Buzánszky Jenő emlékére

Amondó vagyok én is, hogy amikor a magyar játékosok úgy lépnek majd a pályára, ahogyan azt teszi oláh testvérék többsége, amikor játékkezdőskor, vagy az aktuális csere megejtése után lehajolnak, s miután kezükkel megérintették a gyepet, majd pedig azonnal ugyanazt a kezet az ajkaikhoz emelik. És ezután keresztet vetnek általa Jóisten iránti őszintén érzett hálájuk kifejezéseképpen; nos, ha a magyar játékosokban is lesz legkevesebb félannyi hit, mint van az oláh kollégáikban, akkor beszélhetünk majd újra aranycsapat szárba szökkenésének reményéről. De ezenkívül még volna más összetevő is, amelyik könnyen közrejátszódhat egy új magyar világverő focicsapat létrejöttének megvalósulásában. És ez lényeges tényező nem más lenne, mint az a tagadhatatlan valóság, hogy nekünk, magyaroknak létezik egy elsődleges kárpát-medencei énünk, amelynek a tudatalattinkban való megállapodása nélkül, mi mindig is csupán egy torzszülemény béna ember teljesítményeit fogjuk produkálni mindenkor, és ez akár részünkről még a focira is érvényesíthető lehetne. Tehát mindaddig, amíg nem alakul ki bennünk egy, az egy és oszthatatlan Kárpát-medence térségben egységesen gondolkodni képes új nemzettudatunk, eladdig ne is reméljük azt, hogy az új magyar jövőt építeni szándékozó próbálkozásaink bár részben is sikerrel járhatnának! Nem, mert jóisten nem ismeri a félmegoldások fogalmát! Vagy időben tudatosul bennünk a ránk bízott mindenkori kárpát-medencei védőőrzői szerepkörünk, vagy ha nem, végleg beszorulván a jelenlegi csonka-országunk körülményei közé az elkövetkezőkben minden időkben csupán halovány másolatai lehetünk majd másként, Kárpát-medence régió szinten kiteljesíthető önmagunknak. Esetünkben nem létezik a vagy és vagy eshetőségének választási lehetősége. Számunkra csupán egy bejárható egyenes út létezik, és ez a megállapítás érvényes lehet részünkről bármily felmerülő értelemben. Amely Jóisten által részünkre felfedezni szánt, ránk váró egykori nagy-magyarországi Kálvária utunk egyes szakaszait újra meg újra sorra bejárván, s ott a helyi emberekbe, épületekbe, s főként kövekbe, talpalattnyi földbe bekódolt lélekébresztő, új értelem aktiváló erőtér kisugárzások delejező hatása által messzemenően megérintetvén, születünk majd teljesen észrevétlen újjá, egyik-pillanatról a másikra legteljesebb értékű igazi önmagunkká válván, mikor is többek leszünk eddig elért bármely legjobb önmagunknál. És hiába is keresnénk majd azt a pontos időpillanatot amikor ez csoda meg fog történni velünk, csak egyszerűen ott leszünk részei leszünk egy álomszerű folyamat csodálatos sodrásának, és mire szólanánk már, egy teljes nagy világ fogja visszanyerni emberibb arcát általunk. És onnan kezdve lesz, hit, becsület és nagyfokú emberi tisztaság még a sporttok háza táján is és csak az fog érvényesülni Istenigazából a különböző sportjátékokban, aki kellő mennyiségű munkát is fektet majd a teljesítményébe. Tehát a minden időbeni alkotási képességünket ez a bennünk kialakuló kárpát-medencei magyarságtudatunk fogja majd felpörgetni az elérhető maximális teljesítményfokozatra, az fogja majd megerősíteni kitartásunkat is, meg a mindenkori lehető legjobb megoldásokért való ragaszkodásunkat. Gigászi méretű ránk háruló munkánkat nem lennénk képesek végigvinni az esetben sem, ha ezzel egy időben nem döbbenünk rá egy létező másik magyar énünk belénk eredendő magyarságőserőt elhozni képes realitására, amely magunkra találásunk abban nyilvánul meg, hogy visszatalálunk egykori ázsiai őshazánkba, a turáni mezőkre vagy bár kaukázusi egykori állomáshelyünkre.

Rémember válogatott és a tavalyi Vb Én ha tőlem függne nemcsak Tóth II. Józsefet ünnepelném, mint az aranycsapat egykori tagját, hanem idevenném az akkori válogatottban megfordult összes kerettagot, mert hiszen azok a srácok egytől-egyig cselekvően hozzájárultak nemzeti válogatottunknak az ötvenes évekbeli rendkívüli futballsikereihez. És kezdeném a sort az előző, Sárosi, Titkos, Zsengellér féle válogatott csapattal, őket is kinevezném az első létezett aranycsapatunkká, majd csak utána jöhetnének Puskás Öcsiék részemről ebben a mindenkor is ránk jellemző mániánkban általunk megalkotásra kerülő végső rangsorolási felállításban. Mindenesetre, amíg a magyar állam nem követeli vissza a tőle most már bizonyítottan csalással elorrozott Vb aranyérmet, eladdig nincs is mit beszéljünk a nemzeti focista nagyjaink előtt lerovandó végső tisztelgésről! A német csúnyán megloptak minket az 1954-es berni Vb döntőben, és ez a Vb meglopási történet nem kezdődött ott, mint ahogyan a nagy „munkabírású” Fritzék máig ugyanabban a rossz csukában sántikálnak Vb megcsalási ügyben! És nem mi voltunk az elsők, akik ráfáztunk Fritzék csillapíthatatlanul nagy Vb megnyerési kedvére! Nyertek volna uraságáék Vb-t már 1950-ben is, csakhogy akkor egy másik Vb, az épp befejeződött világháború miatt Fritzeink a brazíliai Vb idejére letiltattak. Ezért jobb híján minden akkoriban meglévő bevethető játékmegcsalási technikájukat a brazil – uruguay Vb döntő alkalmával ültették gyakorlatba, olyképpen, hogy az uruguayi játékosokat doppingolták először kísérletképpen a brazilok ellenében. És ettől az időponttól kezdődően minden foci világversenyre rávetül a németek által alkalmazott doppingolások széles tárházának az árnyéka. Például érdekességképp érdemes megjegyezni, hogy úgy 1974-ben, mind pedig a legutóbbi Vb előtt Fritzék a magyar válogatotton próbálták ki a bevetendő új szer hatását, csupán ezennel annyi volt a különbség az eddig alkalmazott bevett gyakorlathoz képest, hogy az új szert Fritzék a velük szövetséges hollandokon keresztül próbálták ki az általunk elveszett hírhedt 8-1-es mérkőzésen. És e legutóbbi Vb alkalmával könnyen fel lehetett deríteni egy nagyon is megvalósulni tűnő a németajkú válogattak, a dél-amerikai csapatok egésze (a brazilt kivéve), és a franciák között létrejött kartellszerűen működő közös sarzsizási rendet. Melynek során a német wunderteam direktbe vagy áttételes formában, az általuk felkarolt csicskásaik révén sorra ejtették ki a lehetséges-potenciális más országok béli nemzeti válogatott riválisaikat. S meneteltek így elejétől a végéig egyik doppingolási cselekményből a másikba elmerülvén, el gészen a végső győzelem eléréséig. Amely Vb győzelemnek mindenképpen meg kellett lennie, hiszen a Führer születésének 125. Évfordulója és egyben az új negyedik Birodalom megszületésének méltóképpen kellett adózni. Még Merkel-né első Vb stadionbéli jelenésén is a német válogatott sikeres szereplését üdvözölendő, maximális precizitással törekedett minden mozdulatával az egykori paranoiás Führer-re emlkeztetni! Hogy miként működött ezennel az elillanó szeres doppingolása Fritzéknek? Ehhez főként meg kellene vizsgálnunk azokat a karpántokat, illetve az alattuk rejtőzködő bűnjeleket, amelyek részben világosan árulkodhatnának Fritzék által tavaly bemutatott gátlástalanul fékezhetetlen törtetési lendületéről. Az egyes német játékosok és felkarolt csatlósaik által produkált teljesítmények között az új szer, az elillanó doppingszer térképezhető fel bűnösként, amelynek a bevetése úgy működhetett, hogy kóbor kutyákon, patkányokon kitenyészett bolhákból kivont hatóanyagokat befecskendezvén a sajátjaikba érték el azt a teljesítménynövelő hatást, mely által mindenkit apelláta nélkül hazavágtak. Maga szer hatása is addig tartott, akár egy bolhacsípés, és még az is megállapítható volna róla, hogy esőzések esetén a kikísérletezett csodaszer könnyen taccsot mondhat. A tavaly a brazilok és argentinok pontosan úgy sírhattak, ahogyan a mi apáink értetlenkedtek az 1954-es Vb döntő után. Bizonyítás! Amikor természetest messze fölülmúló események történnek, ilyenkor agyunk nem lévén képes feldolgozni a ráerőltetni szándékozott mesterségesen kreált valóságot, egy adott pillanaton túl értelmünk bemondja az unalmast és ilyenkor vulkánszerűen felszínre törnek a tudatunkban bekerült értelmezhetetlen információk által keltett rövidzárlat következtében feléledő csillapíthatatlan vad indulataink. És ezt láthattuk a brazil-német játék, illetve az argentin-német Vb döntő alkalmával! Hogy a szúnyog csípné meg, nemhiába építettek maguknak Fritzék Brazíliában saját hotelt a Vb-n ott tartózkodásuk idejére!

Hogy legyen egy kis teteje is ennek az 1954-esVB döntő ügynek! Lipcse — A magyar futball máig legfájóbb sebét tépte fel a lipcsei egyetemen bemutatott dokumentummal Dorothee Alfermann (60). A professzorasszony közölte a „Dopping a német sportban" címet viselő kutatás első eredményeit. Az adatok szerint doppingolták az addig verhetetlen Aranycsapatunk 1954-es vb-döntőbeli ellenfelének, a nyugatnémet labdarúgó-válogatottnak több játékosát! Már a 3:2-re elveszített finálé 50. évfordulóján Walter Brönnimann, a berni Wankdorf-stadion pályagondnoka is beszélt erről. – A döntő után takarítás közben több üres ampullára bukkantunk a német öltözőben. A vízlefolyó rácsa mögé dugták mindegyiket – mondta Brönnimann. A mostani tanulmány szerint a német válogatott masszőre adta be a focistáknak az amfetamint (teljesítménynövelő szert) tartalmazó Pervitint. – Már többször felvetődött, hogy doppingoltak a németek, de senki sem tudta bizonyítani. Fáradhatatlannak tűntek, de világbajnoki döntőről volt szó – mondta az Aranycsapat jobbhátvédje, Buzánszky Jenő (85). Ő hat éve, amikor először vetették fel a doppingolás lehetőségét, arról is beszélt, tudomása szerint több német focista kórházba került a meccs után.

Nekem még mindig furcsa,hogy a futballisták mit keresnek a Bazilikában??