Kocsis Máté nyilvánosan kért bocsánatot Magyar Péter édesanyjától

2026. június 12. 12:09

A Fidesz korábbi frakcióvezetője reagált az új kormánypárti többség döntésére, amely elutasította mentelmi jogának felfüggesztését.

2026. június 12. 12:09
null

Bő két héttel azután, hogy a parlament „tiszás többsége” nem adta ki a mentelmi jogát egy magánvádas ügyben, Kocsis Máté Facebook-bejegyzésben reagált a kialakult helyzetre. A Fidesz korábbi frakcióvezetője felidézte: ő maga igennel szavazott a mentelmi jog felfüggesztésére, ugyanakkor az új kormánypárti többség elutasította azt.

Kocsis szerint az ügy körül azóta konteók jelentek meg, amelyek „olykor az őrület határát súrolják”. Hozzátette ugyanakkor, hogy álláspontja szerint semmi rendkívüli nem történt, mivel az Országgyűlés gyakorlata magánvádas esetekben többnyire az, hogy nem függeszti fel a mentelmi jogot.

A politikus a bejegyzésben az ügy hátterét is ismertette. Mint írta, az eset egy tavaly decemberi kampányrendezvényen készült Mandiner-interjú egy részletéhez kapcsolódik, amely Magyar Péter édesanyjára vonatkozott, és amelyet a miniszterelnök sérelmesnek talált. A konkrét kijelentést nem idézte, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy több okból is vállalta volna a bíróság előtt zajló vitát.

Érvelése szerint közszereplők között, közügyben és kampányhelyzetben elhangzó kijelentéseknél magasabb a tűrésküszöb, és egy esetleges bírósági döntés később hivatkozási alapot is teremthetett volna a nyilvánosságban. Kocsis szerint azonban az lett a politikai konszenzus, hogy a parlamenti felszólalása „inkább ne” történjen meg, mivel a Tisza többsége úgysem adta volna ki a mentelmi jogát.

A politikus bejegyzése végén közölte: 

„EZÚTON MEGKÖVETEM DR. ERŐSS MÓNIKÁT, ÉS BOCSÁNATOT KÉREK TŐLE AZ ÁLTALA SÉRELMEZETT MONDATOK MIATT!”

Hozzátette, abban bízik, hogy Magyar Péter is hasonló lépésre szánja el magát a jövőben. „Mert neki is lesznek még mentelmi ügyei, melyekben a szintúgy védve marad majd.” 

Nyitókép: MTI/Komka Péter

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Treeoflife
2026. június 12. 16:49
ben2 2026. június 12. 12:20 "Magyar Péter édesanyjának kellene bocsánatot kérnie a magyar néptől, hogy "nem tanította meg szeretni" és egy narcisztikus pszichopatát szabadított az országra." Jerry52ben2 2026. június 12. 13:10 "Orvoshoz kellett volna vinni." Ha ezért az anyja okolható (már pedig úgy tűnik, igen), akkor az anyja esete is orvosért kiált. Épelméjű anya a gyerekét nem áldozza föl a saját karrierje érdekében, csak egy eleve beteg elme. Persze, ha azt nézzük, hogy talán még pályát vagy szakmát sem választhatott, hanem kijelölték neki az utat - függetlenül attól, hogy egyáltalán a kölyke erre alkalmas-e - akkor még az is érthető, hogy tanulás és tudás nélkül kapott ez az idióta jogi diplomát. Innentől viszont egyenes út vezetett ehhez a deformált elméhez. Mi bűnhődünk leginkább miatta, mivel így egy eltorzult elmebeteg vezeti az országot.
Válasz erre
10
0
Treeoflife
2026. június 12. 16:39 Szerkesztve
magyar-1977 2026. június 12. 14:44 magyar-1977 The Loner 2026. június 12. 14:44 "Ma is leszoptad a csokist egy szendvicsért?:DDDD" Ezt magadnak írtad? Te annyira hülye vagy, hogy az már orvosért kiált. Fogalmad sincs, hogyan kell kezelni a kommentfalat, ebből adódóan ennyire bénán rajtad kívül senki nem kommentel. Értem, hogy "címlapra" akarsz tenni minden választ is, hogy minél többen olvassák, de azért gondolkodhatnál is, ha egyáltalán még van mivel, és másoktól tanulhatnál, hogyan csinálják. Rohadt jól megfizethetnek, ha ezt a bárgyú bénaságot is bevállalod - egy beteg állat vagy.
Válasz erre
7
0
kiss.istvan770
2026. június 12. 16:22 Szerkesztve
Nem nézek minden parlamenti cirkuszi előadást, ezért nem tudom, hogy mit mondott Kocsis Máté. Ugyanakkor az a meggyőződésem, hogy Peti kevés tehetséggel, de normálisnak születhetett. Valahol egy adminisztrátori munkára alkalmas lehetett volna, de a szükséges adottságok nélkül, családi hagyományból jogi pályára kényszeríthették. A neveltetése okozhatta a súlyos kisebbségi tudatát, mentális zavarát, amit megalapozatlan nagyképűséggel kompenzál és bohócot csinál magából. A tehetségtelensége és a jelenlegi pszichológiai állapota alkalmatlanná teszi vezető beosztás betöltésére. Az általános választójog egy komoly probléma, nagyon sok a logikus döntésre alkalmatlan ember. Ugyanakkor nincs reális mérce a választásra alkalmasság mérésére. Sok általános iskolai végzettségű ember van aki képes felmérni, hogy mi várható egy képviselő jelölttől, ugyanakkor ez nem mondható el minden diplomásról. Sok alkalmatlan diplomást képeznek, aki a saját életét is képtelen önállóan jól vezetni.
Válasz erre
8
0
formaegy-2
2026. június 12. 15:21
Előttem leszerepeltél! Kitartani egy parazita havi netto 1.3 millióért egy tanulatlan, szavazókat nem hozó, sőt!, inkább elüldöző senkit, mert jól tudott nyalni, mindent megmagyaráz, hogyan mentek a dolgok. A többit már nem is említem. Szégyen, hogy képviselő lehetsz. Tudjuk, még mindig vannak (köztük te is) akiket meg kell tartani mert a "szűk" berek bozótja összefonódott ....
Válasz erre
0
5
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!