A történet második részére, a hajdani együttműködés kemény megtagadására, nem láttam írásos dokumentumot, sőt az esemény megtörténtével kapcsolatban is kételyek merülnek fel. Nem a megtagadással, hanem a kezdeményezéssel kapcsolatban. Hiszen az idézett 1987-es jelentésből is kiderül, hogy Orbán ellenzéki tevékenységét folyamatosan nyomon követték. 1988. március 30-án megalakult a Fiatal Demokraták Szövetsége, egy hétre rá pedig megkapták érte a szokásos rendőri figyelmeztetést. Vajon kinek juthatott eszébe, hogy ilyen körülmények között megpróbálja feléleszteni a »társadalmi kapcsolatot«, amelyet már 1982-ben sem sikerült életben tartani? De ha az egész csak legenda, mi késztette az állambiztonság vezetőket, hogy kitalálják vagy hírleljék a történetet, amely az ő pofára esésükről szól? Egyetlen magyarázat kínálkozik.
Még 1989-ben sem bírták felfogni, hogy egy baka kerek perec nemet mondjon a rettegett katonai elhárítás tisztjének. Amikor pedig megtörtént, akkora volt a megdöbbenés, hogy képtelenek voltak hallgatni róla. Hiába írták a jelentések tömegét »a KISZ-t károsan befolyásoló jelenségekről«, hiába kergettek hatalmas nyomozóbrigádokkal egy-egy magányos röpcédulázót, a magyar társadalom állapotáról voltaképpen nem tudtak semmit. Ezért folytatták – ahogy Szily László szórakoztató módon megírta – sorkatonák megkörnyékezését és beszervezését 1989-ben, ezért írták az állambiztonsági jelentéseket még 1989 decemberében is, amikor már arra sem maradt idejük, hogy legépeljék őket.
Simicska Lajos, bármekkora szenzációt csinál is belőle a sajtó, semmi olyat nem mond, ami 2012-ben ne lett volna ismert és dokumentált. Az sem szenzáció, hogy Orbán szólt Simicskának, hogy jelentenie kell róla: ezt sokan megtették, besúgó és besúgott meg is beszélték, mi legyen a jelentésben. Van azonban a gazdasági masztadonnak egy kijelentése, amely kétségessé teszi szavai hitelességét. »Úgy tudom, semmi sincs rólam. Ez csupán azért furcsa, mert saját szememmel láttam az aktát 22 évesen«. Simicska 1960-ban született, huszonkét éves 1982-ben volt. Az állambiztonsági aktáknak még a létezése is államtitoknak minősült, hiszen az egész állambiztonsági szolgálat elrejtőzött a rendőrség háta mögött. Kevéssé valószínű, hogy bárki, aki a kezébe foghatott egy állambiztonsági aktát, kockáztatta volna, hogy éppen a célszemélynek mutassa meg.”