Mi itt „Hercegeknek” a világ összes politikusát tekintjük, „Polgároknak” pedig csak a citoyent. (Judy Jensen könyvében Hercegnek az államot nevezte.) Mit is kezdhetnek a polgárok a hercegekkel? Érdemesnek tartjuk azon kicsit elgondolkodni, hogy mindazon civilek, akik maguk nem akarnak politikussá válni, de szeretnék, ha a politikusok odafigyelnének a véleményükre, milyen eszközökkel rendelkeznek. Kritizálnak, nyomást gyakorolnak, bírósághoz fordulnak, máskor meg támogató - jóindulatú javaslatokat tesznek. Ám ebben a lájtosabb verzióban is, ha valamelyik javaslatukat megfogadja a kormány, a felelősség akkor sem az övék. Könnyű dolguk van így, mondhatjuk, csak kibicek.
A CÖF sem kivétel az autonómiát kívánó politizáló, de párttá válni nem akaró szervezetek alól. A CÖF tagjai szeretnék – közvetítette alapítójuk és szóvivőjük, Fricz Tamás a vezetés terveit -, ha a jövőben jobban odafigyelnének rájuk a döntéshozók. Van ennek a tanácsadási vágynak egy szociológiai-történeti múltja is.
A rendszerváltás előtt és után tagjaik – mármint a mai politikai civilek tagjai - alighanem még meghatározó értelmiségiek lettek volna, de ma már az értelmiségnek általában is túl kicsi a presztízse, a politika egész egyszerűen lesajnálja őket/minket, a fogyasztói társadalom pedig elrohant mellettük/mellettünk. Ezért aztán mivel a citoyen rétegünk gyenge és anyagilag kiszolgáltatott, néhány értelmiségi összefogott, helyenként még professzionalizálódtak is, és úgy ahogy az Nyugaton is látható, agytrösztöket próbáltak létrehozni,. De létrehoztak – lám – Demokratikus Chartát, Galamus Csoportot, Professzorok Batthyány Körét, vagy éppenséggel CÖF-öt is. Amikor anyagi természetű befolyásra is szert tesznek, és ezen keresztül tudnak beleszólni a társadalmi közéletbe, akkor eljutunk a legneuralgikusabb kérdésekig. Nem akarnak bértollnokok lenni, sem manipuláló gongók, ha pedig külföldről finanszírozottak is tagadják, hogy ügynökök volnának. De azért valahonnan csak jön a pénz!
Ebből a meggondolásból juthatunk el addig a következtetésig, hogy a civilek pénzforrásai legyenek átláthatók. Fricz Tamás ezzel egyetértett. Első pillanatra ez még úgy merül fel, hogy a másik oldal pénzforrásai legyenek azok, de igen könnyen közös nevezőre lehet jutni, hiszen egy javaslat úgy jó, ha elvszerű. (Ez persze még tovább finomítandó volna, mert számos mecénás szívesen húzódik háttérbe, de hogy a kormány általi pénzforrás mint közpénz nem maradhat rejtve, ha pl. a Sorosé sem, az evidens.)
A mai helyzet nálunk még teljesen átbeszéletlen. Vannak ugye külföldről pénzt elfogadók (Svájc, Norvégia, Amerika), és vannak a magyar kormánytól, illetve az államtól. (A kormány és az állam megkülönböztetése is egy neuralgikus társadalmi kérdés) Első lépésben a CÖF diskurzusa – láthatjuk ezt a nyilvánosságban tett megszólalásaiból - abba az irányba ment el, hogy a külföldi pénzek elfogadása alapján címkézés Nyugaton is ismert. Orbán Viktor azt mondta, hogy Amerikában is be kell jelenteni a külföldi támogatásokat. Mások felhívták a figyelmet, hogy csak a lobbicsoportok külföldi finanszírozása bejelentés-köteles, nem a civileké általában. Ez a diskurzus arról szólt, hogy a civileknek kell-e bejelenteniük, ha külföldről finanszírozottak. Mi átvágva a gordiuszi csomót nem onnan közelítettünk, hogy kinek kell bejelenteni, és kinek kell átláthatóvá válni, hanem, hogy kinek nem.