„Néha elgondolkodom, hogy mi, katolikusok egyáltalán akarunk-e papi hivatásokat. Értelmes gondolatnak tűnik megítélni az emberek szándékát a szokásos cselekedeteik alapján. Ha valamiféle kísérleti dolgot csinálok a főiskolai óráimon, és a tehetséges diákok egy jelentős része otthagyja a kurzust, ha ragaszkodom az elképzelésemhez, megpróbálhatom újra egy módosított formában. De ha a tehetséges diákok megint faképnél hagynak, és és akkor sem tágítok az ötletemtől, a józan eszű megfigyelő érthetően arra jutna, hogy egyszerűen engem nem érdekel, ha otthagynak a diákok. (…)
A mi egyházmegyénkben, amelyhez több mint százezer katolikus tartozik, nincs szeminarista. Ezt szó szerint értem: egy sem. Az előző tíz évben két papot szenteltek, egyikük otthagyta a papságot, hogy megházasodhasson. A templomok mindenfelé bezárnak. A mi megtermett plébánosunk öt templomban kell misézzen húsz mérföldes körzetben. Nebraska és Lincoln kőhajításnyira lévő egyházmegyéiben, amelyekben kevesebb, mint százezer katolikus lakik, 48 szeminarista van, minden plébánián legalább két pap, nem zárnak be templomokat, és sok az iskola is. A nyilvánvaló kérdés az, hogy miért nem próbálja meg mindenki azokat a dolgokat, amiket Lincolnban csinálnak, pontosabban pedig az, hogy miért nem hagynak abba kilenc-tíz olyan gyakorlatot, amelyet Lincolnban sosem csináltak.
Összegyűjtöttem pár dolgot, hogy mit kell tenned, ha ki akarod nyírni a papi hivatásokat az egyházmegyédben – és nagyszerű pozícióban vagyok ezek megfigyeléséhez:
Higítsd fel a hitet! A harcosok akarnak valamit, amiért harcolhatnak. Légy benne biztos, hogy nincs semmi, amiért harcolni lehet. Ne hirdesd az egyház teljes tanítását. Sose beszélj korunk szörnyű bűneiről. (...) Tégy úgy, mintha mindenki, akit nem Hitlernek hívnak, a mennybe jutna, mert valami közepes, természetes kedvesség elég a Mindenható kedvére tenni. (…) Sose sugalld, hogy a hit az örök élet vagy halál kérdése.
A Szent Áldozatból csinál uzsonnát. Szabadulj meg a maradék szentélyrekesztő rácstól. Győződj meg róla, hogy mindenki a kezébe veszi az Eucharisztiát, mint egy szerencsekekszet. Mondd nekik, hogy utána maradjanak állva. Érd el, hogy az emberek ne tudjanak térdelni a mise közben. Tedd bonyolulttá a gyónáshoz való járulást. Kezeld ezt lényegtelenként.
Kopaszd meg az oltárt! Vannak festmények a templomodban? Meszeld le vagy akaszd le őket! Van egy régi főoltár a szentélyben? Fűrészeld szét és használd tűzifának! Még jobb, ha lebontasz két-három régi templomot, és építesz egy újat, ami úgy néz ki, mint egy tornaterem. (…) Szabadulj meg a népművészet minden eredeti nyomától, vagy az egyház nagyszerű művészeti örökségétől! (...)
Zárd be az iskoláidat. Ad át őket a kormánynak, ahogy Kanadában csinálták. Végy föl szekularistákat tanítani, vagy még jobb, ha katolikusokat veszel föl, akik gyűlölik az egyházat. (…)
Légy puhány! Szabadulj meg minden olyan himnusztól, amiben bármilyen szó esik a keresztény katonaságról! A maradék himnuszokat heréld ki! Vagy még jobb, ha olyan himnuszokat részesítesz előnyben, amelyek amolyan édes fiúkának mutatják be Jézust! (…) Hagyd, hogy a nők vezessék az zenei szolgálatot, főleg olyanok, akik szeretnek szerepelni! (…) Hagyd, hogy a lányok idétlen táncokat adjanak elő a templomhajóban! (…) Részesíts előnyben mindenféle hangszert az orgonával szemben! (…) Ministráljon annyi lány, amennyi csak lehetséges! Bizonytalanítsd el a ministrálni akaró fiúkat! Ne adj nekik semmi fontos teendőt! Foglalkoztass annyi női lektort, amennyit csak lehet! Ha már a lányoknak is túl mézes-mázos a mise, foglalkoztasd az öregasszonyokat mint akolitusok, akik úgy szorgoskodnak az oltár körül, mintha egy partira terítenének asztalt!
Sose sugalld, hogy az egyháznak bármilyen okból is szüksége volna férfiakra! A „férfit” tedd ocsmánysággá! (…) Kajáld be a hülye feminista szöveget arról, hogy a keresztény nőket kétezer évig elnyomták!
És imádkozz a hivatásokat, miután mindent megtettél, hogy egy se legyen.”
Anthony M. Esolen a Providence College angol irodalom tanára, számos kötet szerzője, az Isteni színjáték fordítója.