Az elején hosszan beszélt október 23-a jelentőségéről, akkor azt gondoltam, hogy ünnepi szónoklat lesz, utána viszont úgy éreztem, hogy az országjárásán elhangzott felszólalásainak a zanzásított változatát hallom”.
„Egyszerre beszélt október 23-ról, az egykori és a mostani Orbán Viktorról, valamint az országjárás gondolatairól. Kissé zavaros és eléggé vontatott, nem igazán magával ragadó beszéd volt” – fogalmazott a portálnak Nagy Attila Tibor.
„Szégyellje magát fidesz bérenc!”
Nem meglepő mód, a bejegyzés alatt megjelentek Magyar Péter szimpatizánsai is, akik nem rejtették véka alá a véleményüket: az elemző kapott hideget, meleget.
„Na el megy most már a francba »elemző« úr! Szégyellje magát fidesz bérenc!” – írta az egyik kommentelő. Egy másik felhasználó szerint „NAT az orosz propagandát kedveli…”.