„Néha elgondolkodom, hogy mi, katolikusok egyáltalán akarunk-e papi hivatásokat. Értelmes gondolatnak tűnik megítélni az emberek szándékát a szokásos cselekedeteik alapján. Ha valamiféle kísérleti dolgot csinálok a főiskolai óráimon, és a tehetséges diákok egy jelentős része otthagyja a kurzust, ha ragaszkodom az elképzelésemhez, megpróbálhatom újra egy módosított formában. De ha a tehetséges diákok megint faképnél hagynak, és és akkor sem tágítok az ötletemtől, a józan eszű megfigyelő érthetően arra jutna, hogy egyszerűen engem nem érdekel, ha otthagynak a diákok. (…)
A mi egyházmegyénkben, amelyhez több mint százezer katolikus tartozik, nincs szeminarista. Ezt szó szerint értem: egy sem. Az előző tíz évben két papot szenteltek, egyikük otthagyta a papságot, hogy megházasodhasson. A templomok mindenfelé bezárnak. A mi megtermett plébánosunk öt templomban kell misézzen húsz mérföldes körzetben. Nebraska és Lincoln kőhajításnyira lévő egyházmegyéiben, amelyekben kevesebb, mint százezer katolikus lakik, 48 szeminarista van, minden plébánián legalább két pap, nem zárnak be templomokat, és sok az iskola is. A nyilvánvaló kérdés az, hogy miért nem próbálja meg mindenki azokat a dolgokat, amiket Lincolnban csinálnak, pontosabban pedig az, hogy miért nem hagynak abba kilenc-tíz olyan gyakorlatot, amelyet Lincolnban sosem csináltak.
Összegyűjtöttem pár dolgot, hogy mit kell tenned, ha ki akarod nyírni a papi hivatásokat az egyházmegyédben – és nagyszerű pozícióban vagyok ezek megfigyeléséhez: