„Ha az egykori kollégiumi szobatárs, Simicska Lajos Orbán Viktornak küldött hadüzenete és első célzott lövései után a börtönnel fenyegetett Tarsoly Csaba is kiteríteni kényszerül a lapjait, abból alighanem politikai földindulás lesz Magyarországon. Orbán már azzal is hatalmas kockázatot vállalt, hogy külügyminisztere megmentése érdekében magára húzta a felelősséget azért, hogy napokkal a hivatalosan egyébként máig be nem jelentett öncsőd előtt tudta, rögvest összedől a kártyavár, de erről »a keményen dolgozó kisembereket« valahogy elfelejtette értesíteni.
Hatalmas politikai tét foroghat kockán, ha sok ezer ember jogos dühét, mérgét hagyta maga felé terelni, és sajátjai méltatlankodása ellenére is engedte szabadon intézkedni lebukott pártfogoltját. Tarsoly pedig hiperaktív, reorganizál, tervez, Josip Tot és Kaya Ibrahim licenszét veszi át, a közmunkás Orgován Bélát nevezi ki vezérigazgatónak, de aztán kiderül, hogy ha minden filozófiai tétel ellenére bele is lehet lépni kétszer ugyanabba a folyóba, ez most nem az a történelmi és lélektani pillanat. Így aztán visszacsüccsen a vezérigazgatói székébe. (…)