Farkas Attila Márton: Magyarország nem dolgozta fel a traumáit

Provokatív drámát jelentetett meg karácsonyra időzítve Farkas Attila Márton vallástörténész és Puzsér Róbert. A zsidók szégyene című könyv főszereplője egy holokauszttúlélő családból származó jogvédő ügyvéd, aki elvállalja egy holokauszttagadó történész védelmét. A két szerzővel külön-külön interjúztunk, de ugyanazokat a kérdéseket tettük fel nekik. A Puzsér Róberttel készült interjút kedden közöljük.

*

Divat egymás ész nélküli fasisztázása, részben erről is szól a könyvetek. A minap John McCain amerikai szenátor fasisztázta le Orbán Viktort, mit gondolsz erről?

Azért ez csak lazán kötődik a könyvünkhöz. Nézd, úgy vagyok ezzel, hogy pontosan kellene használni a szót. A tényleges fasisztára mondják azt, hogy fasiszta. Én aztán nem vagyok Orbán híve, hogy finoman fejezzem ki magam, de az, hogy az Orbán neofasiszta lenne... Vannak bizonyos fasiszta elemek a rendszerében, de nem a szó gyalázkodó értelmében, hanem neutrális-politológiai értelemben. Valamiféle korporációs szisztémára hajaznak némely dolgai, vannak diktatórikus hajlamai, ebben rokon a fasizmussal. De nem csak fasiszta diktatúrákat ismerünk ugyebár. Szerintem az Orbán-rezsim nem fasiszta. Nekem baromi ellenszenves, de az egy más kérdés. Inkább neohorthystának nevezném. Az meg nem fasiszta, legfeljebb fasisztoid. Ezt a szót pontosan szeretem használni arra, amit Mussolini kitalált. Ha kocsmában vagyunk, akkor lehet fasisztázni, ahogy komcsizni is. A jobboldal ugyanúgy használja a komcsit meg a kommunistát mindenkire, még a neokon Bokros Lajosra is. Szerintem ugyanilyen értelmetlen a fasisztázás.

Az új könyvetekrőL: én is írtam már társszerzővel könyvet, tudom, hogy nem egyszerű. Hogyan dolgoztatok? Mennyi FAM van a történetben és mennyi Puzsér?

Én megírtam egy jelenetet, aztán a Puzsér feljött hozzám és ketten átírtuk. Tulajdonképpen kétszer annyit dolgoztam, legalábbis mennyiségileg. Minőségileg nem, de mennyiségileg igen.

Hogyan indult ez a történet? Honnan jött az ötlet? Eredetileg filmnek szántátok a sztorit.

2006 óta ismerjük Robival egymást, még az Arrobori című könyvemet mutatta be a Budapest Rádióban, aztán aznap délután találkoztunk a Bush-ellenes tüntetésen. Akkor még nagy balosokként, alterglob balosokként ismerkedtünk össze. Később bemutattam a Forrás című könyvét az Alexandra Pódiumon, majd elkezdtünk rádiózni a RádióCaféban. Közben mutogatta nekem, hogy neki van egy ilyen-olyan nagyon fontos irománya, amit az inspirált, hogy Ausztriában letartóztatták David Irvinget, a holokauszttagadót. A Puzsér mindig is liberális fundamentalista volt a szólásszabadság és a véleménynyilvánítás szabadságának kérdésében, úgyhogy ezt groteszknek találta. Írt erről egy filmnovellát, amelyben egy zsidó származású, holokauszt-túlélő liberális ügyvéd egy holokauszttagadót védelmez. Nem tudom, hogy őt ebben inspirálták-e olyan filmek, mint az Unbeliever, ami egy öngyűlölő zsidóról szól. A történet egyébként sokat változott részleteiben az eredeti filmnovellához képest.

Szóval mutogatta nekem az írását, én elolvastam, mondtam, hogy fasza, de engem különösebben nem érdekel. Erre elkezdte rám tukmálni, hogy ez fontos meg jó, és hogy írjam meg a forgatókönyvet. Mondom, mi van? Soha életemben nem írtam forgatókönyvet, nem is akarok. Addig-addig győzködött, hogy megírtam egy jelenetet. Aztán rákaptam az ízére, hogy milyen jó nem csak esszét meg publicisztikát írni. Nekem ilyen volt ez, nem olyan elvi dolog, mint neki. Elkezdtem írogatni, Puzsér meg feljött és kész lett az első verzió. Ezután megkerestük a Katapult producercéget. Nekik nagyon tetszett. Nyilván nem volt jó abban a formában - nem politikai értelemben, hanem stilisztikailag, dramaturgiailag. Ezt szeretném kiemelni: végig csupa balliberálisok érdeklődtek a téma iránt. Nem igaz az, hogy minket üldözött a balliberális akármi. A viták javarészt esztétikai, művészeti kérdésekben folytak. Végül is azért bukott meg a dolog, mert a Puzsér akarta rendezni. Ez meg nem nagyon megy. A Robi számára ez egy szent irat, mindenki más csak elronthatja. Később kiegyezett volna egy társrendezőséggel, de aztán a Filmalapnál megbukott az egész, mert a Robi nem akart olyan mértékben hozzányúlni, ahogy azt elvárták volna. Én egyébként hozzányúltam volna, írtam is egy filmes szakemberrel közösen egy ötödik verziót, azt a Robi letiltatta. Az nagyon más lett volna, Magyarországon játszódott volna, a karakterek is mások lettek.

Egyébként miért Ausztriában játszódik a dráma?

Ennek baromi egyszerű oka van: ott lehet legtöbbet kapni a holokauszttagadásért, akár tíz évet. Ott hozták meg az első ilyen törvényt. Illetve ott tartóztatták le Irvinget.

De reflektál a történet az itthoni helyzetre? A holokauszt kérdése hasonlóan jelenik meg Nyugaton is?

Igen is, meg nem is. Elsősorban nem, mert ez egész Európát érinti, főleg Nyugat-Európát és az egyetemes szólásszabadság kérdését. Ugyanakkor a Robinak mindig a dilije volt ez a két táboron, kuruc-labanc háborún kívül állás, a kurzusok fölötti beszéd. Ő beletett finoman egy ilyen szándékot: kitekinteni ebből az egész helyzetből, ami Magyarországon van. Nekem is tele van a tököm a kuruc-labanc háborúval, de én ebből nem írtam volna drámát, megírtam ezt blogbejegyzésekben, cikkekben, tanulmányokban. Meg aztán én ezt nem a holokauszt kérdése felől közelítem meg ezt, hanem egészen máshonnan. A Robinak az a véleménye, hogy a halottakat el kell temetni, mert a politika állandóan nekromanciát űz, feltépi újra és újra a történelmi sebeket. Van is egy Antigoné-betét utalásképpen a drámában. Ezzel mélyen egyetértek, csak én ezt a könyvet speciel nem ezért írtam.

Te miért írtad a könyvet?

Egyrészt mert rákaptam arra, hogy milyen jó nem azzal foglalkozni, amivel eddig. Kurva jó volt. Folytatnám is ezt, még akkor is, hogy ha sikertelen vagyok benne, mert elegem van a közéleti bölcselkedésből. Másrészt nekem ez elsősorban egy lélektani dráma. Itt tér el kettőnknek a könyvhöz való viszonya. A Robi számára ez egy liberális fundamentalista manifesztum elsősorban, másrészt pedig a „halottakat el kell temetni”-dogma kifejezésre juttatása. Nekem inkább lélektani dráma. Egy holokauszttagadó revizionista, kriptonáci történészt miért véd, miért akarhat védeni egy holokauszttúlélő családból származó zsidó ügyvéd? Állítólag volt is egy hasonló per Detroitban. (Volt - a szerk.) Van egy kanadai film is, ott egy zsidó származású ügyvéd véd egy neonácit, és a család ott is kitagadja az ügyvédet. Ezekről amúgy nem tudtunk.

Engem az érdekelt, hogy ha valaki ilyet csinál, mi motiválhatja. A Robi olvasatában azért, mert ez egy elvhű ember, aki az elveiért bármit feláldoz. Nekem ez nem így jött le. Van ugyanis egy finomabb szövete a sztorinak: főhősünkben, Grosswaldban, aki sikeres jogvédő, van egy szakmai hübrisz. Geyer, a holokauszttagadó történész számára a nagyvad. Van egy mélyebb síkja is, ami fontosabb: Grosswald szenved attól a neurózistól, amit családnak a holokauszt okozott, és meg akar szabadulni ettől. Valahogy, félig tudattalanul ez a per számára egyfajta terápia. Ezért még a családjával is szembefordul; pontosabban ők fordulnak szembe vele, ő meg hagyja. Nekem innentől fogva izgalmas: egy olyan zsidó ember, aki egy ilyen családból jött, hogyan válaszol? Általában a lemészárolt áldozattudattól való szabadulni akarás miatt előjönnek bizonyos defektusok: vagy nacionalista zsidó lesz az illető, vagy ultraortodox fanatikus, vagy öngyűlölő, antiszemita zsidó, ilyen is van. Grosswald nem öngyűlölő, de ezzel a problémával küzd. Engem ez a része érdekelt leginkább, meg persze, hogy a holokauszttagadás téma még nem volt napirenden a művészetben.

A borítón található, szvasztikába olvadó Dávid-csillag és a cím is elég provokatív.

Puzsér találta ki, én csak rábólintottam, de találó, mert kifejezi, ahogy Grosswaldot látja a környezete.

A könyvben elhangzik ez a mondat.

Igen. Grosswald a zsidók szégyene, ezt egy zsidó barátja mondja neki, amiért elvállalta a pert. Van az ilyen címnek irodalmi gyökere, pl. a Herceg és zsidaja, a Jud Süss-történet eredetije. Ez egy zsidó író szépirodalmi alkotása egy 18 századi történetről. Én erre asszociáltam. A borítón lévő ábráról nekem viszont a teozófusok jutottak eszembe, mire a Robi kiröhögött, mondván, hogy „rajtad kívül, FAM, kábé nyolc kollégádnak fog erről a teozófia eszébe jutni”. Persze ez az ábra kifejezi azt, ahogy a Grosswaldhoz hozzáállnak a könyvben, ezért bólintottam rá. Ahogy őt öngyűlölő zsidózzák, lenácizzák - ebben az ábrában ez benne van. Az ő megítélése van kitéve a borítóra.

Fekete György nyugalmazott tanár több helyen írt a könyvről, például ezt: „a »mű« – hangsúlyosan relativizáló (egyik kutya, másik eb) szemlélete révén – alkalmas az emberek megzavarására, ordas eszmékhez terelésükre”. Célt ért a provokáció?

Erre válaszoltam is. Ő viszontválaszolt, hogy nem tudom őt meggyőzni és egyébként is szégyelljem magam, hogy filosz létemre összeálltam egy ilyen dilettánssal. Úriember ilyet nem csinál, satöbbi. Oké, de egyrészt kiderült, hogy nem olvasta a drámát. Másrészt: ez egy tipikus reakció. Ez az a fajta hozzáállás, ami a Puzsért nagyon irritálja, amit szerinte meg kéne haladni. Nyilván nem kezdek el vitatkozni egy idős emberrel, akinek kiirtották a családját. Hogy most jelent meg a dráma, az meg teljesen véletlen. De egyébként megjelenhetett volna akár a holokauszt-emlékévre is, mert ez végül is a holokauszt-emlékezetről szól.

Mennyire működik egyébként drámaként a történet?

Én úgy hívom, hogy drámaregény. Dráma a formája, de olyan, mint egy regény. Nem tudok olyan színházat elképzelni, akik ezt így, ebben a formában előadnák. Baromi sokat pofáznak benne, sok a helyszín, nyilván egy színházi rendező ezt átalakítaná. Akkor újrakezdődne a meccs a Puzsér és a rendező között az esztétikai kérdésekről.

Szilyék már előadtak egy verziót. Hogy tetszett?

Az egy geciség volt. Lehet, hogy ez egy rossz darab. Nem vagyunk Arthur Miller meg Tennessee Williams, oké. Én ezt elfogadom. De ahogy ők ezt felolvasták, úgy bármilyen drámát elővehetünk az ókoriaktól Shakespeare-en át Williams-ig vagy Pintér Béláig. Írtam is nekik: el akarok menni, megnézni a Pintér Béla új darabját a barátnőmmel, de sajnos nem tudom megítélni, hogy jó-e, olvassanak fel belőle. Na, az is ilyen lenne. Ezért volt aljadékság. A darab esztétikumát így megítélni ugyanolyan torz dolog, mint ahogy Fekete György a tartalmát ítélte meg.

A könyvbemutatón azt mondtátok, hogy meg fognak titeket bélyegezni vagy el fogják hallgatni, amit írtatok. Kik hallgatják el?

Ezt a Robi mondta. Ismerjük a magyar viszonyokat, a fent taglalt, olvasás nélküli kritika vagy a lenácizás benne van a pakliban. Ezen nem csodálkozom. Azt is mondtam, hogy akit érdekelt ez a történet, az javarészt balliberális volt. Elhallgatni... Tudatosan, szándékosan elhallgatni: ha ezt gondolnám, az paranoia lenne. Magyarországon egy csomó remekművet elhallgatnak, egyszerűen úgy, hogy senkit sem érdekelnek.

Nemrég megszűnt az SZDSZ jogi értelemben is, és volt olyan szocialista idén, aki körútonbelülizett egy ízeset. Nem gyengült az a tábor, amely adott esetben gondolkodás nélkül fasisztáz le mondjuk titeket?

Van a parlamentben egy kétharmados jobboldali társaság, van egy nagyon erős szélsőjobb. A zsidókérdés egy társadalmi betegség. Például a széljobbosok mindenkit lezsidóznak, akinek nem tetszik a pofája, még engem is, akinek minden őse katolikus volt. Ez egy nagyon durva dolog. De igazad van, kicsit elkéstünk a könyvvel. Nekem jobban tetszett volna, ha öt-hat évvel ezelőtt jelentetjük meg. Szerintem nem érdemes már ezzel küzdeni. Persze vitatkozni lehet. A mai környezetben a balliberálisozást nem tartom sem elegánsnak, sem érdemesnek. Unalmasnak tartom. Vagy ha ezt csináljuk és kurzusok fölött állunk, akkor viszont tegyük hozzá, hogy van egy kemény, paranoid zsidógyűlölet Magyarországon, ami beteges.

A holokauszt a legkevésbé feldolgozott probléma Magyarországon? Ott van még Trianon és negyven év kommunizmus is.

Nem. Magyarországon semmi nem feldolgozott. Nem arról van szó, hogy a holokauszton kívül még van néhány dolog, ami nem feldolgozott. Semmit sem dolgoztunk fel. Totális hazugságban élünk, amit magunknak gyártunk. Közös véleményünk Puzsérral, hogy a mai magyar film például ezért szar általában. Én láttam nagyon remek szerb, szlovák, román, lengyel filmeket a saját történelmükről. Ez azért van, mert valahol egy jó nagy kamuban élünk. Cseh Tamásnak volt az a dala, hogy „Elutazott tőlünk a Valóság nevű nagybátyánk”. Ő egyszer beszélt erről a számról és azt mondta, hogy a Monarchia óta állandó hazugságban élünk. Teljesen igaza volt. Vagy az egyik oldal torzítja el az eseményeket, vagy a másik, de semmi sincs feldolgozva. Semmi. Így természetesen a holokauszt sem.

A könyvben mindenki kitol Grosswalddal. Holokauszt-túlélő családja elfordul tőle, a dühös nácik pedig megverik. Azonos súllyal esik ez a kétféle reakció a latba?

Nem, nyilván. Akinek kiirtották a családját, az nem ugyanaz, mint aki azt mondja, hogy ez nem történt meg, vagy jól tették. Az, hogy a főhőssel ez történt, nem egy mértanilag kiszámított dolog. Azt akartuk megmutatni, hogy mi történhet valakivel, aki belemegy egy ilyen ügybe.

Tényleg semmi értelme tiltani és büntetni a tömeggyilkosságok relativizálását?

A magam részéről ebben a kérdésben teljesen liberális vagyok. Én semmilyen beszédet nem büntetnék. Semmit, kivéve a nyílt uszítást, ami kifejezetten azt mondja, hogy öljük meg az akárkiket. Azt igen. Gondolj bele, milyen groteszk: valakit letartóztatnak és aztán azt mondja a börtönben, hogy megvilágosodtam, mégis voltak gázkamrák. Akkor kiengedik? Egy hit alapján – mindegy, hogy valóban hiszi-e vagy csak egy sumák náci – elítélnek. Ez egy középkori eljárás, beláthatatlan dolgokat vonhat maga után ez a logika. Másrészt Nyugaton az antiszemita, klasszikus nácik egyébként is rohadt gyengék és kevesen vannak. A nyugati szélsőjobb már sokkal inkább az arab bevándorlókat veri és nem antiszemita, sőt, akár Izrael-barát. Ami nálunk van, az egy hungarikum ebből a szempontból, egy skanzen. De ettől függetlenül, itt se ítélnék el senkit, akármit mond. Viszont akinek nem tetszik, amit mond, annak is legyen lehetősége ellene mondani bármi, bárhogyan.

Ki volt a célcsoport?

Jó kérdés, ezen nem gondolkoztam. Ezt kérdezd meg a Puzsértól.

Én például a Magyar Menedék könyvesbolt honlapján láttam először a könyvet.

Ha megvennék a jobberek, vagy akár nácik is és elolvasnák, akkor boldog lennék. De egyébként szerintem az lenne, hogy mekkora rohadt szemetek vagyunk, akik ilyen derék jó borítóval beetettük őket, aztán csapdába csaltuk és kioktattuk. (Megjegyzés: az átírás során keletkezett egy kis zavar a szövegben, FAM kérésének megfelelően most javítottuk – a szerk.)

Volt egyébként nyilvános vita a holokausztról és a holokauszttagadásról, éppen a Kurucinfón. Azt követted?

Végigolvastam. Amikor írtuk ezt az egészet, akkor én nagyon sok ilyen irományt olvastam, bár korábban is ismertem a „szakirodalmat”. Nincs is a drámában olyan gondolat, ami ne valahonnan lenne átvéve. Olvastam a kurucinfós vitát, persze. De a mi könyvünk nem magát a holokauszttagadást dolgozza fel, hanem a holokauszttagadást, mint társadalmi jelenséget, a hozzá való viszonyt. Hogy áll ehhez a dologhoz a társadalom Európában? Hogy állnak hozzá, ahol büntetőjogi szankcionálása van?

Kinek ajánlanád karácsonyra a könyvet a fa alá?

Ezt a könyvet? Karácsonyra?! Senkinek.