Alkoholistaként, elfeledve halt meg a Sztahanov-modell névadója
A donyecki bányász, Alekszej Sztahanov Sztálin halála után már nem volt fontos. .
Persze egyesek félnek az idősebbektől, mert olyanokra is emlékeznek, amit mások szeretnének elfelejteni. Ma azok a politikusok, megmondó emberek gyűlölködnek Putyin és Oroszország ellen, akik harminc éve még Szovjetuniót, a kommunizmust szolgálták feltétel nélkül.
„Az Öreg. A hétről hétre megjelenő közéleti blogom, véleményem ezentúl ezen a felcímen fog megjelenni. Ahogy lassan távolodtam a fiatalság szép évtizedeitől, egyre többet tűnődtem azon, hogy mit jelent az öregedés, az öreg? A koromat, állapotomat, kinézetemet, élettapasztalatomat? Manapság a hatvanasok-hetvenesek jelentős része még nem öreg, sem fizikailag, sem lelkileg, sem szellemileg. Jól tudjuk, vannak olyan fiatalok, akik már harmincéves korukra megöregedtek, nehézkessé, életunttá váltak, nincs elképzelésük, életre való tervük a jövőt illetően. Az öregség az emlékezet gazdagságát, sokoldalúságát, a tapasztalatot, az évtizedekre visszatekintő történések pontos leírását jelenti. Nem tudom elfelejteni a pillanatot, amikor az ezerkilencszáznegyvenes évek végén apám mellett álltam a gyárudvaron, s éppen bőrkabátos emberek államosították a gyárát. A fehér köpenyének zsebéből nemcsak a pénztárcáját, de a logarlécét és a Mont Blanc-tollát is elvették: mondván, ez az állam tulajdona. Nem tudom elfelejteni a hetvenes éveiben járó Ozoray Schenker Zoli bácsit, a hatalmas termetű katonatisztet, Magyarország 1912. évi kardvívó olimpiai bajnokát, aki az ötvenes évek elején Diósdról kerékpárral érkezett a Római fürdőre, hogy kis juttatásért vívni tanítsa tanítványait. Osztályidegen volt, a „nép ellensége”, még nyugdíját is elvették. Tőle tanultam a többi között fegyelmet, kitartást és az újrakezdés fontosságát. Mély nyomot hagyott bennem 1956. A szovjet hadsereg másodszor lőtte szét Budapestet, a Belvárost. A Móricz Zsigmond Körtéren a Molotov-koktélokkal harcoló három osztálytársammal végzett az orosz katonák dumdum-golyója. Azokban a hónapokban az ország többsége egyet akart: szabadságot és hogy a ruszkik menjenek haza. Sajnos azóta sem volt ennyire egységes a nemzet. A rendszerváltást nagyon akartuk, nagyon akartuk a szovjetmentes Magyarországot, akartuk a parlamentáris demokráciát, a jogállamot. Miután a rendszerváltásnak volt kifutási ideje-nem úgy, mint az 1956-os forradalomnak és szabadságharcnak, így előbb-utóbb kiderült, hogy egyesek nem rendszert akartak váltani, csak rengeteg pénzhez, vagyonhoz jutni. Mások, főként a balliberálisoknak nevezett oldal, most nem a volt Szovjetuniót akarták kiszolgálni, hanem gátlástalanul a Nyugatot, a multinacionális érdekeket, feladva ezzel hazánk nehezen kivívott függetlenségét, önállóságát. ”