Mi a kapcsolat a Jobbik és a Betyársereg között?

„A Betyársereg és a Jobbik közötti kapcsolat állandó témája volt, mindhárom választás során, az ATV-nek és más hasonszőrű médiának. Öntsünk tiszta vizet a liberális újságírók poharába! Milyen a kapcsolata a pártnak, és milyen Vona Gábornak, a betyárok családjával?

A két szervezet között nincs formális kapcsolat. A Betyársereg egy civil mozgalom, a Jobbik egy politikai párt, és én azt vallom, hogy mindenki tegye a maga dolgát, és ha azt jól, lelkiismeretesen és igaz módra teszi, akkor nagy baj nem lehet. Amit Ti tesztek, az a Ti felelősségetek, nem az enyém vagy a Jobbiké, és ez fordítva is igaz. Betyárseregnek vannak olyan jegyei, amelyek a Jobbik számára vállalhatatlanok, de ez nem jelenti azt, hogy beállunk a liberális kórusba bégetni. Nagyon fontos az is, hogy bár a két szervezet között nincs formális kötődés, ez nem akadályozza meg azt, hogy a tagok között létezzen informális vagy akár baráti kapcsolat, hiszen a nemzeti oldal – sajnos – nem olyan nagy család. Sokan csapódnak, csapódtak hozzá, de azért a régi arcok szinte szagról ismerik már egymást. Nekem is vannak betyár barátaim, és azt is vállalom, hogy Zsolttal, a vezetőtökkel is jóban vagyok. Más karakterek vagyunk, de nyilván nem véletlen, hogy ő a Betyársereget vezeti, én meg a Jobbikot. Nem egymásra kell hasonlítani, hanem mindenkinek a dolgát kell végeznie, ahogy azt már fentebb is mondtam.

Milyen jövőbeni szerepe lehet, akár egy Jobbik kormány alatt, a Betyárseregnek?

Nyilván a törvények betartása és betartatása a Jobbik kormány alatt fő prioritást fog élvezni. A változás talán abban lesz a leglátványosabb, hogy a törvényeket nem úgy fogjuk szabni, hogy az a nemzetben gondolkodó mozgalmakat üldözze, hiába nem követnek el semmilyen törvénytelenséget, másrészt pedig a törvény szigora elsősorban azokra fog lesújtani, akik a közrendet, a köznyugalmat és a társadalom működését veszélyeztetik. 

(...)

Sokan vádolják az utóbbi időben a Jobbikot és személyesen Önt is azzal, hogy az iszlám barát politikát folytat. Miért fontos a Törökországgal való jó viszony?

Törökország rokonként, barátként tekint Magyarországra. Az a turáni tudatú értelmiség, amely a két világháború között még jellemezte Magyarországot, Törökországban még mindig meg van. A 17 milliós Isztambul egyik sugárútját »Magyar testvérek útjának« hívják. A magyarokat lépten-nyomon ölelgetik. Az egyik leggyakoribb fiúnév náluk az Atilla. És még sorolhatnám. Tud nekem még valaki ilyen világhatalmat mondani? Pedig szövetségesekből nem állunk jól. Törökország gazdasága bombaerős, az egymilliós hadseregével a NATO második legerősebb állama az USA után, a befolyása egész Ázsiára óriási és Európára is komoly erővel tud hatni. Szívesen beszélgetek bárkivel arról, miért kell szeretnünk a törököket, de ha valaki ezt zsigerből elutasítja, akkor legalább a pragmatikus érveket értse meg, és lássa be, ez Magyarország számára egy fontos kitörési pont lehet.

A politikus után ismerkedjünk meg a hazafival. Van, aki a mozgalmár életet választja, van, aki a politikusit. Mi vitte arra, hogy belevágjon a politika mocskos világába?

Mozgalmárként kezdtem, aztán a mozgalom párttá alakult, én meg elindultam ezen az úton. Inkább egy folyamat volt, nem egy egyszeri döntés. A Jobbik egyre komolyabbá vált, és amikor választóvonalhoz értem, amikor mindig vállaltam a folytatást. A politika mocskos, de nekem éppen ezért nagy kihívás is. A hivatásom egyfajta életkísérletként fogom fel, amelynek lényege, hogy abban a szakmában, amit politikának hívunk, hogyan lehet becsületesnek maradni, államférfi módjára viselkedni, egyszerre Isten országát és a magyarok hazáját építeni. Nem egyszerű, azt bevallom, de mindig is arra vágytam, hogy valami rendkívüli, valami nagy dologban vegyek részt, hogy valamire feltehessem az életem. A maradjunk inkább otthon, élvezzük a nyugalmat, gyűjtsünk inkább vagyont, meg hasonlók, engem nem érdekelnek.

A család, még útja kezdetén, támogatta ebben a végeláthatatlan küzdelemben? Ha jól tudom már az ősei is aktívan szerepet vállaltak nemzetünk harcaiban.

Igen, a nagyapám, Vona Gábor a Torda melletti páncéloscsatában esett el, így amikor a nevemen viccelődnek, nagyon pipa vagyok, mert azt úgy élem meg, hogy az ő emlékét gyalázzák. Édesapámnak nélküle kellett felnőnie, és ez a tragédia, amely akkoriban nagyon sok családot érintett, engem is nagyon megérintett, amikor felcseperedve képes voltam felfogni. A családom egyébként teljesen egyszerű paraszti család, akikbe az előző rendszer belenevelte, hogy »kuss« a szavuk. Ezért a szüleim – bár nagyon büszkék rám – de mindig is féltettek a Jobbiktól. A feleségem is paraszti családból származik, így ott is ugyanez a helyzet. Persze egy ilyen vállalás az egész családot magával rántja, nem lehet neutrális senki, ha a férje, gyermeke, veje a Jobbik elnöke lesz. Együtt élnek vele nap, mint nap. Aggódnak, szenvednek, büszkék, örülnek, csalódnak, minden, ami ezzel jár. A feleségem mindenben támogat, és bár ez neki és a kisfiamnak jár a legtöbb lemondással, otthon szerető közeg vár. Ez pedig elengedhetetlen.

(...)

Vannak, akik a nemzeti oldalon is ideológiákhoz kötik a szerepvállalást. Önt milyen iránytű segíti útja során?

Azt sokan tudják rólam, hogy mennyire nagyra tartom Hamvas Bélát, Prohászka Ottokárt vagy Julius Evolát, mint ahogy azt is, hogy Baranyi Tibor Imre, tradicionális gondolkodó az egyik fő tanácsadóm szellemi kérdésekben. Ami az ideológiákat illeti, nagyon óvatos és távolságtartó a karakterem, mert istenfélő ember vagyok. A világban és mindenben azt keresem, mi az, ami Istenhez tartozik, és mi az, ami nem. Az ideológiák emberi kéz alkotta eszmerendszerek, amelyek persze szolgálhatnak istenes célokat is, de ettől még magukon viselik az emberi gyarlóság és tökéletlenség nyomát. Mindezek okán én a legfontosabb iránytűt igyekszem követni, ez pedig Isten. Római katolikusként, de nyitottan és megértően más egyházak és más vallások tanítása felé is.

Aki követi munkásságát az láthatja, hogy még a politikusi küldetése mellett is aktív családi életet él. A kisfiát, hogyan neveli a nemzeti gondolatra? Mit üzenne a gyermeket vállaló fiataloknak, hogyan neveljék helyesen utódjukat?

A politikusok magánélete nagy érdeklődésre tart számot, így két választása van az embernek. Vagy óvja minden áron, vagy bepillantást enged abba. Mivel úgy láttam, hogy az én esetemben az első lehetetlen, ezért vállaltuk a másikat. De kerülni szeretném azt, hogy én bárkinek magánéleti tanácsokat adjak, valamiféle »én mindenhez értek«szerepben tetszelegjek. A családi élet – ha bevallja valaki, ha nem – rettenetesen nehéz a huszonegyedik században. Minden nap meg kell küzdeni érte, mert az egész nyugati világ main stream-je a család intézménye ellen van. Nagyon nehéz jó férjnek vagy jó apának lenni. Azt, hogy én ezt bevallom, és nem próbálok idealizált, amerikai vigyoros, polkorrekt szerepet mutogatni, a saját döntésem. Ezzel az őszinteségen túl az a szándékom is megvan, hogy üzenjek minden családnak, akik küzdenek egymásért, hogy nyugi-nyugi, senkinek sem egyszerű, még annak sem, aki egy egész pártot vezet. Egyébként tényleg úgy gondolom, hogy saját magunkat uralni, vagy egy családot jól vezetni nehezebb, mint egy pártot. Aki az első kettőre képes, az a harmadikra is. Akik gyermeket nevelnek pedig azt üzenem, hogy a szeretet mellett, ami természetes, szigorúságot és rendet is mutassanak a gyermekeik felé. A mai fiataloknak nem csak szeretet-, de rendhiányuk is van. És ezt nem szavakban kell tenni, hanem példamutatással. Hiába mondja az apa, »tanulj, fiam, mert ez fontos«, ha közben a gyerek azt látja, hogy az apja minden adódó alkalommal lerészegedik.

Terveznek még gyermeket?

Igen, nyitottak vagyunk egy újabb gyermek érkezéséhez. Benedek még azelőtt született, hogy a Jobbik elnöke lettem. Az elmúlt 8 év nagyon zavarosra és emberpróbálóra sikeredett, és bár a jövő sem lesz sokkal egyszerűbb, de szeretnénk egy testvért mindenképpen. Majd a Jóisten dönt.

Mi az üzenete azon fiatalok, akár gyermekes családok számára, akik a kilátástalanság miatt külföldi emigrációba kényszerültek?

Sokan elítélik őket a nemzeti oldalon azért, mert elmentek a hazájukból, de én nem veszem az erkölcsi bátorságot ehhez. Én is nagyon sajnálom, hogy ennyi tehetséges és hazáját szerető fiatalnak és családnak el kellett mennie, de megértem őket. Megértem, hogy a megélhetés és a jövő hiánya miatt így döntöttek. Ezért én nem elítélem őket, hanem csupán egy dolgot kérek tőlük. Annak idején megfogadtam, hogy akárhogyan is, de visszaveszem az elesett nagyapám nevét. Arra kérem őket, hogy fogadják meg magukban, hogy akármilyen nehéz is lesz a döntés, akármennyi dolog is köti majd őket oda, ahol most vannak, egyszer visszajönnek. Ígérjék meg, ne nekem, hanem maguknak, hogy nem veszítette el őket a hazájuk. Én számítok rájuk, és azért dolgozom a Jobbik elnökeként, hogy a magyar jövőt velük együtt építhessük majd.”