Ahol középosztálybeliznek

Vendégszerzőnk, Bátorfy Attila írása.

Ha elege van abból, hogy nagy népszerűségnek örvendő közírók és filozófusok a középosztály nyakába varrják az ország állapotát, akkor ezt az írást önnek címezték. Ha viszont azt gondolja, hogy a középosztály történelmi árulása miatt vannak borzalmas közállapotok ebben az országban, akkor is érdemes elolvasnia ezt a cikket.

Mindig meglep, ha értelmes emberek kollektív bűnösséggel vádolnak összetett társadalmi rétegeket (csoportokat, netán közösségeket, bár utóbbiban nem hiszek). Ez különösen akkor tud zavarba ejtő lenni, amikor ugyanabban a szövegben, és ez rendre előfordul, felmerül-fölmerül az az igény, hogy ne a középosztály („középosztály”) akarja megoldani a szegények problémáit, mit tudhat a körúton belüli értelmiség (a kozmopolita, a zsidó, a liberális) BAZ-megye nyomoráról? Most azon túl, hogy a kommunikátornak itt mindjárt el is kéne döntenie, hogy mit kíván valójában a középosztálytól, felhívnám arra is a figyelmet, hogy a középosztályozás és a körúron belüli értelmiségizés természete semmiben nem különbözik a cigányozástól, a vidékizéstől, a budaizástól, a prolizástól, a zsidózástól, a buzizástól, a nőzéstől, stb.

Annyi a különbség, hogy aki ma középosztályozik, azt nem fenyegeti általános megvetés és körberöhögés. A középosztály rugdosható, kényelmes és kellemes sporttevékenység, és minél kardigánosabb értelmiségi követi el, annál nagyobb az egyetértés. De ahol középosztálybeliznek, ott én középosztálybeli vagyok, és ez tényszerűen igaz is ma már: ex-ELTE-s („bölcsész”), médiaszakos („felforgató liberális”), nyolcadik kerületi („cigány”) tágas polgári lakásban élő („burzsoá”), szemüveges („zsidó”), reklámpiaccal foglalkozó („buzi”) újságíró („zsidó”), munkáscsaládból származó („felkapaszkodott proli”), tudomásom szerint szlovák, lengyel, sváb felmenőkkel rendelkező („nem magyar”), műemlékvédő („konzervatív”), családcentrikus („kdnp-s”). Folytathatnám még, de most elég legyen ennyi, és van ennél ezerszer fontosabb dolog is.

Jó lenne eldönteni, hogy mit várunk a középosztálytól, mert az nem lehet, hogy egyszerre rákenjük a felelősséget és közben azt kérjük, hogy hagyják békén a szegényeket, a társadalmat az ötleteikkel. Bár nem áll távol tőlem a gondolat, hogy a középosztály teljesíthetne kicsit jobban, de pont a legtipikusabb középosztálybeli filozófusok ne lennének képesek felfogni, hogy a középosztály – már ami van nekünk – nem egyforma? Az az elvárás, hogy ne a középosztály akarja megmondani, hogyan lehetne jobb Borsodban: minimum nem reális, bár én odáig merészkedek, hogy nevetségesnek tartsam. Hiszen mégis akkor ki?

*

Azt nem tudom, hogy szükségszerűen-e, de történelmileg mindenképp úgy alakult, hogy a jelen Magyarországán a középosztály rendelkezik azzal a kulturális, szociális és anyagi tőkével, ahonnan az átlagnál nagyobb eséllyel jöhetnek ki kisebb-nagyobb ötletek bárminek a megoldására vagy jobbá tételére. És ebbe beletartozik a szegények, elesettek nyomorának enyhítése, ahogyan egy új telefonos alkalmazás, egy hídépítési megoldás vagy ruhaszabási minta. Nem eltekintve, hanem kényszeredetten elfogadva a magyar felsőoktatás sok helyen nagyon gyenge színvonalát, többségben még mindig innen kerülnek ki jogászok, építészek, programozók, mérnökök, szociológusok, tanárok, újságírók, filmesek, orvosok, politikusok és még leninista társadalommérnöki ambíciókkal bíró filozófusok is.

Ebben a helyzetben minden értelmes ember csak azt kívánhatja és szorgalmazhatja, hogy a középosztály minél szélesebb legyen. Legalábbis az az értelmes ember, aki felfogja, hogy milyen összefüggések állnak egy ökogazdaság, a megújuló energia, vagy egy munkanélküliek megsegítését célzó program, a szociális háló modernizálása, a feltétel nélküli alapjövedelem (!) és a felsőoktatás, a középosztály színvonala között. Ha az ember nem túl idealista, akkor azzal is tisztában van, hogy ennek vannak társadalmi költségei és, hogy a középosztály jelentős része saját pozíciójának megmerevítésére, vagy előnyösebbé tételére törekszik – általában a szegények kárára. Ez utóbbi ráadásul rendre nem tudatos, nem úgy kel fel a középosztálybeli, hogy „tisztelt ügyfelünk: kezelési költség mínusz 1500 forint”, basszunk ki a szegényekkel! Hogy sok középosztálybeli mindig is gyűlölni fogja a szegényeket, de legalábbis tesz majd rájuk? Igen, ez így lesz.

A középosztály szélesítése azonban arra is jó, hogy legyenek mindig olyanok, akik behúznak, ajtót nyitnak, inspirálódnak és új ötleteket kínálnak, nem utolsó sorban pedig elmennek a zsákfaluba. Nem azért, mert szeretnek katasztrófaturisták lenni, hanem mert segíteni szeretnének és van elképzelésük arról, hogyan tudnának. Mert látták máshol gyakorlatban, tanulták egyetemeken, olvasták könyvekben. Persze le lehet erről is mondani.

Éppen ezért nem a középosztályon kellene elverni a port, hanem minden olyan politikai és elit-törekvésen, amely a középosztály tönkretételében, a szegények és a középosztálybeliek összeugrasztásában érdekelt. Nézzünk végig a politikai és értelmiségi kínálaton: tökéletesen mindegy, hogy valaki balra vagy jobbra húzza a tekintetét, mindenhol középosztály-ellenességet láthat, és még az sem mentség, hogy a legtöbb helyen cinizmusból. Ha holnap kitörne egy szegénylázadás, akkor előbb a középosztályt húznák lámpavasra, és nem azt, aki egyébként középosztálybeliként visszaélt a szegények helyzetével, bizalmával.

Sokaknak elfogyott mindene, elfogyott rég. Mások kezdenek kifogyni az időből, vagy legalábbis nagyon a végét járják, érthető tehát, hogy a düh azok felé irányul, akiknek még van valamennyije. Eközben azonban muszáj néha kicsit távlatosabban gondolkodni arról, hogyan próbált meg a politikai és gazdasági elit megszabadulni a középosztálytól az elmúlt húsz évben, hogyan szűkültek a középosztály lehetőségei arra, hogy az országot jobb hellyé tegyék. Egészen odáig, hogy jelen pillanatban az egyre fogyó középosztálynak lényegében semmiféle lehetősége, hatalma, kényszerítőképessége nincsen.

*

Egy ilyen környezetben a középosztály elővétele szemérmetlenségig túlzó kommunikációs trükk, optikai csalódáskeltés és árnyékboksz. Mindeközben az elmúlt években a legtöbb őszinte és társadalmi elégedetlenség, szolidaritás, ételosztás, vagy húsba vágó segítség, kreatív ötlet a középosztály maroknyi csoportjaiból indult ki jobb- és baloldalon egyaránt, amit aztán a politikai kommunikáció szintjén vagy ki lehetett sajátítani vagy felforgatásnak bélyegezni, elég sikeresen egyébként. Ezt le lehet tagadni, vagy lehet tudomást sem venni róla, a tényen azonban nem változtat. Ahogy az sem, hogy valaki retorikailag tudatosan próbál elszakadni a saját középosztályától, miközben múltja és jelene és minden attribútuma, könyvtára, szemüvege, Iphone-ja, laptopja középosztálybeli és lemondani nem tud róla.

Nem a „középosztályban” kell bízni, tud az nagyon ciki is lenni. Teljesen világos, hogy nagyon sok középosztálybeli, közülük azok is, aki saját erejükből tudtak maguknak biztos megélhetést teremteni, azonnal és önszántából beállna munkásőrnek, ha úgy adódna. És hát adódik is mostanában elég sokszor. Ezek az emberek azonban anyagi helyzetüket, esetleg ízlésüket tekintve nevezhetők középosztálybelinek, vágyaikat, társadalmi elképzeléseiket számba véve inkább részben egy új arisztokrácia vagy udvari társadalom részei kívánnak lenni.

Ma ők nyitott kapukat döngetnek. Ugyanakkor kreatív gondolat, hasznos ötlet, civil öntudat, közösségépítés, szolidaritás, tevékeny élet, nagylelkűség, nagyvonalúság, segítő kéz, támogatás, egyéni és társadalmi felelősségérzet, az önfenntartás iránti igény, vállalkozói kedv, a múlt és a jelen értékeinek tiszteletben tartása  – nem sorolom tovább a Mandiner olvasóinak a polgári erényeket – is innen, a középosztály felől várható. Világos, hogy jelen pillanatban nagyon kevesen, mind kevesebben vannak azok, akik ezeket a luxusokat megengedhetik maguknak és másoknak.

Nem kívánom a középosztály mennybemenetelét sem, nevetséges is lenne. Helyzetünk lehetne még ennél is ezerszer rosszabb, például akkor, ha nem is lennénk egyáltalán. De jó lenne, ha néha lenne annyi önbecsülésünk, hogy nem hagyjuk, hogy minden nyomorúságért minket tegyen a politika és a közíró felelőssé és erre a legszerencsétlenebb sorsúakat használnák fel.