Kell-e Felvidéknek saját zászló?

„Nemrégiben a Magyar Megmaradásért polgári társulás facebook profilján tette közzé, hogy felvidéki civilek és hagyományőrzők ajánlásai alapján Thököly és Rákóczi szimbólumait összeolvasztva megalkották Felvidék zászlaját. Ennek kapcsán a Körképen megvizsgáltuk hányadán is áll Felvidék az önazonosságot kifejező szimbólumrendszerrel.

Maga a felvetés egyáltalán nem új keletű. Különböző internetes és egyéb fórumokon már több ilyen is született, ám általánosan használatossá egyelőre egyik sem vált.

A téma élénken él az egyes nemzeti közösségekben, így egyáltalán nem meglepő, hogy a felvidékiek is mozgolódnak e téren. Sőt, Székelyföld példája ösztönzőleg hat a kezdeményezésekre, hiszen közjogi szinten ugyan egyelőre eredménytelenül, folyamatgerjesztő hatásait tekintve azonban intenzíven tapossa az önrendelkezés kivívásának ösvényét. Ennek pedig minden kétséget kizáróan az önálló szimbólumokkal való rendelkezés is egy fontos szegmense.

A támogatók és elutasítók tábora

Tájainkon alapvetően két táborra oszlik a közvélemény a témában. Az egyik tábort az önálló szimbólumrendszer hívei alkotják (neológusok), míg a másik felet, az elutasítók (ortológusok).

Az önálló szimbólumok elutasítói nézeteiket azzal támasztják alá, hogy egyrészt nincs történelmi alapja a saját szimbólumok használatának, hiszen Felvidék a történelmi Magyarországon belül sohasem alkotott külön önálló régiót (mint pl. Erdély). Ráadásul, a mai értelemben vett Felvidéknek (értsd: Szlovákia magyarok lakta része) az eredeti Felföld jelentéstartalmához szinte semmi köze sincs (értsd: Mátra, Tátra, Fátra + a többi északi hegyvidékes terület).

Csallóköz és a Garamig húzódó terület lényegében a Duna menti Kisalföld része, míg Bodrogköz, Ung-vidék földrajzilag a Nagy-Magyar-Alföld szerves része. Ebből kifolyólag az „újítást” elutasítók nézete szerint az itteni magyarokhoz az egységes magyar szimbólumrendszer áll a legközelebb.

A másik tábor érvrendszerének lényege, hogy Trianon óta telik az idő, ezzel egyenesen arányosan távolodik a felvidéki közösség is az egységes nemzet koncepciójától. Szerintük ezt a viszonylag magas asszimilációs szint is jól mutatja.

A felvidéki identitás léte

Bár sokan nem fogadják el, a felvidéki identitás már létezik (sőt, az 1920 után született generációnál gyakorlatilag mindig is létezett, csak éppen ebben a formában sosem volt meghatározva). Az eltérő önmeghatározás pedig nem minden esetben távolítja a kisebbségi létbe szorult közösségeket az egy és oszthatatlan gyűjtőidentitástól. Épp ellenkezőleg, akár visszacsatornázóan is hathat. Hiszen tulajdonképpen mindenkinek van szűkebb, tágabb régiós identitása, amit ugyancsak szimbólumokkal, jelképekkel tud megtestesíteni – szülőfalu/város, mikrorégió, de gondolhatnánk akár nyelvjárás-területekre is.

A felvidéki identitás azoknak szolgálhatna mentőövként, akik identitásukban már meginogtak, és a különböző hatások miatt nem tudnak teljes mértékben azonosulni az összmagyar szimbólumrendszerrel, ahogy a többségi társadaloméval (esetünkben a szlovákkal) sem. Ellentétben egy tágabban értelmezett régióssal, amit megfelelő brand kiépítéssel magáénak érezhet mindenki (akár a szlovákok is). Ideális esetben ez meggátolhatja, hogy a meggyengült magyar identitásúak a többségi szimbólumokhoz közeledjenek. Amennyiben pedig ez bölcsen, valós alapokra és igényekre alapozva kerül kialakításra, visszacsatornázási úttá is válhat az anyanemzet felé (lásd: székely mentalitás).”