Trafikügy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága előtt – A széttartó alapjogvédelem tanulságai

„Maga a döntés a strasbourgi gyakorlat fényében nem okozott meglepetést. Annál inkább szokatlanok viszont az ítéletnek az »önkényesség határán« mozgó koncessziós eljárással kapcsolatos fenti megállapításai, amelyekkel a Bíróság – a hatásköreit feszegetve – nem pusztán az Egyezménnyel való összhangot vizsgálta, hanem lényegében konkrét javaslatokat is megfogalmazott a szabályozás kívánatos tartalmát illetően. Ezt az ítélethez fűzött közös párhuzamos indokolásukban az izlandi Spano és dán Kjølbro bírók szóvá is tették.

Az Alkotmánybíróság ugyan elvi éllel korábban (például itt vagy itt) többször hangsúlyozta, hogy tulajdonvédelmi felfogása összhangban van az Egyezménnyel és a Bíróság gyakorlatával, a 3194/2014. (VII. 15.) AB határozattal más trafikosok összevont ügyében a testület mégis eltérő következtetésre jutott, mint a strasbourgi Bíróság. Az Alkotmánybíróság szerint nem sérült a dohány-kiskereskedelem további lehetőségétől megfosztott trafikosok tulajdonhoz és szabad vállalkozáshoz való joga, hiszen az üzleteik megmaradtak, ahol szabadon tevékenykedhetnek »mindazokban az üzletkörökben, amelyekre a működési és hatósági engedélyük kiterjed«. Emellett a trafiktörvény számukra is lehetőséget ad koncessziós pályázat benyújtására, így továbbra is végezhetnek dohány-kiskereskedelmi tevékenységet, »amennyiben megfelelnek a megváltozott jogi szabályozásban foglalt feltételeknek« [mindkét idézet a határozat indokolásának 21. pontjából]. A fiatalkorúak egészségének védelme és az általános népegészségügyi szempontok alapján szükségesnek ítélte az Alkotmánybíróság a korlátozást, lényegében azon az alapon, hogy a törvényhozót szabad mérlegelési jog illeti meg, ami alapján, ha a jogkorlátozásnak van indoka, akkor szükséges is. Az intézkedés arányosságának vizsgálata azonban elmaradt. Az Alkotmánybíróság ugyanis nem mérte össze az elérendő célt a jogkorlátozás mértékével, a többségi határozat ehelyett egyszerűen arányosság helyett a célra való alkalmasságról beszélt. A panaszosok ugyan hivatkoztak a strasbourgi gyakorlatra is, az AB határozat azonban egyáltalán nem foglalkozott a kérdéssel. A két bírói fórum eltérő megállapításai különösen érdekesek a 61/2011. (VII. 13.) AB határozat fényében, amelyben a testület kimondta, hogy az Alkotmánybíróság által nyújtott alapjogvédelem szintje semmiképpen sem lehet alacsonyabb, mint a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága által kibontott jogvédelem szintje, illetve elvi éllel rögzítette, hogy az Alkotmánybíróságnak akkor is követnie kell a strasbourgi joggyakorlatot és az abban meghatározott alapjogvédelmi szintet, ha saját megelőző »precedens-határozataiból« ez kényszerűen nem következne.”