Hóvihar

„45 vagyok, nem drogozom, de nemcsak úgy mondom, ahogy szokták rocksztárok és politikusok, hanem tényleg nem. Őszintén: nincs is sok kedvem hozzá. De lassan muszáj lesz. Morális okokból. Tényleg, hogy nézne már ki?

Egyébként meg: dehogy nem drogozom. Drogozom, mint mindenki, mint állat, csak éppen a társadalmilag legmagasabb presztízsű drogfogyasztást volt szerencsém kifogni magamnak: akkora borbuzi vagyok, például, hogy Pálffy képviselőtársam adja a másikat. Meg ízfüggő, polgárilag, kérem, aki képes éjjel kettőkor feltépni a hűtőajtót, hogy vágjon magának egy darab kolozsvári szalonnát. 

(...)

Egyébként én leginkább egy még másikabb, sokkal pusztítóbb drogot tesztelnék, amit harmincas, jellemzően jogi végzettségű, gondosan nyírt frizurájú, igen határozott fiatalemberek fogyasztanak elképesztő étvággyal. A hatalom ez a drog. Mindennél addiktívabb. Hogy megmondhatod a másiknak, hogyan kellene, mit csináljon, hogy éljen, hogy te jobban tudod, és mindent jobban tudsz, hiszen átkavartad magad valahogy egy jogi egyetemen, egy kispályás futballcsapaton és egy pártalapszervezeten, egy választáson, és te elintézed, mindent elintézel, lenyomod a torkán, te képes vagy, mindenre képes, eltökélt, megállíthatatlan, mindig és minden körülmények között legitim, és csak te vagy legitim, nincsen más hozzád hasonlóan legitim, nincsen benned és nem férhet hozzád kétely: HATALMAS vagy. És bármikor kölcsönkérhetsz a szüleidtől félmilliárdot.”