkor jött a nagy barba-trükk: Lucia Žitnanská leigazolása, majd rögtön alelnökké választása. Az SDKÚ hajója nagyon úgy tűnik, hogy végleg elsüllyedt, amit a korábbi igazságügy-miniszterasszony időben megneszelt, és elegánsan odébb ült pár sorral a parlamentben.

Žitnanská jó szakember, népszerű, elismert politikus. Kétségkívül remek fogás volt a Most-Hídnak, pláne annak fényében, hogy a magyar szavazók szép lassan kezdik felismerni, valójában miről is szól a párt politikája, és egyre többen elfordulnak tőlük. Ekkor jött a képbe Žitnanská asszony, aki a népszerűségvesztést egyelőre megállította a szlovák szimpatizánsok megszólításával.

Ha végignézzük a vegyespárt 2010 óta mért közvéleménykutatási eredményeit, láthatjuk, hogy stabilan 7-8 %-on stagnál. Pedig volt ott sátántangó meg jövés-menés bőven. Gondoljunk csak Hrnčiar érkezésére és távozására, Pfundtner Edit ki-be lépése vagy Vörös Péter és mások sértődésére.

Becslések szerint a párt támogatottságát ma már közel fele-fele arányban alkotják szlovákok és magyarok, ami kezdetben jóval több lehetett a magyarok javára. Žitnanská szakértelme mellett elfogadható vezéregyéniség is, amit nyilván Bugárék is észrevettek. Ebből kifolyólag tudatosan szinte állandóan együtt szerepeltetik őket. Tulajdonképpen a szemünk előtt zajlik a betanítás, a staféta átadása.

Az élet Bugár után

Ha ez bekövetkezik, és Bugárt végre engedik visszavonulni (kertjével, kutyájával és macskájával foglalkozni), gondoljunk csak bele, kik maradnak magyar érdekképviseletnek (nem mintha személye minőségi többletet jelentene – szerk. megj.): Bastrnák Tibor, Csicsai Gábor, Érsek Árpád :), Gál Gábor, Jakab Elemér, Pfundtner Edit, Solymos László, Simon Zsolt, Vörös Péter. Soroljanak fel néhány emlékezetes, érdemi, közösségünket szolgáló dolgot ezektől a politikusok 4-8-12-16 éves parlamenti ténykedéséből.

Mi lesz, ha már nem lesz Bugár Béla? Lesz egyáltalán érdekképviselete a felvidéki magyarságnak? Vagy pont az cél, hogy pár kirakatmagyaron kívül megszűnjünk politikai tényezőnek lenni, és immár ellenállás nélkül, gőzerővel zakatolhasson tovább Beneš hagyatékaként a szlovák nemzetpolitika?”