Semmi közöm az egészhez

„- Nem aggasztotta önt, hogy ez a történet milyen kellemetlen következményekkel jár az országimázsra nézve?

– Erre vonatkozóan konkrét javaslatokat tettem a kormányomnak.

- Megszívlelték a javaslatait?

– Találja ki.

- Összefüggésben van-e az ön távozása azzal, hogy idehaza figyelmen kívül hagyták a tanácsait?

–  Mivel az előző kérdésre nem adtam konkrét választ, kérem, hogy ezt a kérdést ne így tegye föl.

- Rendben. Van összefüggés az ön távozása és a Norvég Alap körül kirobbant hazai botrány között?

– Amikor az ember a 73. életévéhez közeledik, az idő egyre drágábbá válik. Rendkívül sürgetőnek érzem egy már 90 százalékos készültségi fokon álló könyvem – címe: Magyarország szomszédságpolitikája a rendszerváltozás idején – befejezését. Döntően ez az oka annak, hogy hazatérek. Az is nyilvánvaló ugyanakkor, hogy egy nagykövet feladata mindenekelőtt a küldő és a fogadó ország viszonyának minél jobbá, meghittebbé tétele. Ez a helyzet most nem áll fenn Magyarország és Norvégia között, s bár én ezt nem tekintem személyes kudarcnak, túlzott örömmel sem tölt el. Sajnos nem látom magam előtt a továbblépés más lehetőségét. Mivel a kialakult helyzethez semmi közöm, ezzel kapcsolatban nem volt semmi teendőm, és nincs befolyásom a későbbi alakulására, ezért nem gondolom, hogy a távozásommal cserben hagyom az országomat. Úgy érzem, sok mindent elértem itt, Norvégiában a két ország viszonyának fejlesztésében. Örömmel és megelégedéssel tölt el, hogy milyen megtisztelő módon búcsúztattak hivatalos norvég részről és a személyes kapcsolatok szintjén is, kollégáim, az itteni magyarok. Az utolsó fogadásunkra alig fért be a sok vendég. Persze még nagyobb öröm lett volna, ha úgy távozhatok, hogy hazám és Norvégia között felhőtlen a viszony.

- Aki azt hitte, hogy a külpolitikai dráma nem fokozható, tévedett. Valamennyi lapunknak nyilatkozó diplomata azt állítja, hogy az amerikai–magyar kapcsolatok is történelmi mélyponton vannak, és a kitiltás alkalmazása egy nagyon direkt diplomáciai jelzés az amerikai fél részéről.

– Engem ez nemcsak mint korábbi washingtoni nagykövetet, hanem mint atlantista politikust, és a 20. századi magyar történelmet átélt, arról nagyon határozott véleménnyel rendelkező történészt is nagyon fájdalmasan érint. Emlékezzünk csak vissza, hogy amikor az idősebb Bush elnök a rendszerváltás hajnalán Magyarországra érkezett, micsoda fogadtatásban részesítettük. Antall József miniszterelnök 1990 őszi amerikai hivatalos látogatása ezt követően a lehető legmagasabb diplomáciai szinten történt. Kijelenthető, hogy onnantól kezdve egy rendkívül szoros és bizalmas viszony jött létre a magyar és az amerikai fél között. Az épp’ az ellentéte volt a mostani mélypontnak, ami sürgősen orvosolandó. A helyzet bizonyos értelemben hasonlít a norvég–magyar vitához, hiszen a vitázó felek sajnálkozásukat és a változás iránti szándékukat fejezik ugyan ki, ám a megoldásban egyáltalán nem mutatkozik egyetértés. Furcsállom, hogy egy újonnan elfogadott amerikai jogszabály miatt nem hozható nyilvánosságra a korrupcióval vádolt és elmarasztalt személyek neve. Szerintem, ha más formában nem is, de diplomáciai úton mindenképp közölni kellene Magyarországgal a meggyanúsított személyek nevét. Ugyanakkor legalább ennyire furcsa, hogy Magyarország nem hajlandó érdemi lépéseket tenni, amíg nem kap bizonyítékokat az amerikai féltől. Egyfelől a magyar hatóságok is vannak abban a helyzetben, hogy bármilyen gyanú esetén nyomozást folytathatnak, másrészt pedig mindazok, akiknél felmerül az érintettség gyanúja, jó magyar hazafiként a nyilvánosság elé állhatnának, hogy cáfolják az őket ért vádakat, és jogorvoslatot kérjenek az Egyesült Államok bíróságától.”