A politikus azt mondta, az elmúlt időszakban a baloldali kispártok részéről, „megtámogatva ezt az amerikai kormányzat itteni képviselőjével”, olyan állítások hangzottak el – konkrétumok nélkül –, amelyek azt a képet próbálják kialakítani, mintha Magyarországon általánosságban zajlanának adócsalások.
A tény az - folytatta a szóvivő -, hogy az adóhatóság több ügyben is nyomoz, így például az étolajgyártó Bunge Zrt. ügyében, amelyben már többen előzetes letartóztatásban vannak. A Bunge világcégről azt is felidézte, hogy „nem először keveredik adóvisszaéléssel kapcsolatos történetbe”, Argentínában ugyanis 500 millió dollár adóhiányt állapítottak meg nála az ottani adószabályok kikerülése miatt. Ez az összeg akkora, mint Győr, Miskolc, Pécs és Szeged együttes éves költségvetése – jegyezte meg.