Stumpfnak, Hörchnernek és a többi lélekbúvárnak

„Horkay Hörcher Ferenc tegnapi publiját már tegnap olvastam, Stumpf András egy régebbijére egy kedves kommentelő hívta fel a figyelmet, és megengedem, vannak még mások is ebben a zsánerben. A téma és a hangvétel ugyanaz: a Fidesz elveszített ártatlanságának hirtelen felismerése, elsiratása, és nem mellesleg a méltó jobbközép párt iránti égető hiányérzetük.

Hadd adjak szót röviden a hányingeremnek migrénemnek. Engem is el lehet parentálni, hogy ugye 2002-ig Fidesz stb., na de talán 2010-11 mégis csak egy vízválasztó, amelynek konzervatívként a Fidesz-kritikus oldalán lenni nem volt éppen kegyelmi helyzet...szemben az establishmentben (máig) élvezett pozíciókkal. És ha így van, akkor bizony vindikálhatom magamnak a jogot arra, hogy az említett szerzők publicisztikai munkásságát ebben az időszakban minimum tévedésnek tekintsem.

E tévedés után azonban kifejezett pofátlanságnak tartom, hogy egyikük, ó, Egek Ura, »nagyon kiábrándítónak« látja az egész mai magyar politikai helyzetet, mert »mérsékelt konzervatívként« nem talál olyan politikai erőt, amellyel azonosulni tudna. A másikuk így vall: »hogy a szabad, teljesítményelvű, hagyományaira büszke, múltjával tisztában lévő, de jövőbe tekintő polgári Magyarország számára három év múlva lesz-e jó választási lehetőség? Nem tudom. Azt tudom, hogy ma nincs.«

Nos, ez szégyenletes. Mindkét szerző tud a PKP-ról, mindkét szerzőnek lenne esélye arra, hogy tegyen érte mint a polgári konzervativizmus létező pártjáért (tagként, a konzervativizmus szócsöveiként, választópolgárként, autoritásként, akárhogy), mindketten megtehetnék, hogy elkezdenek írni azzal szemben, amit én képviselek e párt élén, és szorgalmazhatná egy potensebb ember elnökké választását a helyembe... Sok mindent megtehetnének, ha valóban annyira érdekli őket az ország. De nem teszik.”