Nem baj, ha filléreket keres a nővérke, tartsa el a férje?

„Kedves Stumpf András, beszéljünk egy kicsit arról, hogy mi ezekkel a kérdésekkel – és a mögötte rejlő attitűddel – a probléma.

1. A közszférában dolgozók alacsony bére nem férfi-női kérdés. Emberi kérdés. A legsúlyosabbak egyike.

Jelenleg az óvodai dajkák, az ápolók, a betegszállítók, a bölcsődei gondozók és a pedagógusok keresik a legkevesebbet hazánkban, de a mentősök és a vidéki főiskolák óraadó tanárai sincsenek elkényeztetve. A közalkalmazotti bértáblázat siralmas, és ezek az emberek a legfontosabb feladatokat végzik, munkájuk felbecsülhetetlen és pótolhatatlan. Alig maradt a kortársaim közül, akik ezeken a területeken dolgoznak, és még ne külföldön élnének. Akik maradnak, azok többnyire túlterheltek, fáradtak, feszültek, frusztráltak, és évek óta kilátástalannak érzik a helyzetüket. Nincs olyan körülmény és érv, amely ezt a fajta megbecsületlenséget – amely férfit és nőt egyaránt érint – legitimizálná. (Nincs: ideértve azt is, hogy a »tradicionális női szakmákat« végezzék nők, akiket eltart a férjük, ahogyan az sem érv, hogy »egy mosoly nem kerül pénzbe, ő választotta ezt a hivatást«.) (...)

2. A párkapcsolat, a házasság funkciójával kapcsolatos kommunikáció sosem lehet elsősorban anyagi jellegű, hiszen az minden függőség melegágya.

Sokat és sokszor írtam arról, hogy hosszú évszázadokon keresztül a házasságokat nem, illetve nem elsősorban a kölcsönös szeretet, szerelem, vonzalom hívta életre, hanem az anyagi szükségszerűség, amely egyfajta függőségre épülő kényszerhelyzetet teremtett. Ennek a kényszerhelyzetnek a modern kori lenyomatát láthatjuk ma Indiában és Kínában, ahol a nő másodrendű állampolgár, önálló megélhetésre képtelen vagyontárgy, függelék, s ezért nők millió nem születnek meg és nem nőnek fel, hiszen kár pénzt és energiát fektetni beléjük, ha létükből csak majdani férjüknek lesz haszna. Annyi, hogy jó esetben talán fiúgyereket szül. Ezt akarjuk talán, olyan jó a helyzet Indiában és Kínában, és a GDP is szárnyal? (...)

3. Azért nem tehetünk különbséget férfi és nő anyagi megbecsültsége között, mert az emberi faktorokon kívül az a 2-es pontban ismertetett zsákutcához vezet.

(...)

Nem lehet különbség abban, hogy törekvéseink szerint minden embernek – ha férfi, ha nő – joga legyen arra, hogy értelmes munkát végezzen, amit megbecsülnek, ebben nem szabad határt húzni a két nem közé. Egy egészséges felnőtt ember optimális működésének a kulcsa, hogy lehetősége legyen dönteni arról, hogy hivatása van-e vagy sem, s amíg ezt a döntést nem ő hozza meg, hanem önző társadalmi berögződések és pokoli kényszerek irányítják még a privilegizált helyzetben lévő első világbeli értelmiség körében is, addig ne várjunk se kiegyensúlyozott családi életet, se pedig növekvő GDP-t (mitől növekedne, ha csak a szürkeállomány durván 50 százaléka vehet részt a döntéshozatalban, a komolyabb javak megteremtésében?). (...)

Érted már, Stumpf András?”