„Párhuzamot lehet vonni a hongkongi tüntetések és a hazai, internetadó elleni demonstrációk között, mert ezek sok mindenben hasonlítanak egymáshoz: mindkettő egy konkrét kormányzati döntés visszavonása érdekében szerveződött, mindkettő elsősorban (középosztálybeli) fiatalokat mozgósított, mindkettő alapvetően az interneten szerveződött meg, egyiknek sem volt igazán markáns vezetője (illetve vezetői), mégsem váltak kifejezetten szervezetlenné (kisebb korai incidenseket leszámítva, melyeket később ki tudtak küszöbölni). Előtörténetüket tekintve azonban lényeges és jelentős különbség van a két demonstráció között. Hongkongnak ugyanis, amint azt a Brookings Institution a tüntetések okait feltáró cikkéből megtudhatjuk, van egy proteszt-hagyománya: 1989 óta rendszeresen sor került hasonló tüntetésekre, hasonló demográfiai összetétellel, különböző ügyek mentén. Ezzel szemben Magyarországon az elmúlt években ez az internetadó elleni tüntetéseken megjelenő, főleg városi, középosztálybeli, a baloldali és a liberális pártok problémafelvetéseire érzékeny közösség nem igazán mozdult meg. Legfeljebb a Milla tüntetéseire lehetne itt hivatkozni, de ezeken egyrészt a tömeg összetétele is eltérő volt, másrészt a mozgalom végső sikertelensége miatt nehéz és nem célszerű a jelenlegi demonstrációsorozatnak a Millához „kötnie” magát. Mindazonáltal a hongkongi példát alapul véve könnyen elképzelhető, hogy az internetadó elleni tüntetések a későbbi politikai mozgalmak előképei lehetnek.
A magyar és a hongkongi tüntetések közötti hasonlóság egyáltalán nem véletlen. Itt a tömegmozgalmak ama új formájának lehetünk a szemtanúi, amelyről a New York Times is írt, és amely az elmúlt évtized különböző fejleményei miatt sok szempontból elüt a korábbiakétól. Egyrészt a globalizációnak köszönhetően egyre többen dolgoznak vagy tanulnak más országban, mint ahol születtek, és így olyan tapasztalatokat szerezhetnek az ottani politikai berendezkedés működéséről, amelyek mozgalmi tevékenységre ösztönzik őket szülőhazájukban. Egyáltalán nem véletlen tehát, hogy a hazai tüntetéssorozathoz külföldön élő magyarok is csatlakoztak. Másrészt a kommunikációs technológiák fejlődése és a közösségi médiumok lehetővé teszik, hogy hagyományos szervezeti-intézményi háttér nélkül is gyorsan nagy tömegek verbuválódjanak össze egy-egy (népszerű) cél érdekében. Ez ugyanakkor a tömegmozgalmak politikai befolyásgyakorló képességét is megváltoztatja. Az internet elterjedése előtt egy komoly létszámú tüntetés megszervezéséhez vagy egy már egyébként is létező, intézményesedett szervezet szükségeltetett, vagy éppen a szerveződés folyamán jött létre ez. Ennek köszönhetően a demonstrációk jóval könnyebben tudták közvetlenül befolyásolni a »nagypolitikát«. Ez az új mozgalmak számára viszont jóval nehezebb, hiszen bár a tüntetők szociodemográfiai szempontból rendszerint viszonylag homogének (többségében fiatal vagy középkorú középosztálybeliek), politikai nézetrendszerüket illetően ellenben rendkívül heterogének, nem kötődnek párthoz vagy egyéb, »nagypolitikát« közvetlenül befolyásolni képes szervezethez, és ilyet létrehozniuk is meglehetősen nehéz a tüntető tömeg heterogén jellege miatt.
Napjaink gyorsan összeálló tömegmozgalmai tehát komoly nehézségekkel küzdenek, ha közvetlen politikai befolyást szeretnének gyakorolni. A technikai fejlődés és a globalizáció sebességét ugyanis egyelőre nem követi a politikai intézményrendszer alapvető átalakulása, így az új eszközök használata önmagában nem elég a sikerhez, a hagyományos politika eszköztárát is el kell tudniuk sajátítani, vagy legalábbis kapcsolódniuk kell olyan szervezetekhez, amelyek már elsajátították azt.”
