„És hogy mennyire nem vagyunk azok: így húsvét táján, egy-egy kellemes füstaromaillatú sertésdarab fölött el-elmerengtem, hogy ebben a roppant hagyománytisztelő és hagyományt hagyományra hagyományozó, világraszólóan agrárgyökerű társadalomban, ahol nemcsak velünk él minden, de főállású hagyományőrök is ápolják a hagyományokat (ezt szintén a köztévében láttam, egyenruhájuk, fegyverük még nincs, de így hívják őket, ez volt kiírva), szóval közülünk, táplálkozásunkban is ősies magyarok közül vajon hányan tudhatják még, hogy mi a sonka, egyáltalán?
Mert amit én sonkaként mostanában látok, az többnyire lapocka, frikandó, comb, csülök vagy valami hasonló sertésalkatrész, de nem sonka. És akkor a baromfibaromságokról ne is beszéljük, azokról beszélni is hányinger, és én nem is tartom értelmes emberi lénynek példul azt, aki képes kiejteni a száján azt az aljas, korrupt nyelvi képződményt, hogy pulykamellsonka.
A sonka nem egy kétökölnyi, szálakra eső, fűrészporszáraz fitneszhúsdarab. A sonka nem vákuumcsomagolt szeletek szomorú halmaza. A sonka nem gyorspácolt, nem gumírozott, nem tolótetős, nem lendkerekes, nem nyolcmagos, nem flabélos. Hanem sonka.”